Oldalak

2014-09-05

Cselendzs

Mikor először találkoztam az interneten az Ice Bucket Challenge-ről szóló hírekkel, csak legyintettem, már megint egy eszement dolog, ami pont az idiótaságának köszönhetően járványszerűen fog terjedni, aztán a szokott rend szerint, szépen lecseng majd, és átadja a helyét egy újabb őrületnek. Nem is foglalkoztam volna vele többet, hanem két nap múlva Fecó azzal állított haza, hogy hallottam-e róla, mert őt is kihívták a jegesvizes önleöntésre. Na, ettől elborult az agyam, és mondtam neki, hogy akkor most csüccs le, és beszélgessünk. Láttam a gyermek arcán, hogy nem erre a reakcióra számított. Nem tudom, talán azt hitte, hogy majd lelkesen helyeselek, esetleg én videózom le a mobiljával, amíg magára borítja a vödör vizet? Ahogy ráfagyott a mosoly az arcára, rögtön megsajnáltam, és vettem egy nagy levegőt, hogy lehiggadjak, nem akartam lerohanni a véleményemmel, inkább elkezdtem kérdezgetni.
Először is, megkérdeztem, tudja-e, hogyan indult ez az egész hülyeség? Hát Amerikában a celebek, izé, hogy van egy ilyen gyógyíthatatlan betegség, az ILS, és izé. Mindom, az ILS egy nyelviskola, ALS lesz az, de mit csinálnak a celebek? Hát küldenek pénzt a betegség kutatására, és/vagy leöntik magukat, és kihívnak valakit. Nagyon jó, mondom, ez biztos segítség, de mire jó, ha ti csináljátok ugyanezt? Hát ööö... a gyerekek pénzt nem küldenek, de ööö... így majd egyre többen tudnak erről a ritka betegségről. Csodás! Nézzük, te mennyit tudsz róla? Milyen betegségről van szó? Hát olyan izé... Emésztőrendszeri? Vagy bőrbetegség? Mozgásszervi? Idegrendszeri? Hát... idegrendszeri. Talált. És mik a tünetei, hogyan alakul ki? Azt nem tudom. Izomsorvadással jár, néha kimutatható az öröklődés, de leginkább nem tudják, mitől van, megbetegedett sportolókat vizsgáltak, és lehet, hogy fejsérülés, de bizonyos táplálékkiegészítők is gyanúsak. Mondj egy híres embert, akinek ALS-e van! Nem tudok. Stephen Hawkins, tudod, a tolókocsis elméleti fizikus.
Miután tisztáztuk, hogy a betegségről szóló információk terjesztésében nem túl hatékony ez a hülyeség, Fecó tovább ragaszkodott hozzá, hogy ő akkor is megcsinálja, mert ez olyan "buli". mondtam, hogy szerintem jeges vízzel leönteni magam kellemetlen élmény, és csak azért átélni, mert egy kretén azt mondta, hogy tegyem meg, nem elegendő indok. A gyermek állította, hogy számára ez élvezetes, mire vállaltam, hogy segítek neki, kimegyünk a kertbe, és lelocsolom a slaggal, de videót nem készíthet, és tölthet fel az internetre, de legfőképpen nem hívhat ki senkit erre a marhaságra. Persze enélkül nem óhajtotta a locsolkodást, mert állítólag ez a lényeg az egészben, és nem értette, miért ellenzem. Mondtam, hogy amit egyszer feltesz a netre, azt onnan soha többé nem tudja majd eltüntetni. Persze, ez nem túlzottan kínos, mindössze a gyerekkori hülyeségét dokumentálja vele, de maga a jelenség, ahogy ráveszik egymást a marhaságra, az problémás.
Felelevenítettem neki a fél évvel ezelőtti, neknomination őrületet. Az "ALS" jobbára már a kihívás nevéből is kikopott, a lényeg itt is az maradt, hogy az egyik hülye ráveszi a másikat, hogy csináljon utána valami hülyeséget. Persze Fecó azzal jött, hogy itt nem kell meginni egy csomó alkoholt, ebbe nem lehet belehalni, ez teljesen veszélytelen, ebből nem lehet semmi baj. Kénytelen voltam ellentmondani neki, és azzal példálóztam, hogy ha mondjuk az egyik osztálytársánának, X. Jenőkének továbbküldi a kihívást, jenőke leönti magát hideg vízzel, megfázik, kap egy tüdőgyulladást, kórházba kerül, kihagy két hónapot, és emiatt osztályt fog ismételni, akkor Jenőke anyukája meg fogja kérdezni, hogy ki küldte az idióta kihívást a fiacskájának, és nem az amerikai celebekre fog haragudni, hanem Fecóra. Nem nagyon sikerült meggyőznöm, de azért megígérte, hogy nem vesz részt a dologban.
