Szem leszállt a villamosról. Mehetett volna még néhány megállót, onnan közelebb lett volna, de bőven volt még ideje, és szeretett volna gyalog átmenni a hídon. A legtöbben csak leléptek a járdaszigetről, ő elsétált a zebráig, megvárta, hogy a lámpa zöldre váltson. A hídon kitért a biciklisek elől, többször megállt a korlátnál, és bámulta a szürkén hömpölygő vizet. A szigetnél majdnem elcsábult, de aztán mégsem ment le, apró tétovázás után továbbment, át a hídon, a túlpartra. A híd lábánál lesétált a lépcsőn, elment a gyorsvasút bejárata mellett, és kiment a parkba. Felnézett az égre, bárányfelhők közül tűzött le a nap, aztán úgy döntött, lesz még arrébb is zöldterület, itt túl nagy a nyüzsgés.
Szemet valójában Árvai Józsefnek hívták, de ez csak annyiban érdekes, hogy a monogramja Á.J. Áj. Azaz eye. Magyarul szem. De mindenki úgy írta, hogy Sam. Akik tudták a polgári nevét, csodálkoztak, hogy miért nem Joe, de aztán megszokták. De nem voltak sokan. A legtöbben csak a Hálóról ismerték. Odakötötte a munkája és a hobbija is. Papíron marketinges volt, de ez nagyon unalmasnak hangzik, különösen ahhoz képest, hogy vicceket költött, mémeket gyártott, nyilvános fórumokhoz szólt hozzá, hogy mások véleményét formálja. Szabadidejében ugyanezt csinálta, csak nem gyorsételt és politikai pártokat akart eladni, hanem a független, médiabefolyástól mentes gondolkodás eszméjét. De ez sem igazán lényeges.
Szem a folyóval párhuzamosan haladt, egy jó negyed órát sétált, mire talált egy csendes parkot. Besétált a fák közé, leült egy félárnyékos padra. A nap sugarait részben elfogták a lombok. Kibújt a cipőjéből, levette a zokniját, a pad támlájára lógatta, hogy szellőzzön, és nehogy valakinek eszébe jusson leülni mellé. Vizet vett elő a vállán lógó táskából. Nagyot kortyolt, majd lehunyta a szemét. Enyhe szellő mozgatta a leveleket, a napfény és az árnyét táncot járt az arcán, ciklikusan változó, absztrakt mintát vetítve szemhéjának belsejére. Törökülésbe felhúzta a padra mindkét lábát, néhányszor jó mélyet lélegzett. Lazított. Próbált megszabadulni a félelemtől.
Két dolog tudta kiborítani, a vér és a fájdalom. Tudta, hamarosan része lesz mindkettőben. Eddig megúszta. Próbálta becsapni saját magát, hogy elodázhatja az elkerülhetetlen véget, de ez egyre nehezebben ment. Szaporodtak a figyelmeztető jelek, próbált trükközni, bevetett mindent, még misztikus, ezoterikus dolgokat is, meditált, imádkozott, felajánlásokat tett. De tisztában volt vele, hogy nem segít semmi. Utoléri a karmája, akárcsak az apját és a nagyapját, meg annak az apját. És még ki tudja hány ősét.
Most már nincs hová hátrálni. Az élete forog veszélyben. Egyetlen egy dolgot tehet. Durva lesz, de nincs más választása. Persze, az elkerülhetetlenség tudatától nem lesz könnyebb, de most már nincs jelentősége az ilyesminek. Elővett egy levél tablettát, hármat a tenyerébe nyomott, és bekapta őket. Hosszasan kortyolt a vizespalackból, félig kiitta. Aztán elpakolt mindent, a fejét balra és jobbra hajtotta, hogy kiroppantsa a nyakcsigolyáit, fészkelődött kicsit, majd ismét lehunyta a szemét, és elkezdte kiüríteni az elméjét.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése