Dementokrácia

A vázlatok közt találtam ezt az írást, több mint egy éves. Kiakadtam valami közönségszavazás eredményén, de megmondom őszintén, már arra sem emlékszem, hogy A Dal, a Goldenblog, a Magyar Könyvek Viadala, az év tájkertésze vagy gyermekorvosa cím szavazói bosszantottak fel. Valamiért mégsem tettem közzé, most viszont a felvezetése aktuális lett a Brexit miatt.

dementokrácia lat, gör, tréf, pejor a demokrácia (néphatalom) és a demencia (a gondolkodás képességének hanyatlása) kontaminációjával (szóalakvegyülés) létrejött új szó (vö. idiokrácia)

Az emberek hülyék. Ez természeti törvény. Állítólag Einstein is megmondta: "Csak két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi butaság, bár az elsőben nem vagyok egészen biztos."

Már nem emlékszem rá, hogy olvastam valahol vagy hallottam valakitől, de a lényeg az volt, hogy az öreg királytól megkérdezték, mi a hosszú és sikeres uralkodás titka, mire azt válaszolta, hogy a legfontosabb, meg kell tudni, mit akar a nép, azután ezt kell parancsba adni az embereknek. Azt hiszem, valahogy így működik a demokrácia is. Arrafelé kell vezetni a népet, amerre menni akar, különben az emberek a következő választásoknál leváltják a vezetőket. Illetve annyival rosszabb a helyzet, hogy a nép valójában nem is tudja, merre akar menni. Bizonyos lehetséges utakról elhitették vele, hogy azok járhatatlanok, veszélyesek, más irányokat pedig a valóságosnál kívánatosabbnak tüntetnek fel. Régebben cukorkát szórtak arra az útra, amerre vezetni akarták az embereket, ma már elég, ha azt mondják nekik, mások arrafelé sok-sok cukorkát találtak.

És az emberek ezt elhiszik. És megindulnak. Az elsők csak a cukorka reményében, mások már azért, mert a tömeg arrafelé megy. Nyájszellem. Az emberek birkák. A televízión nőttek fel, reklámokból tanulták a kritikai gondolkodást. (Egyen ön is lószart, ezermilliárd légy nem tévedhet.) Az egyéneket vizsgálva mindig akadnak kiváló képességűek, nagyszerű elmék, becsületes, tisztességes, rendes emberek, de ha a tömegeket figyeljük, minél nagyobb csoportról van szó, annál valószínűbb, hogy a tagjai együttesen valami őrültséget, gonoszságot, ostobaságot fognak művelni. Néha belefutunk valami jó dologba is, mint ritka kivételbe, de nagyon gyakran ilyenkor is kiderül, hogy csak elsőre nem vettünk észre valamit.

Hogy miről jutott eszembe a tömegben, csoportként megnyilvánuló emberek értelmi színvonala? Több dolog is összejött, egyet emelnék ki. Igyekszem nagyon metaforikus lenni. Mondjuk, képzeljük el, hogy szavazást tartanak: ki az év szakácsa? X lesz a nyertes, aminek nagyon örülünk, hiszen egy isteni lecsóval nevezték a versenybe, amit nagy fakanállal mi is kavargattunk, míg főtt a kondérban. Örülünk, és kezdünk bízni a köz ízlésében, mikor meglátjuk, hogy alig lemaradva, ki lett a második helyezett. Y az, aki valami rettenetes, cukormázzal leöntött, ízetlen tésztájú, ráadásul szénné égetett fánkot készített. És oda az örömünk. Rájövünk, hogy a tömeg véleménye nagyon más is lehet mint a miénk, és nem igazán támaszkodhatunk rá, kénytelenek leszünk megkóstolni mindent, hogy saját magunk döntsünk róla, ízlik-e nekünk.

Persze, én vagyok a hülye, mert józan ésszel belegondolva, az év legjobb szakácsa szavazáson csak az derül ki, hogy a megkérdezettek többsége kire adta a voksát, és nem az, hogy ki tud a legjobban főzni. Illetve talán ilyen nem is létezik, mert ennek a megítélése igencsak szubjektív, mindenki csak annyit mondhat, hogy neki ízlett-e valakinek a főztje vagy sem. Azt hiszem, az ilyesfajta szavazások nem is az ételekről, a szakácsokról szólnak, hanem az éttermekről. Nem az a lényeg, hogyan kell jól főzni, szépen tálalni, mi adja a jó ízt, hanem inkább az, hogy az emberek beszéljenek az ételekről. Ez egyfajta reklám.

Meg az is fura, ha összehasonlítunk egy szabad tűzön készült fogást, egy ínyenceknek szánt, egzotikus ételt, és egy gyorséttermi menüt. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a fogyasztói, kedvelői olyan halmazokba tartoznak, melyek igen kevéssé fedik át egymást. A szavazatokat leadók jó eséllyel nem ismerik az összes nevezettet, így nem is az általuk legjobbnak tartottra, hanem arra szavaznak, amit ismernek. De ha kóstoltak is mindent, az ízlésük eltérő. (Ki a jobb színésznő, Gina Lollobrigida vagy Angelina Jolie? Kérdezzük meg a nyugdíjasokat és a diákokat is.)

A végére sikerült egész lehiggadnom. Azt hiszem, az nem is zavar, hogy miket szeretnek az emberek. Sokan ugyanazt mint én, sokan meg valami egész mást. Ez nem baj, ez így szép, így sokszínű, szeretjük a változatosságot, a diverzitást. (Egy egészséges, stabil ökoszisztémában mindig nagy a biodiverzitás, miért lenne ez másképp az ételek piacán? Minél eltérőbbek az ízlések, annál szerteágazóbb a kereslet, annál színesebb a kínálat, annál valószínűbb, hogy mindenki megtalálja, amit keres.) Talán azzal van bajom, hogy versenyt és győzteseket hirdetünk egy olyan területen, ahol nincs értelme a versengésnek. Attól, mert az én kedvencem a lecsó, még ehetek szusit, és talán egyszer megkóstolhatom a hamburgert is, bár talán ez utóbbinál jobban izgatna a csigapörkölt, ami nem is szerepelt a versenyben. Azt hiszem, így a végére megtaláltam a megoldást, az lesz a legjobb, ha az ételekről nem olvasgatok, hanem inkább eszem őket.