Elmesélem, hogyan lett belőlem gyilkos. Persze talán inkább azzal kéne kezdenem, hogyan mentem férjhez. Vagy még inkább a gyermekkorommal, hogy érthetőbb legyen, de nem akarom Ádámtól és Évától kezdeni. Kompromisszumos megoldásként mesélek kicsit magamról.
Az úgy volt, hogy nagyon utáltam, amit az igazgatók csináltak velünk, kezdőkkel. Felvettek határozott időre, szeptembertől júniusig, aztán a nyárra állás nélkül maradtam. Lehet, hogy szeptembertől megint volt helyem ugyanabban az iskolában, de újra csak júniusig. Ha berágtam, átmentem egy másik suliba, ahol persze ígérgettek, hogy őnáluk természetesen csakis végleges kinevezéssel. De ugye majd az egy éves próbaidő lejártával, és logikus módon júniusig, nem augusztusig, mert mi van, ha mégse, de ha hosszabbítanak, akkor igen, már júliustól, értelemszerűen, folyamatosan.
Persze június végén mindenki elment szabira, és ne haragudjak, a fenntartónál sajnos most nincs aláíró, de majd szeptembertől, és akkor már véglegesítve. Aztán augusztus végén kiderült, hogy visszajön egy kolléganő gyesről, de nem feledkeztek meg rólam, hallották, hogy X iskolában matekszakost keresnek, és gondoltak rám, beszéljek velük, addig nem is hirdetik, fenntartják nekem a helyet. Persze az ajánlat megint csak júniusig szólt.
Csóró tanerőként, tíz havi fizetést tizenkét hónapra beosztva, lepukkant másfél szobán egy ének-rajz szakos kolleginával osztozva, egyébként sem valami vidám az élet. Mikor megtudtam, hogy ismét megcsinálták velem, megint behúztak a csőbe, eljátszottam a gondolattal, hogy alkoholista leszek. Épp a ballagóktól kapott vörösbor nyakát szorongattam, mikor csöngettek.
Az ajtóban Jani állt, akit az államvizsga óta nem láttam. Jani atlétikus. Azt mondta, ha a társaságban mindenki matematikus, fizikus, kémikus, akkor ő meg atlétikus. Mégiscsak jobban hangzik, mint a tesi szakos. Ami ugye a szőke nő szinonímája. De egyébként az alkatára nézve is atlétikus volt, a nőnemű csoporttársaim mindig nyálcsorgatva bámulták, ha odajött hozzám beszélgetni. Ez volt az egyetlen dolog, amivel irígységet tudtam ébreszteni bennük.
A kapcsolatunk alapjában plátói, de főként üzleti és korrupciós jellegű volt. Jani segített nekem teljesíteni a testnevelés kurzus kötelező minimumszintjeit, én pedig átengedtem általános informatikából. Harmadév végére az évfolyam egyetlen hallgatója voltam, aki még nem abszolválta a négy félévnyi testnevelést, Jani viszont harmadmagával járt a demonstrátorként az elsősöknek tartott általános informatika szemináriumomra. Ezért szerintem nekem volt nagyobb égés.
A félév végére sikerült a kislabdát előre, a medicinlabdát pedig hátrafelé eldobnom. Ebben segített a közösen végzett gyakorlás is, de persze nem bíztam semmit a véletlenre, hetente kétszer kendózni jártam, hogy javítsam a mozgáskoordinációmat. Szerettem ezeket az edzéseket, mindenki nagy tisztelettel bánt velem, gyakorláskor jó nagy teret hagytak nekem a dódzsóban, ha elkezdtem lengetni a bambuszkardot.
Harmadév után már nem volt szükségünk segítségre, de azért az ismeretségünk nem szakadt meg. A tanulmányi épületben és a menzán, ha nem akartuk volna, akkor is összefutunk. De akartuk. Úgy tettünk, mintha beszélgetnénk. De a beszélgetés az egy társas aktus, melynek során a felek kölcsönösen megerősitik egymást, hogy mindkét részről elkötelezettek a köztük lévő kapcsolat további fenntartására. Mi viszont mintha pont ellenkezőleg, el akartuk volna riasztani egymást.
Jani az alkalmi szexpartnereiről mesélt, én meg a nemlineáris dinamikai rendszerek matematikájáról. Aztán párszor elhívott buliba. Én ugye élveztem a csajok irígy pillantásait, Janit viszont nem igazán értettem, talán szórakoztatta a bénaságom. Szilveszterkor az orromba ment a pezsgőből a buborék, és az egészet ráköptem a flitteres kisestélyiben divatozó csajra, aki látványosan nyomult rá. Ezen pont úgy nevetett, mint amikor az öt kilós medicint ráejtettem a saját fejemre.
Szóval ott állt az ajtóban, rám vigyorgott, elvette tőlem a vörösbort, elővarázsolt egy bicskát a zsebéből, és miközben betessékeltem, már nyitotta is az üveget. Előrementem a konyhába, kitettem két vizespoharat a konyhaasztalra. Leültünk és töltött a borból. Azt mondta, hogy van számomra egy ajánlata. Hogy miféle? Természetesen teljességgel tisztességtelen, de azért hallgassam meg. Talán, ha nincs a bor, akkor legyintek, megkérdem, mostanában kivel és milyen pózban szokta csinálni, és mesélek a háromdimenziós fázisterek attraktorairól. De csak kortyoltam egy nagyot, és bólintottam, ő pedig beszélni kezdett.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése