Oldalak

2019-06-20

RamMstein

Az utóbbi hetek elég töményre sikeredtek, és ennek következtében elég sok Rammsteint hallgattam. Kata szerint nem egy spirituális töltetű zene, sőt lelkileg kimondottan káros. Amiről nekem rögtön a Kámaszútra jutott az eszembe, amiben Vátszjájana a csókról és a tisztátalanságról elmélkedik. Példaként hozza fel, hogy a kutyát tisztátalan állatnak tekintik, amihez hozzáér egy kutya, azt is tisztátalannak tekintik, de a vadászkutyát, ami megfogja a vadat, tisztának tekintik, a vadhúst meg lehet enni. És az orvosok szerint maga a kutyahús könnyen emészthető, betegeknek kimondottan ajánlott a fogyasztása, ugyanakkor egészséges bölcs (értsd szellemileg emelkedett ember) ne egyen kutyát. Vagyis legtöbbször az egyszerű kérdésekre adott válaszok sem egyszerűek, a körülményektől függő lehet, hogy mi helyes és mi nem az. Tehát egy tisztítókúra alatt, elvonult magányban, transzcendentális meditációba merülve nem fogok metálzenét hallgatni, de ha kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok, és acélozni akarom a kitartásomat, felturbózni a makacsságomat, akkor ez igenis jó választás.
Kicsit túl sok mindent sikerült mostanában belezsúfolnom a napjaimba, főleg munkát, kell a pénz, Fecó utazik Amerikába, hadd lásson világot az a gyerek, plusz tanuljunk is kicsit vele, de ő is vállal kisebb munkákat, gyűjt a költőpénzre, és persze tanul is, mert jövőre érettségi, meg felvételi, kellenek a pontok, és kell benne is tartani a lelket, így sokat hülyéskedünk, hallgatjuk az ő zenéit, beszélgetünk, amiért kikapunk, hogy miért nem tanul, és nekem is van dolgom. Szóval vizsgázok, aztán vizsgáztatok, dolgozatokat íratok, javítok, feleltetek, jegyeket zárok le, közben weboldalt tervezek, csinálok, újratervezek, módosítok, javítok, kertet gondozok, bokrot metszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek, de törődök minden mással is, vendégváró kaját főzök, mosok, teregetek, és még egészségesen is élek. Futok naponta másfél kilométert, ami kimondva nem tűnik soknak, de amikor le kell futnom, annál inkább annak érződik, főleg amikor megfájdult a sarkam is, mert kéne egy normális futócipő, és a hócipőm egyre telik, így ma valószínűleg nem is fogok futni, előveszem inkább a vasgolyókat, kiviszem őket a kertbe lóbálni, és ha elejtem őket, kiirtják a gazt is, mert multifunkciósnak kell lennem, hogy beleférjen az időmbe ennyi minden. És közben, hogy ne csavarodjak be, Rammsteint hallgatok.
Németül csak két mondatot tudok, hogy Du bist schön meg Zwei Bier bitte! amivel max Münchenben sikerülne elboldogulnom, a sörfeszten, de szerencsére a jutyub videókhoz van angol felirat. Az egyből világos, hogy ez nem egy szimpla náci zenekar. Persze, neonácik is hallgatják, nekik is tetszik a kemény zene, bejönnek a német nemzeti identitást erősítő képek, de aki a középkori magyar történelem iránt érdeklődik, az sem lesz ettől nyilaskersztes hungarista, noha az árpádsáv és a nagymagyarország térkép közös pont. Az is igaz, hogy talán rá is játszik kicsit az együttes, mert az üzeneteiket nem egyszerű dekódolni, mindig hagynak némi játékteret a különféle értelmezéseknek. Tele vannak szimbólumokkal, rejtett utalásokkal, mind a képi világ, mind a szövegek szintjén. Amiknek a felét se vettem észre, és amit észrevettem, a felét sem sikerül megértenem. De a zene határozottan magával ragad és kíváncsivá tesz, így gugliztam kicsit.
A banda nevénél rögtön leragadtam. Azt nyilatkozták, hogy ez egy utalás a nyugati határnál található Ramstein városkára, ahol az amerikai légitámaszponton 1988-ban rendezett légibemutatón olyan szörnyű baleset történt (70 halott, 346 súlyos sebesült), amit azóta csak az ukránoknak sikerült felülmúlniuk (2002, Sknyliv, 77 halott, 543 sebesült). A balesetet követően elég nagy felhördülés volt Németországban, olyan hangok hallatszottak, hogy minek nekik amerikai támaszpont, a fal leomlott Berlinben, egyesültek az NDK-val, és már a volt szocialista országokból is hazaküldték az orosz katonákat. Így a névválasztás sejtet némi amerikaelleneséget, ha nem is politikai, de kulturális értelemben, tiltakozva az USA kulturális dömpingje ellen, ami világszerte háttérbe szorítja a nemzeti értékeket. De ha a balesetről akartak a névadással megemlékezni, ha csak ennyi volna, miért két m-mel írják, hogy Rammstein? A Stein az ugye kő, a Ramme az kos, faltörő kos értelemben is. Mivel a rejtett utalások használata nem idegen az együttestől, érdemes ennek a kos dolognak kicsit utánanézni.
A nyomok a II. világháborús, hitleri Németországba vezetnek, a Luftwafféhoz, a német légierőhöz. A háború vége felé, hogy egyre nagyobb nyomás alá helyezzék a németeket, az amerikaiak hatalmas bombázókötelékeket vetettek be. Csak bombázóból volt kb. 1000, plusz egy rakás kísérő vadászgép, hogy védje őket. Bár egy ilyen kötelék egyébként sem volt teljesen védtelen, 50 mm-es gépágyúkkal felszerelt lőállások voltak a gépeken, amik kölcsönösen fedezték egymást. (Ki látta a 22-es csapdáját?) Felhős időben, éjszaka a légelhárító ütegeknek nem túl sok esélye volt, vadászgépeket kellett felküldeni. De egy négymotoros bombázót nem olyat könnyű lelőni, különösen ha visszalő, és kísérő vadászok is védik. Ezért a németek a japán kamikázékhoz hasonló, "öngyilkos" (volt ejtőernyőjük a pilótáknak, de ez csak kis mértékben javította a túlélési esélyeiket) repülőosztagot szerveztek, Sonderkommando Elbe (Elbe különleges kommandó) néven, de az alakulatot a pilóták egymás közt csak úgy emlegették, hogy Rammkommando (kos-kommandó). Az ellenséges bombázónak fejjel előre nekirontó repülőgép beceneve pedig Rammjäger (kos-vadász) volt.
Az alakulat 120-150 főből állt, és mivel a háború vége felé gyakorlott pilótákból igencsak hiány volt, ezért ezek nem voltak feláldozhatók, így tapasztalatlan, fiatal önkéntesekből válogatták össze a legénységet. Hogy minél könnyebbek és gyorsabbak legyenek, a repülőkről leszereltek minden nélkülözhetőt. A fegyverzetet is, hisz maguk a gépek voltak a fegyverek. Az Operation Werwolf (Vérfarkas hadművelet) nevű akció egyetlen bevetésében néhány tucatnyi fegyvertelen repülőgép támadt egy kb. 1300 bombázóból és 700-800 vadászgépből álló kötelékre. El lehet képzelni, micsoda mészárlás folyt. Mégis sikerült 23 amerikai bombázót leszedniük az égről. De ezzel el is vesztették a gépeik és a pilótáik java részét, így feloszlott az alakulat. Az időrend így néz ki: 1988-ban volt a baleset Ramsteinben, 1991-ben Celle városában emlékművet állítottak a Rammkommando hősi halált halt pilótáinak, 1994-ben megalakult a Rammstein. Nekem hihetőnek tűnik.

5 megjegyzés:

hobelevanc írta...

A Rammstein tényleg nem náci zenekar, söt, a Deutschland cimü videójuk pont nagyon német-kritikus azaz önkritikus, gondolom, ismered, megalábbis Németo.ban jó kis botrányt kavart:hogy mennyire szeretnek provokálni, az abból is látszik, hogy mielött kijött a teljes, 9 perces video, elöször csak egy rövid jelenetet hoztak belöle nyilvánosságra, amelyben a bandatagok zsidónak öltözve, egy koncentrációs táborban éppen a kivégzésükre várnak. Rögtön be is indultak az igy provokálható politikusok és hozták pontosan azt a reakciót, amit Rammsteinék vártak: elitélték öket antiszemitizmusért. Gondolom, a számot ismered, az egész video már éppenhogy német-kritikus. Igazi rammsteini gyöngyszem, hogy egy fekete nö alakitja benne Germániát :)

AncsaT írta...

Valahol azt olvastam, hogy a Rammstein egyes tagjainak zsidó háttere van, amitől egy újabb jelentésréteggel gazdagodik a történet. Vádolható-e antiszemitizmussal egy zsidó? Nem az lesz-e antiszemita/polkorrnáci, aki egy zsidó származású személyt is képes leantiszemitázni?
A videó képileg barokkosan túlburjánzik, sokadik megtekintésre se lesz világosabb a nagy rakás szimbólum, de ha elengedem az értelmezést kényszerét, akkor lenyűgözően látványos, felkavaró és még élvezetes is az egész. :)

hobelevanc írta...

Szerintem egy zsidó böven lehet antiszemita, egy nö nögyülölö (Trump-szavazó), állitólag léteznek transzfób transzok, stb. Ettöl függetlenül a 2. kérdésed is ugyanúgy igaz lehet. :)

hobelevanc írta...

Jaj, és van az a Rammstein stilusában készült Be Deutsch (Germans on the Rise) cimü paródia is a xenofób (kelet)németekröl, szerintem poénos ès az angolul van.

AncsaT írta...

Megnéztem a videót, tényleg jópofa, vicces. Még orbánportrét is lengettek benne :D

Én azt hiszem, anti-antiszemitának lenni is eltévelyedett dolog. Azért védeni, támogatni valakit, mert zsidó/színesbőrű/meleg/stb. az ugyanúgy helytelen, mint ezekért gyűlölni. Azért kéne védeni valakit, mert ember, és nem érdemli, hogy csak a vallása, bőrszíne, szexuális beállítódása stb. miatt támadják. Ha valaki egyetlen dolgot emel ki, és minden mást figyelmen kívül hagy, akkor mindegy, hogy szemben áll vele vagy mellette, ez minimum szűk látókörről árulkodik.

Megjegyzés küldése