2019. május 25., szombat

Kawaii

Már volt róla szó, hogy számunkra néha furcsák a japánok, de ez most tényleg nagyon... hm. Engem viszont teljesen elvarázsol. A kawaii (aranyos, cuki, tündéri) metál olyan, mintha a durván csípős csilibabot lekvárral és tejszínhabbal fejelnénk meg. (Amit egyszer ki is fogok próbálni, ha már ilyen hülye hasonlat jutott az eszembe.) Három együttestől hallgatok zenéket. A Babymetal a leginkább cuki, egy normál metálzenekar előtt három cosplayjelmezes kiscsaj énekel és táncol a színpadon. A zene durván kemény, az ének aranyos, a jelmez és a tánc látványos. Elképesztő a hangulat a koncertjeiken. A Band-Maid egy csajzenekar, öt szexi szolgálólánynak (french maid) öltözött csaj énekel, tépi a húrokat a gitáron, püföli a dobot, pengeti a basszust. A zene nem olyan brutálisan kemény, de az ének sincs túlcukiskodva. Rockbanda csajokkal, és kimondottan jó. A Ladybaby stílusa egyenesen kawaii death, vagyis igazi hörgős deathmetál. De ezt oldja a látvány. A zenészek a háttérben maradnak, őket nem látjuk, csak a tagokat. Eredetileg két tehetségkutatón feltűnt kislány és egy aranyosnak (vagy kislánynak) jóindulattal sem nevezhető, szakállas ausztrál fickó alkotta a formációt. A csávó is cuki kislányjelmezben parádézik, táncikál, és a szövegük is meglehetősen ironikus, mintha csak paródiának szánnák az egészet, vagy talán társadalomkritikának. Esetleg mindkettőnek.
Szóval most ilyeneket hallgatok. Mondhatnám, hogy leginkább azért, mert Katámat remekül ki tudom akasztani vele. De inkább arról van szó, hogy ennél legalább tudom, hogy mit nem bír elviselni. Mert az orosz szintipop (meg ez) esetén nem értem mi a baja, pont ilyeneket szokott hallgatni, csak magyarul. És az is felfoghatatlan számomra, hogy mi a gond Muszorgszkijjal vagy Keith Jarettel, mikor Kata is zongorázik, és szokott Bartókot meg Kodályt játszani (a Mikrokozmosz meg a Meditáció egy Debussy témára nagyon bejön neki, nekem viszont már kevésbé), pedig ha valami nem kimondottan populáris szórakoztatómuzsika, amit háttérzenének hallgat az ember, akkor hazánk előbb említett, híres zeneszerzőit bátran ide sorolhatjuk.
De igazából nem Katával akarok kiszúrni, hiszen ha hazajön, szó nélkül átváltok fejhallgatóra. A nekem cuki, neki ciki japán metálzenében az a jó, hogy hathatósan elnyomja a zajokat. Az utcánkban építkeznek, álló nap gépek zúgnak, kalapálnak, a munkások kiabálnak. Nyomattam a noisli oldalon a természet hangjait, kipróbáltam a mynoise.net-en a templomi zajokat is, de mindegyiken átütött a kinti lárma. Ha kellően felhangosítottam, akkor nem, viszont ekkor meg Kata szája kezdett el habzani. (Egy idő után az enyém is.) De a japán csajmetál alacsonyabb hangerőn is blokkolja kintről érkező hangokat, anélkül hogy megfájdulna tőle a fülem vagy a fejem. Szóval ezért hallgatom tanulás közben.
Az írásbelin túljutottunk, mindkettőnké ötös lett, meg is kaptuk a csoportban, hogy stréberek vagyunk. Persze másé is lett ötös, de csak minket cikiznek, mert Kata a társaság doyenje, és rajta kívül csak egyvalaki van, aki nálam idősebb, de ő a tanárunk. Hiába mondogatom, hogy csupán arról van szó, hogy ennyi idősen van már némi rutinunk a tanulásban, mert ilyenkor mindig megkérdezik, hogy ugyan hány óráról hiányoztunk. (Egy-egy napot hagytunk ki a két év alatt, de nem egyszerre, amikor Kata mulasztott, én jegyzeteltem neki, mikor én nem jöttem, akkor meg ő nekem.) Na, ekkor rájuk hagyom, elismerem a tisztességtelen előnyünket, úgymint az általunk birtokolt természetes intelligenciát és széleskörű műveltséget, plusz egyéb számításba vehető emberi kvalitásokat, mint például a szépség és a szerénység. Mondanom sem kell, ettől rögtön nagyon népszerű leszek. Persze azért nem haragszanak, hogy csinálom nekik a csoport fészbukoldalát, felteszem a tananyagot, és kiírok minden hírt, időpontot, beadandó feladatot stb. amiről egyébként megfeledkeznének.
A tanulás mindenkiből kihozza a legrosszabbat. Kata ha besokall, akkor morogni kezd. Én meg nem vagyok túl türelmes, összeszedem a könyveket, jegyzeteket, és felvonulok az emeletre tanulni, veszekedjen a tévével. (Fecó ilyenkor már rég fent van, vagy elment itthonról.) Most kicsit csillapodtak a kedélyek, a sikeres írásbeli megnyugtatta Katát, de vár még ránk egy szóbeli is, és a tételektől be fog csavarodni, bár állítólag inkább ez, mint a sok hülye feladatmegoldás. Nekem a feladatok jobban bejöttek, mert azt ki lehetett találni józan ésszel, a tételeknél meg főként magolni kell. De még van időnk, ráérünk. Ő szépen beosztotta, hogy naponta mennyit kell megtanulni. Én meg egyelőre foglalkozok minden mással, pihenek, töltődök. Ettől persze máris ideges, hogy ő itt szenved, én meg szórakozok. (Meg is mondtam neki, hogy ez nagyon igazságtalan megjegyzés volt tőle, de azért én szeretem, és megemeltem a sörösüveget, hogy iszom az egészségére.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése