Tesómmal néha kifejezetten irritáló beszélgetni. Főleg, ha valamivel felpiszkálom. Olyankor nem figyel rá, hogy a világom, nézeteim, hiedelmeim keretein belül maradjon, és hajlamos néhány mondattal kirángatni a lábam alól a biztos talajt. Én meg utána napokig agyalok még, nem térek magamhoz. A végén persze valamivel okosabbnak érzem magam, és másképp látom a világot, újradefiniálok fogalmakat, de rohadtul zavar, hogy valójában nem új tényekkel ismertet meg, hanem csak rámutat, mennyire helytelenül értelmeztem, vagy esetleg végig sem gondoltam azokat, ezért borzasztóan hülyének érzem magam, és elbizonytalanít, hogy vajon a tanításnak módszertanilag megfelelő módja-e így fejbe kólintani valakit sokkoló gondolatokkal. Persze én mentem oda a pofonért, én kezdtem el politikáról beszélni. Hülyeségeket.
Más szemében a dinamizmusszálkát felismerni, a sajátomban a sémagerendát
meg még csak kapiskálni
-
megpróbálni megszerezni, nem tudni megszerezni, aztán továbbállni,
megpróbálni megszerezni, megszerezni, aztán továbbállni, megpróbálni
megszerezni, nem tu...
1 napja