
Eljött a Kánaán. Csak nem tejjel és mézzel folyik, hanem sörrel. Kifeküdtem a hintaágyba, a diófa sűrű lombjai alá, egy szál bugyiban, egy pohár sörrel. Mondjuk a sör necces, mert a szavatossága még márciusban lejárt. A neccest úgy értem, hogy nem a sörrel van baj, hanem velem. Katámnak persze hiába magyarázom, hogy a szavatossági idő az csak azt jelenti, HA megromlott, akkor már nem vihetjük vissza a boltba, hogy hoci vissza az árát, nem pedig azt, hogy TÉNYLEG megromlik. Amitől megőrülök, hogy a lejárt szavatosságú gyógyszert azt viszont szemrebbenés nélkül beveszi. Amiről nem tudja eldönteni. De a tejfölnek hiába jó a szaga és az íze, azt ki akarja dobni. Szóval a sörnek semmi baja. Viszont az ciki, hogy ennyi ideig érintetlen maradt az üveg. Olyan ez, mint a hajótöröttek a lakatlan szigeten. A szűzen maradt leány mellett lévő pasi biztos impotens. Gyanús, hogy sörimpotenciám van.