Családi téma

Ma már háromszor zuhanyoztam. Négyszer, ha a Mars téri buszmegálló mögötti párakapu is számít. Durván meleg van, hamar feladtam a kerti hintaágyban való ücsörgést is. Kata mint egy arab tevehajcsár, bírja a hőséget. Mint egy tevét, kihajtott engem is piacra, megpakolt, és épp csak a faromra nem csapott, hogy irány haza, aztán ő elment misére, amíg én cipeltem a dinnyét, barackot, paradicsomot, paprikát, tököt, répát, nem is jut eszembe minden. De olyan hangulatban vagyok, hogy kérhetnek bármit. Fecóval SS katonákat irtok a Wolfenstein kastélyban, Katának cipekedek, mosogatok, és nem cikizem se amiatt, hogy egy olyan vallás szertartásaira jár, amely elítéli az együttélésünket, se amiatt, hogy a jegyzeteinek, fénymásolatainak a nagy rendezgetése közben, másfél tonna papír átválogatása után félre is rakott összesen három lapot, hogy az szemét, ki lehet dobni, és majd mennyivel több hely lesz.

Tegnap nagyon be volt zsongva. Nem csak estére, napközben is rajt volt a bogárzás. Amíg Fecó a laptopját bűvölte, kijött hozzám a kertbe, ledobta a bikinijét és a diófa lombjainak és a hintaágy tetejének kettős takarásában szemérmetlen dolgokat műveltünk. Mondta, hogy nem tudja mi van vele, talán a meleg az oka, de nem bír magával. Megnyugtattam, hogy semmi baj, és ha ez az időjárás így hat rá, akkor nem fogom eljárni az esőtáncot, maradhat tőlem a kánikula. Lehülyézett, de azért úgy tűnt, bóknak vette, és jól esett neki. Örülök, hogy értékeli az ilyen apró gesztusokat is, nem csak nercbundával meg aranyékszerekkel tudom kimutatni, hogy fontos nekem. Elég az is, ha mondjuk elviszem egy tanszéki évzáró bulira.

Miután a csoporttársak előtt emlegettem a "gyereket", aztán tisztáztuk, hogy nem anya, hanem csak nagynéni vagyok, gondoltam miért ne, úgyis végeztem már, így Fecóval és Katával hármasban mentünk. A tanárnők hoztak kaját, sütöttek sütit, volt zsíroskenyér, paprika, paradicsom, valami fasírt féleség, a tanárok hozták a piát, házibor, házipálesz, sör, mi diákok vittünk egy kis üdítőt, ami persze nem fogyott el.Tök jő hangulat volt, anekdotáztak a tanárok, kiderült, hogy milyen lazák, sőt trehány disznók voltak. Leginkább azok, akik ma olyan karót nyelt, merev vaskalapoknak tűnnek.

Egyik tanárnő rákérdezett, hogy Fecó az én gyerekem-e, de a csoporttársam belekotyogott, hogy a tesómé. Akinek hallgatólagosan kinevezték Katát. Mármint mi hallgattunk, nem mondtuk, hogy nem így van. Ezért aztán nem is furcsállta senki, hogy egymás poharából iszunk, egymásnak dőlünk, vagy a kedves belebokszol a vállamba, miután a fülébe súgok valamit. A tanárnő elmesélte, hogy ő is egyedül neveli a lányát, és hogy milyen sokat számít, hogy a családtól segítséget kap az ember. Bólogattunk, egyetértettünk nagyon, a gyermektelen csoptársak meg szinte irigykedve hallgattak minket. Az egyik megjegyezte, hogy tulajdonképpen egy pasi az nem is olyan nagy segítség, a nővérének a férje nem foglalkozik a két gyerekkel, és ha máshol lakna, csak a gyerektartást adná haza, nem volna nagy veszteség a hiánya.

Pillanatokon belül egy vita kellős közepében voltunk, hogy kell-e apa a családba. Akinek normális kapcsolata volt az apjával, az természetesen a mellett érvelt, hogy feltétlen szükséges. Aki apa nélkül nőtt fel, volt aki azt mondta, hiányzott neki, jó lett volna, volt aki azt mondta, jobb volt apa nélkül, mint egy diszfunkcionális családban. A végére a tanárnő foglalta össze a lényeget: egy olyan apa, aki funkcionálisan is betölti az apaszerepet, törődik a gyerekkel, a családdal, az semmiképp nem hátrány, de ha valaki csak negatív mintát képes nyújtani, akkor jobb csonka családban. Saját példájáról annyit mondott, hogy a férje ivott és az anyagi csődtől menekült meg, hogy a lakást neki ítélték, és a volt férjétől vonják a gyerektartást. A gyerek nem veszített semmit, mert ha kell, majd ő ordibál vele, csak ezt józanon teszi, nem részegen.