2013. március 21., csütörtök

Várólista

Úgy bele vagyok veszve a fordításba, hogy alig van időm másra. Ha este Kata azt mondja, hogy fáradt, akkor simán jóéjszakát kívánok. Láttam, rosszul is esett neki, hogy nem erőltetem a szexet, de hát, ha kedve van hozzá, neki pont addig tart erre csábítania engem, mint nekem őt. Illetve még addig sem, mert én nem kéretem magam, csak hogy úgy látszódjék, mintha kegyet gyakorolnék. Ha azzal jön oda este tízkor, hogy álmos, akkor erre mint mondjak, ha nekem meg fordítanom kell? Egyszerű a képlet, nem kell rajta agyalnom. Majd ha azzal állít oda, hogy nem álmos, akkor elgondolkodom rajta, szex vagy a fordítás. Persze nem gondolkodom sokáig, naná, hogy a szex az jobb program. De nem vagyok én ilyen egysíkú, van egy csomó más dolog is, amit csak felírok egy bakancslistára, hogy ha majd a végére érek a könyvnek, akkor mit akarok bepótolni.
Egyre hosszabb ez a várólista, sorozatok, könyvek, filmek, ismerősök nevei, ételek és rengeteg testmozgás (nem szex, futás meg torna) szerepel rajta. A filmek közül van ami már a gépemen csücsül, van ami annyira várólistás, hogy még nincs is meg. (Jobb is, mert nem bírnám ki, hogy ne nézzem meg.) Például nagyon kíváncsi leszek a Warm Bodies (Eleven testek) c. filmre. Szerintem már emlegettem, hogy a vámpíroknak, vérfarkasoknak bealkonyul, és jönnek a zombik. Hát, ez egy igazi szívhez szóló zombis románc. (Besz@rás, de tényleg.) Szerintem szét fogom röhögni magam, nagyon király lesz.
Zseniális ötlet, a főszereplő srácnak elég ha bájosan oszladozó arcocskája van, egy zombi szerepének megformálásához nem kell túl nagy színészi kvalitás. Egyébként kicsit sem félelmetes, nagyjából így néz ki egy mai tizenéves, átlagos ruha, az arca persze kicsit emós, de hát egy hullától mit várjunk. A tekintete nem kirívóan buta, a gondolkodása átlagosnak mondható, és a mozgása sem koordinálatlanabb némelyik tanítványoménál. Merem kockáztatni, a kiscsajok többsége simán lecserélné a jelenlegi pasijára.
Amire komolyan kíváncsi vagyok, az a The Host (A burok - tök béna cím, a gazdatest sokkal találóbb lett volna). Ez is Stephenie Meyer könyvből készült, mint a Twillight (Alkony) széria. Viszont ezt a könyvet szerettem. Kissé cukrosnyálas lehet ez is némelyeknek, de a történet, a világa nekem érdekes volt és izgalmas. Remélem nem szúrják el nagyon a filmet. Mint ahogy állítólag nem lett valami jó a Beautiful Creatures (Lenyűgöző teremtmények), pedig Jeremy Irons meg Emma Thompson is van benne. Ezt tuti meg fogom majd nézni. És szurkolok, hogy megcsinálják a folytatását is, mert a 2. könyvnek én voltam a szerkesztője.
ilyen alapon a Tiger's Curse (A tigris átka) is érdekel, de az még nagyon messze van, addig még lesz A Hobbit 2. és 3. rész is. Persze én még az elsőt sem néztem meg. Talán lesz szinkronos, mire végzek a fordítással. És akkor még ott vannak a sorozatok, The Walking Dead, Once Upon a Time (Egyszer volt, hol nem volt), a könyvek, az ismerősök, főzni fogok, meg mozogni. Estére jól elfáradok majd. Nem kizárt, hogy akkor meg majd én leszek álmos.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése