A fontosság kérdése tipikusan az a kategória, amire azt mondom, hogy erősen relatív. Mert, hogy kinek fontos, mikor fontos, mihez képest fontos. A fontosság kérdése sokszor összemosódik más szempontokkal is, mint például a sürgősség, a személyes érintettség és a befolyás. Az elolvasott könyvtári könyvet visszavinni fontos, de ha a kölcsönzési időből még egy hét van hátra, akkor nem annyira, mintha az már egy hete lejárt volna. Vagy egy ismeretlen helyen, idegen városban járja, az idő múlásával egyre fontosabbnak tűnik, hogy találjunk egy nyilvános WC-t, pedig valójában csak sürgős volna. Az ebola elleni védőoltás is kevésbé tűnik fontosnak számomra, amíg az csak Afrikában terjed. Ráadásul ez nem olyasmi, amire nagy hatással lehetnék, tehát félretolom a problémát, mondván, hogy az idegeskedésen túl mit tehetnék vele?
A fontos az olyan mint a szép. Ízlés (és pofonok) kérdése. Ha rá akarom erőltetni a másikra, hogy ami nekem tetszik, az tessen neki is, az ízlésdiktatúra. És az ilyesmi amúgy sem szokott sikerrel járni. Hiába erőltetem egy gyereknek, hogy az Ady vers szép, ha az neki nem teszik. Amelyik tanár nem elégszik meg, hogy a gyerek felmondja kívülről, tudja milyen költői eszközök vannak benne, mikor íródott és miért, meg miről szól, az szereptévesztésben van. Csupán ennyit szabad megkövetelni, a véleményét meg kell hagyni neki. És ez a tanítványainkra vonatkozik. Egy másik felnőttől még azt sem követelhetem meg, hogy "felmondja a tananyagot". Hogy ez miről jutott eszembe? Hát, mert ilyen szereptévesztett tanárnéninek tűnt nekem Kálmán Olga is, az elhíresült Schiffer interjúban.
Nem nézek tévét (ha valamiről kiderül, hogy érdekes volt, azt majd utólag a neten), így nem nagyon ismerem a tévés hírességeket, de hamar beugrott, hogy egy tavalyi cikkben olvastam róla. Hogy milyen "fontos" ember, meghatározó személyiség, a politika "nagy" emberei remegve várják, hogy bejuthassanak a műsorába. Várják, mert a népszerűségükön, ismertségükön nagyot dobhat, de remegnek, mert Olga politikai téren "ki is nyírhatja" őket. Hát, ezúttal talán fordítva sült el a fegyver. Mégpedig azért, mert Olgával is az történt, ami a politikus "nagyokkal" szokott. Elszállt a saját nagyságától, főlé helyezte magát a társadalomnak, a beszélgetőpartnereinek.
Durván lekezelő volt Schiffer Andrással, kifinomult verbális agresszióval, mesteri szájkaratéval akarta a földbe döngölni, kiforgatta a szavait, a szájába adott olyasmit, amit nem mondott. Mindezt azért, mert Schiffernek más volt fontos, mint őneki. Ha a riporter véleménye eltér az interjúalanyétól, akkor vitatkozhat, érvelhet, de nem illik sértegetnie a másikat. Ráadásul nem álszent módon. Kifogásolta, hogy Schiffer vonogatta a vállát. És mindezt előadta olyan gesztusokkal, mimikával, ajakbiggyesztéssel, pillantásokkal kísérve, hogy az a szavak nélkül is felért egy becsületsértéssel. Az osztályterem elzártságában, a legbrutálisabb, pályára nem való, érzéketlen, lelki problémáit kompenzáló tanár is csak ritkán üt meg ilyen hangot a leghátsó padba száműzött, osztályutolsó, kibukás előtt álló tanulóval.
Schiffer nem ment bele a zsákutcába, nem ment le erre a szintre, és nem ment át védekező üzemmódba sem. Bár, valószínűleg bosszantotta a dolog, nyugodt méltósággal, udvariasan igyekezett válaszolgatni. Így a végén Olga csinált hülyét saját magából. Miután minden áron rá akarta erőltetni Schifferre, hogy az dühös, haragszik rá, a világra stb., a végén bebizonyította, hogy ő húzta fel magát annyira a dolgon, hogy miután szándékosan témát váltott, nem bírta ki, és visszakanyarodott, és gyakorlatilag az interjú eredeti témáját nem is érintve, ezen a mellékszálon rugózva szúrta el az egész műsoridőt.
Ja, és hogy min lovagolt ennyit, mi volt a téma. Hát, a német megszállás emlékműve. Hogy Schiffer szerint ennél fontosabb dolgok is vannak, amivel inkább szeretne foglalkozni. (Már olyan összeesküvés-elméletet is olvastam, hogy az emlékmű a kormány figyelemelterelése, amivel gumicsontot dob az ellenzéknek, hogy ezen rágódjon, ne máson.) Azt kell mondjam, az emlékmű számomra sem fontos dolog, ha fel is épül, nem sokat fogom látni, nem kell külön fizetnem érte, nem belőle pénzt, és a befizetett adómból nem költenek rá kiugróan sokat. A történelmi jelentősége meg megint nem igazán érdekel, mert abban az időben én még nem is éltem. Az egész nem sokat jelent számomra, és nem is igazán értem, hogy miről szól a tiltakozás, hogy a nácik által elpusztított zsidókkal együtt miért ne lehetne emléket állítani azoknak is, akiket szintén a nácik öltek meg, csak nem a zsidóságuk miatt.
Amihez hozzá tudok szólni, az emlékmű látványterve (lásd az előző bekezdésben linkelt cikkben lévő képet). Mármost, hogy jól néz-e ki vagy sem, az ízlés kérdése, a sas szerintem elég sirályul néz ki (mármint jól néz ki, tetszik), viszont az angyal az tökre béna. De ez hagyján, majd inkább a madarat nézem, ha arra vetődök, nem a másik szárnyast. Amin nem tudok elmenni, az az egész kompozíció, hogy mi a nyavalyát akar szimbolizálni. Oké, a sas az német birodalmi jelkép. Rendben. De hogy jön ide a boldogtalan Gábriel arkangyal?
Számomra ő volt az, aki megjelent Máriának, aztán meg Józsefnek, és bejelentette nekik Jézus születését. Ez se a zsidósághoz, se a magyarsághoz nem passzol. Aztán állítólag Gábriel jelent meg álmában Szilveszter pápának, hogy a szentkoronát Istvánnak adja, ne pedig a lengyel királynak. Hát, ez már azért valahol kapcsolódik a magyar államisághoz, de akkor már miért nem a koronával a karmai közt röpdös az a sas? És az egésznek a hátterében mit keres a görög??? stílusú timpanon az oszlopokkal? Miért? A máriás történet Gábrielről az újszövetségben görögre lett fordítva arámiból, mielőtt abból latin fordítás lett volna? Valaki fejtse meg nekem, plíz!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése