Az amkel

Az amkel (thneed) a Lorax c. filmben szereplő bigyó, amit a csodafa tetején növő ízéből csinálnak. Hordható sálként, sapkaként, pulóverként, használható felmosórongynak, vitorlának, függőágynak, sajtérlelőnek, akváriumnak, konzervnyitónak,  távcsőnek vagy éppen űrrakétának. (Az utóbbiakban nem vagyok teljesen biztos.) Hogy kerül ez a micsoda ide? Hát úgy, hogy Katám hazaállított három gombolyag  eszement fonállal, amire néhány centinként valaki csomót kötött, és sűrűn cérnaszálakat szúrt keresztül rajta. Leginkább az "angyalhajra" hasonlított, arra az izére, amit a karácsonyfára szokás körben rátekerni. Mindez a lila mindenféle árnyalataiban. Mintha az őrült Micsurin keresztezte volna a Milka tehenet és a racka juhot, és ennek a szörnyetegnek a gyapjából egy elmebeteg űrlény font volna fonalat.

Ebből a rettenetből Kata kötött magának egy sálat. Talán utoljára az általános iskolában, mikor kötelező volt, próbálkozott a kötéssel, mindenesetre, én nem láttam még semmit, amit ő kötött volna. Elég durván nézett ki az elején, de a végére egészen jó lett. Fecó mikor meglátta a félkész nyakbavalót, rögtön elkeresztelte amkelnek. És vicceket gyártott az anyja rovására, amin mi ketten igen jól szórakoztunk. Persze ez nem egy érdekfeszítő történet, mindez nem is érdemelne egy blogbejegyzést, de este, elalvás előtt elgondolkodtam. (Igen, "utána", mert így a ciklus vége felé Kata mellei szemmel láthatóan megduzzadnak, aminek én nem tudok ellenállni, különösen, mert tudom, ki kell használni a PMS jelentkezéséig hátralévő kis időt, mert utána beszélni sem fogunk egymással, nem szeretkezni, és az "utána" az többnyire azt jelenti, hogy a drága pillanatokon belül elalszik, én meg magamban agyalok.)

Na szóval, az jutott eszembe, hogy milyen érdekes, Kata milyen fejlődést tud felmutatni, egyszer csak fogja magát, és köt valamit. Amit aztán hord is az utcára. (OK, kellett hozzá nem kevés elszántság és bátorság, de felvette házon kívül.) Talán a kötést sem lehet elfelejteni  mint az úszást meg a biciklizést, de szerintem több mint húsz éve nem kötött már, és aztán mégis fogta magát. Fecó esze meg egyre fürgébb. És van humorérzéke. (Ezt biztosan a mi águnkról örökölte.) És arról még nem is beszéltem, hogy arra jöttem haza az egyik nap, beállította a mobiltelefonját, és arról vezérelte a tévét. Én meg csodálkoztam, hogy infravöröset is tud a telója? De azt mondta, hogy nem, hanem a wifivel kapcsolódik a routerra, és azon keresztül a kábelmodemre, ami a tévének is küldi a jelet. Talán egyszer majd megpróbálom megcsinálni én is. De csak ha nem lesz itthon, nehogy beégjek, ha nem megy.

Aztán azon gondolkodtam, hogy én vajon képes vagyok-e fejlődni? Tudok-e felmutatni valami haladást? Jobb leszek-e valamiben, képes vagyok-e tanulni valami újat? Ugye nekem az írás lenne most a hobbim, de nem vagyok ennek kapcsán feldobva. Christopher Moore-t olvasok, a Vérszívó démonok nem nyűgözött le, a Totál szívás sem, de aztán elolvastam a Mocskos melót, ami szerintem zseniális, és most a Biff evangéliumánál tartok, és irigy vagyok. Mikor leszek én ennyire jó? Könnyed, vicces, szórakoztató és egyben tanító, misztikus titkokról fátylat fellebbentő. olyan, aki hülyeségnek álcázza a bölcsességet, hogy az ostobák is bevegyék a fejükbe.

Persze tudom, nincs bölcsesség, buddhaság, nincs megvilágosodás, csak a papír (képernyő) meg a betűk, meg én, illetve csak a történeteim, meg az egóm, és választanom kell köztük meg izé. De hogyan írjak, mikor ma megkaptam a Legenda második kötetét (Prodigy), amin elkezdtem dolgozni, és nagyon rá vagyok kattanva, arra az érzésre gondolok, mikor először megláttam a könyvben, hogy "Fordította: AncsaT", meg az jár az eszemben, hogy a fészbuk banneremet valami prodigy témára kéne átállítanom, vagyis munkál az egóm. És ezen akadály legyőzésére nem jut eszembe más, mint azt elképzelni, milyen lenne, ha a fordító helyett a szerző helyén állna a nevem, nagyobb, vastagabb betűkkel. Lehet-e az egó ellen az egóval harcolni?