A PolKor gondolom mindenkinek ismerős, hogy a "politikailag korrekt" rövidítése. A SzekRug (még) nem létezik, én alkottam a "szexuális rugalmasság" kifejezésből, amivel a Labrisz honlapján lévő cikkben találkoztam. A politikai korrektség eredetileg azt jelentette, beszéljünk tudatosan, az előítéletekkel átitatott, pejoratív jelentésárnyalatot kapott, esetleg szitokszóvá vált kifejezések helyett használjunk valami újat, ami nem idéz negatív képzeteket. A négerekre ne mondjuk, hogy feketék, mert az a bőrszín szerinti megkülönböztetésre, diszkriminációra utal. Legyenek ők afroamerikaiak. (Ami arra utal, hogy az ősieket Afrikából hurcolták el rabszolgának, de az ugye nem akkora gáz. Mint amikor a "kisegítő iskola" elnevezést nem találták elég polkornak, mert szegény gyerekeket miért kéne kisegíteni, égés nekik ilyen suliba járni, találjunk ki egy szebb nevet. Ki is találtak: "Enyhén értelmi fogyatékosok általános iskolája". Gratulálok.)
Aztán egy idő után a politikai korrektség a finomkodó, őszinte nyíltságot mellőző, eufemisztikus kifejezések használatát jelentette. Van, aki cigány népzene helyett roma muzsikáról beszél. Sőt, már a dolgok elkendőzése, letagadása lett a politikai korrektség, ily módon politikai inkorrektséggé változott. Ha például nem mondjuk ki, a cigánybűnözés szót, helyette arról beszélünk (vagy nem is merjük megemlíteni), hogy egyes bűnelkövetési módoknál jellemző, hogy az elkövetők 97%-a egy bizonyos etnikai csoportból kerül ki. Logikus lenne, ha ezzel a bűncselekménytípussal kapcsolatban akarunk bűnmegelőző tevékenységet folytatni, akkor koncentráljunk az elkövetői csoportra, mely etnikailag jól behatárolható. De azt ugye nem lehet, mert az nem polkor. Oda jutunk, mint Orwell 1984-ében: amiről nem beszélhetünk, az nincs is.
A Labrisz oldalán lévő cikkben sok érdekes dolog előkerül, talán vissza is kéne térnem rá egyszer, most mégis az foglalkoztat a legjobban, hogy a homoszexuálisokkal foglalkozó kutatások a politikai korrektség jegyében bizonyos eredményeket elmaszatoltak. (A melegektől függetlenül) politikailag úgy korrekt, ha azt hangsúlyozzuk, a nők és a férfiak egyenjogúak, tehát nincs köztük különbség, ami aztán oda vezet, hogy a biológiai, pszichikai eltéréseket letagadjuk. Most aztán szenzációnak számít, hogy a két nem hormonálisan különbözik. Hogy a hormonok hatással vannak az érzelmi életünkre, azt szabadott kimondani, de ez előzővel együtt, ebből adódik a következtetés, hogy a férfiak és a nők érzelmei nem egyformán működnek. Hűha! És most ezt egy kutatás ki is mutatta. Még hűhább!
Politikailag az is úgy korrekt, hogy hát szegény homokszekszuálisok nem tehetnek róla, hogy "olyanok" amilyenek, ők így születtek, nem tudnak megváltozni, ilyet nem is lehet kérni tőlük, fogadjuk el őket így. Most meg kiderül, a leszbikus nőkkel kapcsolatos adatfelvételek során kizárták a vizsgálatból azokat az adatokat, melyek ellentmondtak ennek a nézetnek. Pedig a helyzet úgy áll, a nők szexualitása meglehetősen rugalmas, a körülmények, a környezet, a nevelés hatására könnyedén és nagy mértékben képes megváltozni. Hűha! Mármost akkor, ha egy heteró csaj sokat haverkodik leszbikkel, a végén még ő is "bemelegedik"? Ez bizony megtörténhet. Most akkor mi legyen? Tiltsuk a kamasz lányokat a "gyanús" barátnőktől?
A környezet hatása kapcsán én inkább arról beszélnék, hogy mennyire fontos a család szerepe. És nem is annyira az anyáé, mint inkább az apáé. Szinte minden leszbi csajtól azt hallom, hogy az apjával, enyhén szólva, nem volt harmonikus a kapcsolata. Vagy cudar rossz volt, vagy szinte semmilyen sem volt. (Lehet kommentelni lányok, kíváncsi lennék, hányan mondják, ők imádják az apjukat.) Talán a családon belüli erőszak visszaszorítása (első lépésként egy normális törvényi tényállással) többet érne, mint a kamasz lányok eltiltása a barátaiktól. És ne feledkezzünk meg arról sem, a "hajlékonyság" mindkét irányba működik. És ha a társadalom nem bélyegzi meg, nem zárja ki, nem teszi lehetetlenné a visszautat, egy leszbikus is megheterósodhat a körülmények hatására.
12 megjegyzés:
Imádom az apámat, bár 10 éves koromban meghalt. Hozzáteszem 21 éves vagyok, és kérdéses hogy mi (=bi/homo/pánszexuális). Kb. fél éve barátkozok a gondolattal... bár jóval előtte is sokat foglalkoztam a témával, de mit ad Isten, próbáltam ,,normális" maradni. Emiatt egy csomó fiúval összejöttem, de komoly kapcsolatom egyikkel sem lett (szex meg pláne nem). Majd női labdarúgáson összehaverkodtam egy meleg lánnyal, aki betekintést engedett az ő világukba, így amikor rájöttem, hogy ez nem egy kitalált mesevilág, hanem létező közösség, bátrabban nyitottam az új érzés felé. (Ami nem új volt, hanem még kezdetleges.)
Következtetésképp inkább egy kérdés: A meleg lány tett leszbikussá (ha csakugyan az volnék), vagy miatta merem felvállalni azt, amit?
Az apa dogot te is megerősíted, nem imádhatod már sajnos, csak imádtad az apukádat, és 10 éves korod után nem olyan volt a kapcsolatod vele, amilyet szerettél volna.
Valószínűleg nem voltál az a Barbival játszadozó kislány régebben sem, kicsit jobban érdekeltek a vadabb, "fiús" dolgok. Legalább is erre következtetek abból, hogy komolyan elkezdtél focizni. Persze ez nem feltétlen jelent bármit is, nem minden focis csaj leszbikus. Hogy a fiúkkal valami nem oké, az már többet mond, de ez sem perdöntő, lehet, hogy csak az igazit nem találtad még meg. Ha kíváncsi lettél, úgy gondolod meg kell ismerned ezt a részét is a lehetőségeknek, az sem jelenti azt, hogy most már végképp leszbikus lettél, és nincs tovább.
Ha elolvastad a linkelt cikket, akkor abban pont az van, hogy ez a lányoknál nagyon rugalmasan alakul. A szlengben a LUG (Lesbian Until Graduation) arra utal, hogy egyes lányok, amint kiszabadulnak a szülői házból, elkerülnek egy egyetemi campusba, a szabados környezetben nyíltan leszbikus életet élnek, aztán amikor lediplomáznak, újra igazodnak a normákhoz, munkába állnak, férjhez mennek, és gyerekeket szülnek.
Ez az egész bonyolultabb annál, hogy egyetlen tényező (apa hiánya, egy jó film, egy ügyetlen srác, egy barátnő, egyetlen szexuális élmény stb.) képes lenne megváltoztatni a vonzódásunk irányát. És talán nem is az a legnagyobb kérdés, hogy mitől, mi miatt, hanem, hogy milyen irányba húz az érdeklődésed. Ebben a pillanatban. Mert aztán ez idővel ismét változhat. És nem gondolom, hogy ez ellen lehetne, vagy kéne bármit is tenni.
Hmm a cikk. Azt most olvastam el, ne haragudj. Viszont ezen jót röhögtem:
,,A kultúránk mintha azt várná a nőktől, hogy csak és kizárólag az arouzabilitás (izgathatóság) viselkedésformáit mutassa fel, azokat is elkendőzve, szerényen illatozva, mint kis virág, aki várja, hogy rárepüljön az arra járó méhecske. De a sok méhecskét fogadó virágok szintén rosszak, vagyis a „rendes nő” csak arouzabilis, és csak bizonyos partner számára az (= a legálisan erre feljogosított egy darab férfi). "
Egy kis kiegészítés: nem vagyok fiús és nem komolyabban focizok (de az igaz, hogy fiúkkal nőttem fel).
Ebben a pillanatban szerelmes vagyok egy nőbe. Előtte meg egy fiúba voltam (talán, de lefeküdni nem tudtam vele, lehet hogy ez egy külön egyéni probléma). Most mondhatom azt, hogy biszexuális vagyok, de olyan szörnyű. Mióta van a kedvesem más nem érdekel, de szívesen választanám a könnyebb utat. A nők tényleg ennyire bonyolultak? Néha úgy érzem, hogy magunknak csináljuk a bajt. :D
Szóval. Nehéz így tervezni, de a cikk elég sok mindenre rávilágított. Örülök, hogy egyre kutatottabb téma ez. Tehát te is úgy véled, hogy ez a rugalmasság lehet az oka a bizonytalanoknak?
Hát ööö... a rugalmasság lehet az oka annak, hogy az érdeklődésünk a széljárással, az évszakokkal, a holdfázissal és az elfogyasztott reggelivel együtt változhat. :) A bizonytalanságnak a társadalmi környezet lehet az oka. Hogy ezt a változó természetünket nem tudjuk hová tenni.
Az írás jól rávilágít arra, hogy a férfiak általában egyszerűbb felépítésűek. Az ő biológiai programjuk érzelmi része akkor hatékony, ha mindig abba a nőbe "szerelmesek", aki a szemük előtt van, az kell megtermékenyíteniük, hogy a génjeiket tovább örökítsék. A nőknél ez bonyolultabb, mert a magzatot ki is kell hordani, aztán szoptatni kell, felnevelni. Ehhez a program akkor hatékony, ha hol abba lesz "szerelmes", akitől megfelelő géneket kaphat az utódainak, hol meg abba, aki a legnagyobb segítséget tudja nyújtani a felnevelésükhöz. Ez utóbbi meg akár lehet egy másik nő is. Ez a "rugalmasság" evolúciós oka.
Egyelőre keresgéled önmagad, meg akarod határozni, hogy mi is vagy. De az nem a szexuális érdeklődésedtől függ elsősorban. Idővel majd rájössz erre, és akkor már nem lesz olyan fontos kérdés, hogy hetero/homo/bi/pán/akármi-szexuális vagy-e. Ez végül is csak egy címke, a tartalom, mint láttuk, elég változékony lehet.
És ha szeretsz valakit, és viszont szeretnek, de nem tudod magad hová besorolni, az sokkal-sokkal jobb helyzet, mintha határozottan és kétségek nélkül meg tudnád címkézni magad, de a szerelem hiányozna az életedből. Ha arra figyelsz, amid van (párod), ahelyett, amid nincs (szilárd szexuális identitásod), sokkal jobban fogod érezni magad.
Szia Ancsa!
Először is, köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem a cikkre. Nagyon megörültem neki, mert sok fogalmat tisztáz és jó néhány kérdést megválaszol egyetlen írásban kifejtve, szájbarágós magyarázatokkal.
Ráadásul nem is magam miatt örömködök elsősorban. Miközben olvastam, folyamatosan az rikácsolt a fejemben, hogy: Ezt meg kell mutassam a barát-Barátnőmnek! Elküldöm. Muszáj elolvasnia. Vagy felolvasom neki. Vagy akármi. Mit tudom én... De ez az!
Ez az, ami minden kérdésére (Na jó: majdnem minden.)választ ad és szépen a helyükre pakolja a fogalmakat. Úgy, ahogyan én nem voltam képes egyszer sem, amikor érdeklődve kérdezgetett a leszbikusságomról, meg az ő vélt-valós biszexualitásáról. Megvilágosodván most azt gondolom, ő "SzekRug", aki már vett részt azonos nemű szexuális aktusban.
Nem tagadom, szégyen-nem szégyen, azért sem tudtam rendes, kimerítő, korrekt válaszokat adni Neki, mert nekem sem ártott egy kis felhomályosítás, meg kikristályosítás. Volt egy-két Aha! élményem a cikk olvasása közben. :) Kb. Egy éve merem felvállalni, Ő-az egyetlen barát és a szűk család előtt, hogy igen, ez és ilyen vagyok én. Előtte, majd 30 évig, hát... tulajdonképpen homályosítottam akkoriban is, gondosan és görcsösen, csak éppen elfelé... Nagyon nem akartam látni és láttatni önmagam.
Kommentelvén az apa faktorra:
Egészen kis lurkóként imádtam az Apámat, mindenáron meg akartam felelni neki. Emiatt vagy sem (Meg talán amiatt, hogy állandóan azt a sztorit hallgattam, hogy mennyire fiút akartak anyámmal második gyereknek, aztán... Aztán jöttem én.:) de fiús voltam, fiús viselkedés, külső, játékok, érdeklődések - minden. Egyszer, 5-6 éves lehettem talán, be is jelentettem valami családi összeröffenésen, hogy én bizony nővel fogok majd együtt élni és azt veszem el feleségül. A reakció egy életre belém vésődött.
Kamaszként már utáltam magamat is meg az Apámat is. Magamat azért. Apámat meg azért mert.
Felnőttként végre elfogadtam magam, az apámat is. Olyanok vagyunk amilyenek. A dolog csak abban sántít, hogy mire hűdeelfogadtam, Apámnak végleg elege lett saját magából.
Most azon dolgozom, hogy megbocsássak és azt hiszem, inkább magamnak, mint Neki.
Még egyszer köszönöm!
L.B.
:) A köszönet nem engem illet, hanem Lisa Diamondot, aki aki több mint egy évtizeden keresztül dolgozott ezen a kutatáson. És igazad van, a legnagyobb értéke a munkájának talán abban lehet, hogy aki nem tudja hová tenni magát, az magyarázatot kap rá, hogy ez nem azért van, mert ő valami UFO, hanem mert ilyenek vagyunk, változunk, alakulunk, változik az érdeklődésünk, változnak a vágyaink. És nem azért mert valami baj van velünk, hanem mert ilyen a biológiánk. Ne izguljunk, ha nem értjük magunkat, nem is kell értenünk, elég, ha elfogadjuk.
Ez az elfogadás a kulcsszó a boldogságunkhoz, meg a harmóniánkhoz. Amik vagyunk, azt fogadjuk el feltétlen, amilyenek vagyunk, azt pedig attól függően, hogy mennyire egyezik a magunkkal szemben támasztott elvárásainkkal. (Az egyik alatt értem azokat a tulajdonságainkat, amelyeken képtelenség változtatnunk, a másik pedig az, amire ráhatásunk van. Gondolom világos, hogy az előzőbe a szexuális orientációnk, a másodikba meg mondjuk a hajunk színe tartozik, és hogy tudunk-e differenciálegyenleteket megoldani, vagy sárkányrepülni, piskótát sütni stb.)
Ismerek olyan melegeket - fiút meg lányt is, aki jóban van az apjával. Nem mondom, hogy sokat. Kérdés, hogy a heterók között, hány olyan van, akinek problémás az apjával a kapcsolata. Nem lehet, hogy szimplán az a szitu, hogy kevés az az apa, aki jól funkcionál?
Nem keresem vissza, de valahol azt írtam, hogy ez sokkal bonyolultabb annál, hogy egyetlen okra lehessen visszavezetni, de meggyőződésem, hogy az apa fontos tényező. Ő a legelső férfi egy lány életében, és sokáig a legfontosabb is. Meghatározó lehet arra nézve, hogy milyen lesz a későbbiekben a hozzáállása a többi pasihoz.
Lehet abban valami, hogy az apa döntő hatással lehet a lányok identitására, valamint későbbi személyiségére.
Én imádtam az apámat, de hogy még egy olyan különc, szexmániás embert még nem hordott a Föld a hátán mint amilyen az én apám volt, az is biztos. Őt egyszerűen senki nem értette meg, egy egészen extravagáns saját kis világban élt, ami borzasztóan egocentrikus volt és alapköve a függetlenség és a korlátlan szabadság volt. Sose tudott kötődni igazán senkihez, de egész életében vágyott rá.
Furcsamód, egészen kis korom óta képes voltam tolerálni, talán valahol meg is érteni apám különc világát. Felnőtt voltam már, amikor meghalt, de a mai napig nagyon hiányzik a színes, különleges személyisége és igen, a hülyeségei is.
Számomra ő valahol elérhetetlen volt, mégis, azt hiszem én voltam az egyetlen az életében, aki úgy igazán el tudta őt "érni" és fogadni.
Felnőttként szembesülnöm kellett vele, hogy nagyon erősen lenyomatolta az én életemre a saját személyiségét. Pontosan az az örök vándor, kötődésre képtelen de mégis kötődésre vágyó ember lettem mint amilyen ő volt és ez egyáltalán nem tudatosan alakult így bennem. Szexmániáját is tökéletesen elörököltem, különcsége hatására pedig soha nem mondom azt hogy soha, tehát én azt sem tartom kizártnak hogy egyszer majd az életemben egy nő mellett fogok megállapodni. Egyébként sokat gondolkodom azon, hogy apám végletekbe menő nőimádata de örök boldogtalansága és helykeresése nem takart-e esetleg látens homoszexualitást..? Ezt sajnos soha nem tudom meg, de azt tény, hogy az apa személyisége és a vele való kapcsolat erősebben befolyásolja egy lány személyiségét, identitását mint az anya...
répa
Valahol írtam róla, hogy nekünk is van Ödipusz-komplexusunk, csak azt Elektra-komplexusnak hívják. Az anya az van (általában), és adott a szeretete (általában). Az apáért viszont meg kell küzdeni, őt meg kell nyerni, az kihívás, az ő elismerését ki kell érdemelni.
Az én életemben tesóm volt az apafigura, és hogy kivívjam az elismerését, még a rohadt matekot is hajlandó voltam megtanulni. Anyám kedvéért tuti, hogy nem oldok meg differenciál-egyenleteket. :)
És a minta is fontos. Persze ez már bonyolultabb, hogy anyai és apai minták közül mit veszünk át, mit utasítunk el, de olyan sok lehetőségünk nem szokott lenni, "hozott anyagból" tudunk dolgozni. A kapott indíttatást meghaladni nagyon nehéz.
Hogy ennyire világosan látod a gyökereidet, az reményt ad, hogy kiléphess a szülők árnyékából. Amennyiben az gátolja a boldogságodat. De ha már azt tudod, hogy mi nem jó neked, az egy jó kezdet.
Úgy tíz évvel ezelőtt a Való Világban részt vett egy vállaltan leszbikus csaj, akibe szerelmes lett egy addig hetero lány. Utóbbi még a pasiját is ejtette, de váltig állította, ő nem leszbikus, ő egy bizonyos csajba lett szerelmes, amúgy mindig is a pasik érdekelték. A média persze felkapta a dolgot, ennek már hírértéke volt! De senki nem értette a dolgot, megszólaltatták „az addig rendben lévő” lány szüleit, volt pasiját, de mindenki leakadt a dolgon, valamiféle meghülyülésnek vették a történéseket. Viszont a kapcsolatuk még évekig tartott, összeköltöztek, közös vállalkozásba kezdtek. Ha jól emlékszem aztán szakítottak, gyereket kellett volna összehozni nekik (gáz ez a kifejezés, de ha jól látom, ez a helyzet jelenleg Magyarországon).
Szexuális rugalmasság? Szerintem ráillik a sztorira.
Zscdoki
Nem emlékeztem a sztorira, de érdekes. Az is jellemző, hogy "nem értették". Mit kell ezen "érteni"? Én sem "értem", hogy szeretheti valaki a kenyérgombócleves, és hogy nem szeretheti a spenótot. De ezzel nincs is gond, amíg nem akarom ráerőltetni az ízlésemet. :) És én hajlandó vagyok megkóstolni új dolgokat, az meg mondjuk a gasztronómiai rugalmasság. :)
Megjegyzés küldése