Aztán még küldött egy linket a viccesen félresikerült videókról. Mikor bejött hozzám, én is mutattam egyet neki. Némelyiken nevetett, de volt köztük sok (pl. amikor az edényből kiesett egy 3-4 kg-os jégdarab, és alaposan fejbe vágott valakit, nem kicsit fájhatott), ami egyáltalán nem volt mulatságos. Visszamentem az elejére, és megmutattam neki a 2. részletet. Kérdeztem, hogy szerinte mi lett a kislánnyal. Hát... elájult? Megmutattam neki a hírt, és mondtam, hogy elájult bizony, és aztán meg is halt. Ez láthatóan megdöbbentette. (Azt nem árultam el neki, hogy ez valójában csak hoax.) Végignéztük még egyszer az összeállítást, aztán megbeszéltük, hogy egy olyan viszonylag egyszerű dolgot, hogy valaki vizet önt magára, egy idióta hogyan képes oly módon komplikálttá tenni, hogy baleset- sőt életveszélyes legyen. (Nem jégkockát tesz a vízbe, hanem megfagyasztja az egészet, valami billegő vagy síkos dologra áll, egy még nagyobb idiótára bízza, hogy leöntse, 2 liter helyett 50 literrel próbálkozik, lehetőleg több méter magasból, keskeny korláton billegő súlyos edénnyel, az 50 kg-os vizesbödönt egy 40 kg-os kisgyerek próbálja mozgatni stb.)
Azt hiszem, a végére sikerült megértetnem Fecóval, hogy nem a locsolkodással van baj, hanem a gyengeelméjűekkel. Akik úgy gondolják, hogy túl kell licitálniuk a többieket, és az nem lesz elég feltűnő, ha simán leöntik magukat egy vödör vízzel, ezért előtte benzint locsolnak magukra, és meggyújtják, mert az majd biztos növeli a lájkolók számát.
És ennek a posztnak itt vége is lett volna néhány vicces képpel, de de aztán a fészbukon kaptam egy "kihívást", szerencsére nem locsolósat, hanem olyat, hogy osszak meg egy verset, és szólítsak meg másik három embert, hogy ők is osszanak meg verset, és így tovább. Pont miközben arról írtam, hogy ez a szisztéma, ami ugyanaz, mint a lánclevél (lánclevélről bővebben) meg a piramis- vagy pilótajáték rendszere, milyen káros. A helyzet, amibe kerültem, hirtelen sokkolt, és el is gondolkodtatott. Először is ráébredtem, hogy micsoda erő van a közösségi elvárásban, a másokhoz való igazodásban. Egy irodalomkedvelő rétegben elutasítani egy ilyen felhívást ha nem is szociális öngyilkosság, de nem arat osztatlan elismerést. Plusz az ember megbánthatja a jószándékú kihívót, és könnyen begyöpösödött tökfejnek mutathatja magát.
A lecke fel volt adva. Hol lehet meghúzni a határt, meddig "aranyos", és honnan kezdve "idiótaság" egy ilyen játék? Mit tehet az, aki elvi alapon elutasítja az ilyesmit, de nem akar megbántani sem másokat? A határvonalat én oda tenném, hogy nekem személyesen van-e kedvem részt venni a dologban, ha nem volna a közösségi "kényszer", akkor is csinálnék-e ilyet, illetve ártalmára lehet-e a játék másoknak. A részvétel vagy elutasítás kérdése pedig a Mátyás királyos mesében szereplő okos lánytól ellesett módon oldható meg. Be is szállunk meg nem is, részt is veszünk meg nem is, játszunk is meg nem is. Vagyis leírtam az elvi fenntartásaimat, de megosztottam egy verset, csak nem hívtam fel senkit név szerint a játék folytatására, hanem felajánlottam a lehetőséget, hogy akinek van kedve, az enyém alá posztoljon verset.
És most jöhetnek a vicces képek:

Az Ice Bucket Challenge ártalmas lehet az egészségre

Az Ice Bucket Challenge könnyen túlzásba vihető

Az Ice Bucket Challenge keveseknek áll jól

A jeges víz felhasználásának hasznosabb módja is van


14 megjegyzés:

onsai írta...

Érdekes, hogy a versezést csoportnyomásnak érezted. Meg hogy kitagadna a nép... :)
Bennem föl se merült, hogy elfogadjam a jeges kihívást, és a versest is csak akkor tettem, amikor megláttam valami fanyalgást, hogy fúj versek.
Fiam ma hazajött élete első koleszes hete után (14 múlt a kölyök), és közölte kereshetek másik sulit. A nagyok rá akarták venni őket, hogy alkoholt igyanak. Ő simán nemet mondott, amikor meg erőltették, akkor szemrebbenés nélkül hazudta, hogy vérnyomásgyógyszert szed, nem ihat egy kortyot se. De a szobatársai "nem akartak kilógni", és mondta, csak idő kérdése a dolog, már most látszik.

Tök jó, amit Fecóval csináltál, szerintem is marha fontos, hogy önálló gondolkozásra legyen nevelve a gyerek, és pont ezek az első lépések. De valójában nem a szavak számítanak, hanem az észrevétlen, öntudatlan példamutatás. Ha benned föl se merül, hogy mást tégy, mint amit belül magadénak érzel, a gyerek ezt a mintát fogja követni.

Persze ez se mindig jó. Lányomat kissé nehéz volt rávenni, hogy melltartót hordjon, de arra is, hogy a magyar fogalmazásoknál a feladatot írja meg, és ne szálljon el. Szóval a másik szélsőség se jó, kitépnéd a hajad tök individualista kölyök mellett. :)

Jók a képek amúgy. :)

Szabi írta...

Nekem először kimondottan tetszett a verses kihívás - bár a jeges vödrösről előtte nem is hallottam. Kicsit csodálkoztam egy-két kihívott reakcióján. Pl a tiéden Ancsa. :) Mikor másodszor kaptam meg ugyanazt a feladatot, már én is Te módszeredet alkalmaztam, nem hívtam meg senkit, csak reklámoztam a dolgot. Mikor pedig hetedszerre kellett megmutatnom a kedvenc versem, már rendesen téptem a hajam. Érdekes, eszembe sem jutott, hogy ne reagáljak semmit, inkább csak elkezdtem csalni és dalszövegeket osztottam meg. Ciki bevallani, de nem ismerek túl sok verset, és annyira nem is érdekelnek. Már azt sem írtam ki, hogy aki akar szintén osszon verset. Nem tudom, miért volt fontos számomra a reakció. Az én kihívottjaim közül volt, aki nem válaszolt semmit, de ez nem zavart, és meg sem néztem az idővonalukat, hogy szót fogadtak-e.

AncsaT írta...

Jó, talán kissé túldramatizáltam a csoportkényszert. :) De azért, ha pl. egy irodalomkedvelőkkel teli, zártkörű fészbukcsoportban, ahol a tagok 80%-a részt vett a verses kihívásban, arról posztolnék, hogy én aztán ilyet soha, mert ez micsoda egy konformista viselkedés, és a nyájszellemet követők mind birkák, és ráadásul sznobok is, mert Adytól meg Pilinszkytől posztolnak olyan verseket, melyeket nem is hiszem, hogy értenek, míg Petőfi gyönyörű, és bárki számára értelmezhető műveit hanyagolják, mivel "y" helyett csak pórias "i" betű van a neve végén... szóval egy ilyen poszt, ilyen a közegben biztosan nem szerezne túl nagy népszerűséget senkinek sem. :D

És a gyerekeknél még nagyobb a csoportnyomás. Ha egy osztályban a lányok 90%-ának tarka színekben pompázó, egyszarvús tolltartója van, aki egy kishableányosat vagy egyszínű barnát tesz ki a padjára, az könnyen a periférián találhatja magát, nem is kell arra hivatkoznia, hogy az unikornis csak egy fallikus szimbólummal felruházott ló, és ő szivárványos lóf@sszal nem jár suliba, és azt se tolerálják, ha valaki anyagi okokból a bátyjától örökölt fiús tolltartót hord. A fiúknál ugyanez megy, akinek nem okos a telefonja, az kívül marad a körön.

Respekt a fiúnak, hogy kivonta magát az alkoholizálásból, érdeklődés hiányában, és még méltánylandó indokot is kitalált hozzá. :) Fecóval mi csütörtökönként szertartásszerűen megnézünk egy epizódot a Blacklist c. sorozatból, és közben megiszunk egy (alkoholmentes) sört. Ketten egyet, hogy érezze, nem az a lényeg, hogy mennyi sört iszik az ember, hanem, hogy közös a program, és hiába vagyok felnőtt, nem iszom máskor sört, csak a közös filmezéskor. Mostanában, ha kínálgatnak a családban, ünnepi alkalomkor, akkor sem, illetve a múltkor ittam egy fél pohár vörösbort. Fontosnak tartom, hogy lássa, az alkohol nem feltétlen ördögtől való dolog, de az ember maga döntse el, akarja-e vagy sem, ne a társaság kényszere hatására igyon. A te fiad ezt láthatóan már megtanulta.

Nálunk egyelőre a szélsőségek nem fenyegetnek, talán Fecónak nem is természete, de jó közegben van a cserkészekkel, akik csinálnak extrém dolgokat, hatalmas gyaloglásokat, éjszakai túrákat, durva nomadizálás napokig fürdés nélkül, de mindezt nagyon ésszel átgondoltan, és érzi, hogy a nagyobbak folyamatosan odafigyelnek rá, ugyanakkor ő is figyeli a kisebbeket, segít nekik, vigyáz rájuk. És ez a biztonság- és felelősségérzet, ez nagyon fontos. Hogy nem lehet ész nélkül csinálni a hülyeséget, közben mindig oda kell figyelni a másikra is.

Mi volt a meglepő a reakciómban, Szabi?

A lánclevélben pontosan az a legidegesítőbb, hogyha még hasznos és fontos információt is terjesztene (általában nem így van), amikor sokadik alkalommal kapod meg ugyanazt (a többnyire hülyeséget), az nagyon bosszantó. Azért gondolom, hogy fontos lehet, mit lépünk egy ehhez hasonló felkérésre, mert végső soron, alapvetően ez is csak egy kommunikációs aktus. Attól, hogy reggel ránk köszönnek, megkérdezik tőlünk, mennyi az idő, kérnek egy papír zsebkendőt, ebédnél jó étvágyat kívánnak, nem különbözik olyan szempontból, hogy egy ilyen kommunikációs aktust figyelmen kívül hagyhatunk, visszautasíthatjuk, vagy adhatunk rá egy adekvát, elfogadó választ. Előbbi esetben megtörjük, megakasztjuk a kommunikációt, míg az utóbbiban adtunk egy pozitív megerősítést arról, hogy kapcsolatban vagyunk az illetővel. Ugyanis a kommunikáció elutasítását a kapcsolat (és saját személyünk) elutasításaként éljük meg. (Ezért olyan fontos, hogy tanárként igyekezzünk meghallgatni a gyerekeket, akkor is, ha sokszor rohadtul nem lenne hozzá időnk, energiánk, rettentően hálásak a figyelemért, és a tanár iránti szimpátia sokszorosan kamatozik a tantárgy tanulásába fektetett energia formájában. :) )

Szabi írta...

Sosem foglalkoztam a lánc levelek hatásával. Csak azt láttam, milyen klassz, hogy valami normális témát ad a sok hülyeség között. Miután úgy reagáltál, ahogy, elgondolkoztam, hogy ez miért lehet. Biztos voltam benne, hogy oka van az ellenállásodnak. Aztán, mikor már a 7. felkérést kaptam ugyanerre, kezdtem sejteni. A posztodat olvasva, nem maradt kérdésem. Vitatkozni sem tudok a dolgon. Különben már megtettem volna. Ismersz. ;)
Szeretem, hogy az írásaidat olvasva mindig tágul a látóköröm. Most pl a legérdekesebb információ számomra a gyerekek körében oly népszerű szivárványos, unikornisos tolltartó. Nagyon jót röhögtem rajta. :D

onsai írta...

Ancsa, nem dramatizáltad túl, én voltam fáradt, és nem tudtam értelmesebben fogalmazni. :)

AncsaT írta...

A lánclevelek régen a bögyömben vannak, egy időben elég sokat kaptam, és olvastam valami statisztikát is, hogy a küldözgetésük mekkora százalékát jelenti az internet adatforgalmának. Már nem emlékszem a pontos adatra, de az összes hoax, spam meg a reklámok, azaz ami valójában nem is érdekel, az össz adatforgalomnak több mint a felét teszik ki. Ami iszonyat pazarlás.

És ha már pazarlás. Az egyszarvús cuccokkal se az a legnagyobb baj, hogy rózsaszínűek, meg egyszarvúsak, elvégre egy kislánynál előfordulhat, hogy ilyen az ízlése, a probléma ott kezdődik, ha a kislányok közt egyfajta kényszer lesz belőle, és aztán a szülőnek meg ki kell pengetnie az árát. Csak erős idegzetűek nézzék meg, mibe kerül egy ilyen szett.

Lehet, hogy van némi hajlamom túldramatizálni a dolgokat, ha nem is abból a szempontból, hogy drámát kreálnék magamnak mindenből, hanem, mert esetleg úgy jobban hangzik egy-egy sztori. :)

Szabi írta...

Nem feltétlenül a szettek meg a kialakult kényszer hibája, hogy a szülők hagyják magukat pengetésre bírni. Te hagynád magad Ancsa?

AncsaT írta...

Nálunk ilyesmi nem fordul elő. Mert nálunk a gyermek nem hisztizik. Kb, 3-4 évesen egyszer bepróbálkozott vele az anyjánál, az otthagyta az utcán, aztán egyszer próbálkozott velem is, de én meg nyakon vertem, hogy befeküdt egy virágágyásba. Azóta nincs ilyen probléma. És a költségvetésünk sem bírja az ilyet. Tőlünk az ajándék az meglepi, nem válogathat, ami meg szükséges (pl. ruha, tanszer), bizonyos összeghatárig és praktikus szempontok mentén, választhat a gyermek, de ha valami extra dolgot akar magának, azt kénytelen a húsvéti locsolásért, karácsonyi ajándékként stb. kapott, összegyűjtögetett pénzéből kifizetni. Ennek köszönhetően, kifejezetten mértéktartó és józan kívánságai vannak. :D

Szabi írta...

A fiam egyszer, mikor még ovis volt azt mondta: nem azért hisztizik, hogy megkapja, amit akar - tudja, hogy úgysem kapja meg - hanem azért, mert nem tudja másképp levezetni a feszültséget. :p

AncsaT írta...

Ez egy jó nagy adag önismeretről tesz tanúbizonyságot. Innentől már csak egy lépés a feszültség levezetésének valamely alternatív módjának választása. (Meg tegyük hozzá, mert az sem elhanyagolható tényező, hogy otthon ő se sűrűn látta, hogy a hiszti lenne a konfliktushelyzetekre adott reakció.) :D

Szabi írta...

Nálunk sajnos látta. :s

AncsaT írta...

De nem hiszem, hogy tőled. (És kellő intelligenciával a negatív példából is lehet tanulni.)

Szabi írta...

Pedig igen. :/ Is.

AncsaT írta...

Khm. :)

Megjegyzés küldése