Miért olvasunk verseket?

A múltkori poszt végén ezzel a kérdéssel zártam, és aztán meg is akartam beszélni Katával, hogy tényleg, miért olvasunk verseket, de pillanatok alatt rájöttünk, hogy a kérdés hipotetikus, mivel mostanában nem olvasunk verset. Nem hogy ritkán, egyáltalán nem. Elgondolkodtam, mikor volt utoljára verseskötet a kezemben. A hálószobában, az éjjeliszekrény sarkán ott van ugyan T. S. Eliottól a Macskák könyve, de ott van az már majd egy éve. Valami romantikus fantáziámat akarhattam kiélni, hogy verset olvasok a kedvesemnek, de aztán inkább az ő egyik erotikus fantáziáját váltottuk valóra.

Mi a vers?

A múltkor Fecóval beszélgettünk a kötelező olvasmányokról, memoriterekről, aztán ma reggel a rádióban a versekről volt szó, és tegnap a fészbukon is belefutottam egy költő posztjába, aki arra várt választ kommentekben, hogy az olvasói szerint mi a vers. A sokféle definíció közt még az a Móricka-féle meghatározás volt a legjobb, mi szerint vers az, ahol a sorok nem érnek ki a lap széléig. Nézelődtem a neten és a wikipédiában is, de sokkal okosabb nem lettem tőle. Az azonban kiderült, hogy erről nem én tehetek, hanem maga a téma. Összetett, bonyolult dolgokra ritkán találunk egyszerű, találó és pontos definíciót, mert a meghatározás szükségszerűen leegyszerűsítő, hiányos lesz, vagy pedig túlontúl szövevényes.