Az abúzus tágabb értelemben visszaélést jelent, a hétköznapi használatban elítélendő, helytelen bánásmódot. Példaként ide tartozhat a (hivatali) hatalommal való visszaélés, bizalommal való visszaélés, érzelmi zsarolás, családon belüli erőszak, kegyeletsértés, alkohollal-, kábítószerrel való visszaélés, állatkínzás, személyiségi jogok megsértése, identitáslopás, diákok közti iskolai kegyetlenkedés, rendőri brutalitás, hamis vád, rágalmazás, buziverés, joggal való visszaélés. Csak ami hirtelen az eszembe jut. Ezek nagy része büntetőjogi kategória. Gyakran látom angolul is leírva: abuse. És a legfelkavaróbb összetételben: child abuse, azaz gyermekbántalmazás. És ennek legaljasabb módja a child sexual abuse, magyarul gyermekkori szexuális abúzus.
Mindez a 444 cikkével induló kitálalásról jutott eszembe. Itt még csak S.-nek nevezik a tanárt, a hvg írásában már S. Pál. Az origo megírja a teljes nevét: Sipos Pál. Az ELTE Ságvári Endre (ma Trefort Ágoston) Gyakorló Iskolában történtek óta több mint 25 év telt el. Így büntetőjogilag elévült a dolog. Nyugodtan lehet írni róla, nem valószínű, hogy S.P. sajtópert indítana, mivel egy rakás egykori sértett tanúsíthatná, hogy az állítások egyáltalán nem valótlanok. De állítólag ugyanezt művelte később is, a tévében is, és az még belül van a 25 éven. Kíváncsi leszek, az ottani áldozatai közül feljelenti-e valaki. Mert akkor börtönbe kerül, és hallottunk történeteket, hogy mi történik a börtönben azokkal az elítéltekkel, akik gyermek sérelmére követettek el dolgokat.
Az egész eset rettentő és borzalmas, de van benne néhány pont ami különösen szörnyűvé teszi. Például, hogy a gyerekek imádták ezt a tanárt. Azok, akikkel szemben nem követett el szexuális visszaélést, azok a mai napig a legjobb szívvel emlékeznek vissza rá. (Illetve talán már nem, de amíg a cikkek meg nem jelentek, így volt.) Szerették, tisztelték, példaképnek tekintették, sokan neki köszönhetően választották a tanári pályát. És szörnyű az is, hogy hányan tudtak a dologról, mégsem tettek semmit. Azzal nyugtatták magukat, hogy csak pletyka, biztos nem igaz az egész, és ha mégis, nincs rá bizonyíték, nem tehetnek semmit. Ha meg volt bizonyíték is, akkor igyekeztek elkerülni a botrányt. Mert az árt az intézmény hírnevének, és így jobb a gyerekeknek is.
Az esetből, utólag már látható, hogy ezek milyen álságos érvek.Az ilyenek a legritkább esetben állnak le. Ez valami függőség náluk, mint a drogosoknál, segítség és jó ok nélkül képtelenek abbahagyni. A hallgatással azt érik el, hogy a problémát, megoldás helyett, áttolják valahová máshova, ami nagy szemétség. Mintha a farkast csak átkergetnénk a szomszéd falu határába, hogy az ottaniak jószágait pusztítsa. Ráadásul a gyávaságot a gyerekek érdekeivel indokolják. Pedig mint az interjúkból kiderült, a sértetteknek a legnagyobb lelki problémát a történtek feldolgozásának elmaradása okozza, hogy saját magukat tartják hibásnak, amiért ez megtörténhetett velük. De miért is gondolnák másként, ha az elkövető büntetlen marad? Hiszen ha bűnös lenne, akkor elítélték volna, nem? Különben a világgal nagy baj van, alapjaiban rohadt az egész. Lehet választani, vagy velünk van a baj, vagy az egész világgal. Melyik jobb, mikor érzem nagyobb biztonságban magam? Ha én vagyok egy kis darabka sz@r, vagy az egész világ egy nagy sz@r.
