Tesómmal néha kifejezetten irritáló beszélgetni. Főleg, ha valamivel felpiszkálom. Olyankor nem figyel rá, hogy a világom, nézeteim, hiedelmeim keretein belül maradjon, és hajlamos néhány mondattal kirángatni a lábam alól a biztos talajt. Én meg utána napokig agyalok még, nem térek magamhoz. A végén persze valamivel okosabbnak érzem magam, és másképp látom a világot, újradefiniálok fogalmakat, de rohadtul zavar, hogy valójában nem új tényekkel ismertet meg, hanem csak rámutat, mennyire helytelenül értelmeztem, vagy esetleg végig sem gondoltam azokat, ezért borzasztóan hülyének érzem magam, és elbizonytalanít, hogy vajon a tanításnak módszertanilag megfelelő módja-e így fejbe kólintani valakit sokkoló gondolatokkal. Persze én mentem oda a pofonért, én kezdtem el politikáról beszélni. Hülyeségeket.
Garázsban tartott, mások által fiatalosnak mondott, megkímélt állapotban
lévő, orvos házaspártól
-
A magas önismereti szinten funkcionáló, viszont kórosan kudarckerülő
kodependens emberek lehetnek mások, mint mindig egyedülállóak? Barátnőm
apjának unokat...
16 órája