Mostanában sikerült néhány nagyon jó könyvbe beleszaladnom. (Köszi Natos!) A kriminek álcázott (nagybetűs) Irodalomba még Tandorinak köszönhetően szerettem bele. Ahogyan a Túl jól fest holtan esetében is csak a felszín volt a gyilkosság, a sok hulla és a nyomozás, valójában a művészetről, az alkotásra való képességről, vagyis a nemalkotásra való képtelenségről, és a művésznek, embernek levésről volt szó, úgy Az igazság a Harry Quebert-ügyben lényege sem az, hogy ki a gyilkos. Ez a könyv önreflexió, és nem egyszerűen azáltal, hogy a szerző saját magát teszi meg főszereplőnek, hogy az alkotás folyamatában önnön tudatalattijában tegyen kirándulást, hanem mert a regény az írás folyamatáról, az alkotásról szól.
Más szemében a dinamizmusszálkát felismerni, a sajátomban a sémagerendát
meg még csak kapiskálni
-
megpróbálni megszerezni, nem tudni megszerezni, aztán továbbállni,
megpróbálni megszerezni, megszerezni, aztán továbbállni, megpróbálni
megszerezni, nem tu...
1 napja