Oldalak

2011-08-01

Candice és Danny (4. rész)

Jó, tudom, ez talán kicsit merész dolog volt, ott nem szokás megmosni a kutyákat. Csak... egyszerűen nem bírtam ellenállni neki. Tudom, hogy ez kicsit izé, és rendszerint azért ennél normálisabb vagyok. De már három hónapja nem volt pasim. Úgy értem, magányos voltam, és éjszakánként egyedül aludtam. Hetente legalább egyszer elővettem a kis rózsaszín barátomat, aki diszkrét zümmögéssel orgazmushoz juttatott, de az csak olyan egészségügyi dolog. Olyan élettelen, személytelen. Hogy mondjam... nincs neki szeme, amiben látnám a vágyat, hogy az ágyamba bújhasson. Nem látom, hogy feszülten várja a válaszomat, nem hallom a zavart csendjét a telefonban, hogy akarok-e találkozni vele. Nekem kell a tudat, hogy valakinek kellek. Meg persze az a forró keménység, ami lüktet a tenyeremben, ahogy megmarkolom.
Oké, hát Danny nem nagyon udvarolt nekem, de ott volt az a méretes micsodája, és olyan jó érzés volt megérinteni. Nem gondoltam én igazából semmire, csak megmostam neki. Ez szerintem teljesen normális, és minden rendben is volt, ő sem kifogásolta. Én ennyiben is hagytam a dolgot, miután minden porcikáját összekentem samponnal, langyos vízzel letusoltam róla a habot. Vártam kicsit, amíg lecsöpög, a kezemmel végigsimítottam a szőrét, kinyomkodtam belőle a vizet, majd az ócska törölközőim egyikével, amiket a kád elé szoktam teríteni, végigdörgöltem. Majdnem teljesen száraz lett, ennél többet már csak a hajszárítóval tudtam volna elérni, de annak a hangját nem szerette, már kiderült, amikor a saját hajamat szárítottam. Szóval rendben megfürdettem, és nem is lett volna semmi baj, ha nem veszem észre, hogy a kádban ott maradt egy csomó kutyaszőr.
Utálom a koszt és a rendetlenséget, ezért a takarítós szivacsra nyomtam egy kis kézmosót, és belehajoltam a kádba, hogy lemossam a szőrszálakat. Ahogy dörzsölgettem a kádat, éreztem, hogy Danny a fenekemet szimatolgatja, meg nyalogatja. Rászóltam, de nem hagyta abba, én meg nagyon ki akartam mosni a kádat, hogy tiszta legyen, és végre lezuhanyozhassak benne, ezért nem hagytam abba. Danny sem. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy felugrott a hátamra. A két mellső lába belelógott az oldalam mellett a kádba, és hátulról lökdösött. Éreztem, ahogy a farkával, nem a rendessel, hanem a márványossal, a fenekemet böködi. Aztán meg a hátamat, mert a súlya alatt a kádba rogytam. Talán még ekkor sem lett volna semmi, de valamilyen őrült ötlet miatt, vagy pillanatnyi elmezavaromban, megkapaszkodtam a csaptelepben, és feltérdeltem a kád szélére.
Danny rögtön felismerte a helyzetet, éreztem, ahogy tapogatózva keresi a bejáratot, majd egy pillanat alatt bennem volt. Nem mondom, hogy ekkorát még nem éreztem, de nem volt kicsi, ráadásul elég vadul csinálta. Csak rövid ideig. Nagyon érdekes volt, különösen mikor megállt, és éreztem, hogy a micsodájának a vége még jobban megdagad, aztán elkezdte pumpálni belém a magját. Láttam, meg éreztem a kezemben, amikor samponoztam, hogy tyúktojás méretűek a golyói, de az a bőség, amivel megtöltött, elképesztett. Éreztem a lüktetését, az áradó meleg folyadékot, hogy csurig tölt, és spriccel ki belőlem. Aztán egy perc múlva, mikor visszavonult, ahogy kihúzta magát belőlem, a maradék kiömlött a fenekemre, és folyt a combomon lefelé. Miután végzett, Danny kedvesebb volt mint némelyik pasi, mert nem ment zuhanyozni, se a hűtőhöz sörért, hanem megtisztogatott. Nekiállt lenyalogatni rólam, ami csordogált belőlem. Rájött, hogy egyszerűbb, ha nem várja meg, amíg a térdhajlatomig folyik, hanem rögtön a forrásnál kezdi. Nagyon ügyes volt azzal a hatalmas nyelvével.
Kiengedtem a fürdőből, lefeküdt a pokrócára a nappaliban. Én visszamentem, kimostam a kádat, feltöröltem előtte a kőről a vizet, meg mindent ami odacsöpögött. Aztán a kádba térdeltem, és jó sokáig zuhanyoztam. Megmostam a hajam is, mint egy robot. Talán kicsit sokkos voltam attól, amit tettem, mert úgy emlékszem, teljesen üres volt a fejem, nem gondoltam közben semmire. Sőt egész este ilyen voltam, amikor magamra kaptam a selyemköpenyemet, vizet és tápot adtam a kutyának, megvacsoráztam én is, elmostam mindkettőnk edényeit, bekapcsoltam a tévét, váltogattam a csatornákat egy darabig, és találtam egy filmet, amit végignéztünk. De nem emlékszem, mi volt az, mintha álmomban láttam volna, szinte kívülről, saját magamat. Ahogy a film végeztével kikapcsolom a készüléket, bemegyek a hálóba, és most először nem zárom be az ajtót, mielőtt előveszem Mr. Pinket. Lefekszem, fenekem az ágy szélén, talpam a szőnyegen. Danny bejön a zümmögést meghallva, szimatol, majd beszáll a nyelvével, hogy én is megkapjam a nekem járó orgazmusadagomat.

2 megjegyzés:

Rosabella Sanchez írta...

Van egy németjuhász kutyánk, és elképzeltem, hogy..., inkább nem. :)
Nagyon jó lett. Visszafogottan perverz! :) De van egy olyan sejtésem, hogy ez még nem a csúcsok csúcsa.

AncsaT írta...

Oh, dehogynem, ezt azért már hova fokoznám? :) Csak kell még valami levezetés, Candice a szívemhez nőtt, hát csak nem hagyhatom magára ilyen szétesett állapotban. Valahogy el kell rendeznem még az életét.

Megjegyzés küldése