Ami még rettenetes, hogy a gyermekeket szexuálisan zaklatók igen kis hányada pedofil a szó valódi értelmében. Elvétve akad közöttük olyan, aki tényleg a gyerekekre gerjed. A többség a vágyai szerint, legszívesebben testileg teljesen kifejlett személlyel szeretne szexuális kapcsolatot létesíteni, csak az sokkal nehezebb, mert egy érettebb személyiségnek komolyabb elvárásai vannak a partnerével szemben, aminek esetleg nem tud megfelelni. Nagyobb a kockázata az elutasításnak, és nem biztos hogy ő irányít majd, és nem tudja a másikat olyan könnyedén manipulálni, a hatalmában tartani. Ha tökösebb lenne, akkor kapcsolati erőszakban utazna, bántalmazó fél lenne egy elnyomó kapcsolatban, de ehhez túlságosan nyuszi, így inkább védtelen gyerekeket ront meg.
Amitől még begörcsöl az ember gyomra, az az esetek száma. Kutatások szerint ez minden tizedik magyar gyerekkel megtörténik mire felnő. És az elkövetők rendszerint nem ismeretlen cukrosbácsik, az utcán lesben álló, mutogatós perverzek, hanem családtagok, rokonok, közeli ismerősök. Van egy honlap, a Beszélj róla!, ahol az áldozatok elmondhatják, mi történt velük. Látják, hogy nem csak őket, másokat is bántottak olyanok, akiknek pedig az lett volna a dolga, hogy megóvják őket az ilyesmitől. Megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül. És elmondhatják, kimondhatják, amiről éveken, évtizedeken keresztül hallgattak. Már ennek is terápiás értéke van. És elmondják nekik, hogy nem ők voltak a hibásak, nem ők tehetnek róla, hogy ez megtörtént velük.
Ezen az oldalon még riasztóbb számokról olvasok: "Amerikai tanulmányok szerint tizennyolc éves koruk előtt a lányok egynegyedét-egyharmadát, illetve a fiúk egynyolcadát-egyhatodát éri valamilyen szexuális abúzus." Persze a számok erősen függnek attól is, hogy hogyan vizsgáljuk, milyen kérdéssel mérjük az eredményt. "Valamilyen szexuális abúzus" tulajdonképpen velem is többször megesett. Óvodás koromban a szomszéd kisfiúval, aki két-három évvel lehetett idősebb nálam, doktorost játszottunk, közben letolta a nadrágját, és engem is rávett arra, hogy én is vegyem le a bugyimat, sőt még a kukacát is megfogtam.
Persze olyan nagyon nem kellett győzködnie, hogy megtegyem, emlékeim szerint nagyon is kíváncsi voltam rá, hogy mi van a gatyájában, és kifejezetten érdekesnek találtam az egészet. Tisztában voltam vele, hogy ez valami tilalmas dolog, ezért nagyon izgalmasnak tűnt. Először. A harmadik alkalom után azt mondtam, hogy többet ilyet nem akarok játszani, mert unalmas. Meg az is abúzus volt, mikor több mint tíz év elteltével valami hülye pöcs srác megfogta a mellem, vagy megmarkolta a seggem. Az egyiknél a tökébe térdeltem az idiótának, a másik esetben meg lecsaptam, és mikor már a földön feküdt, összerugdaltam. Azt hiszem ezzel én is abúzust követtem el. És talán az is szexuális abúzus volt a középsuliban, mikor egy gyakorlótanításon lévő kistanár a tornaszertárban némi dühös ordítozás után megcsókolt és a bugyimba nyúlt. Akkor szexeltem először nővel, csodás volt.
A szexuális abúzus nem attól visszaélés, hogy kellemes vagy kellemetlen élményként éli meg az, aki "elszenvedi", hanem attól, hogy helytelen dolog. A kistanárnénivel istenit szexeltünk, de jobb lett volna, ha erre csak azután kerül sor, hogy végzett nálunk a gyakorlatával. Ő a tanárom volt, én meg a diákja. És ez az egészre árnyékot vet. A gyerekkori doktorosdi sem olyasmi, amivel egy beszélgetős tévéműsorban szívesen előhozakodnék, mert azzal ugyan nincs nagy baj, hogy megfogtam egy srác farkát, de hogy még csak öt éves voltam, ő meg mondjuk hét, az sokat ront az eset megítélésén. És ez a vállalhatatlanság, a bűntudat, ez az, ami a leginkább rosszá teszi az ilyen eseteket.
6 megjegyzés:
...és a lányom ma indul élete első táborába, ahol fogalmam sincs, hogy kik lesznek a felügyelők, lesznek-e túlkoros fiúk. Aki megélte a szexuális zaklatás bármilyen formáját (mint ahogy én is), az ilyenkor duplán aggódik. Annyit tudtam tenni, hogy elmondtam a lányomnak, hogy senkinek nincs joga illetlen helyeken megérinteni őt, senkinek nincs joga arra, hogy olyan dologra próbálja rávenni, amit nem akar, akkor sem, ha fél. És azt is, hogy BÁRMI rossz történik, fontos, hogy legalább nekem el tudja mondani. Mi mást lehet még tenni ellene?
Engem egyszer az mentett meg attól, hogy hárman megerőszakoljanak, hogy nálam volt egy hülye kis kütyü. Fogalmam sincs miért, talán poénosnak tartottam, hogy a kis műanyag vacakból ha kihúzom a pöcköt, fülsértően vijjog. Jó vicc ezzel ijesztgetni valakit, amikor éppen sört iszik, hátha magára borítja. :) Ha valaha lesz egy lányunk is, ilyet teszek majd a kulcscsomójára.
Szerencsére egy tábor általában biztonságos hely. A gyerekek folyton együtt vannak, és a felügyelők is figyelnek rájuk. Sajnos néha a gyerekek maguk keresik a bajt. Nem véletlen szoktak éjszaka járőrözni a tanárok. Ha egy lány kimászik a sátrából, és átmegy a fiúkhoz, lehet, hogy nem ugyanarra számít, mint amit a srácok akarnak. És olyan hülye helyzetbe kerül, hogy ha kiabálni kezd, és odacsődülnek a tanárok, legelőször azt kell majd megmagyaráznia, hogy mit keres a fiúknál.
És néha az se baj, ha az ember lánya fiatalon kicsit rossz tapasztalatokat szerez a kisfiúkkal, hogy aztán mikor nagyobb lesz, legyen esze elkerülni a nagyon rossz tapasztalatokat a nagyfiúkkal. Mindentől nem tudjuk megóvni őket, amit tehetünk, hogy figyelmeztetjük őket előre, aggódunk, amíg távol vannak, és vigasztaljuk őket utólag, amikor pofonokat kapnak az élettől. Sajnos a mi hibáinkból ritkán tanulnak, el kell kövessék a sajátjaikat. Nem akkor vagyunk jó szülők, ha a gyerekünk sosem esik pofára, hanem ha utána fel tud állni, és tovább tud lépni. Ezt most nem a szexuális visszaélésekre mondom, hanem úgy általában a problémákra.
Úgyhogy aggódj csak bátran, mert az a dolgod, és közben bízz a gyerekedben, hogy sikerült olyan okosra nevelned, hogy tud magára vigyázni és nem csinál nagyon nagy hülyeséget. Ennyit tehetünk.
Nagyon jó, hogy belinkelted a "beszélj róla" oldalt, ezt még nem ismertem, és tök döbbenten olvastam bele.
Tényleg megdöbbentő történetek. Egyszerre csak néhányat tudok elolvasni, mert nagyon felkavaró.
Az ilyen történetektől nagyon el tudok keseredni. Különösen, amikor az un. nevelőapák molesztálják nem vér szerinti lányukat. Rothadófélben van az egész világ, de maguk az emberek (férfiak?) tették azzá. Végül is az Isten is férfi lett valahogyan, szép nagy szakállal...Hmm.
Hiába vannak kivételek, valahogy egyre sötétebb az egész. Azt mondják erre sokan, régen is ugyanez volt, csak nem volt média, aki felkapja ezeket a történeteket, mint jól eladható sztorikat. Hát nem tudom.
Kevesebb a női elkövető a gyerekeket szexuálisan zaklatók közt, leginkább azért, mert egy nőnek sokkal könnyebb szexuális partnert szereznie magának. De azért akadnak nők is, ha ránézel a "Beszéljünk róla!" oldalra. És egy gyereknek semmivel sem jobb, ha a nagyanyja bántalmazza szexuálisan, vagy a mostohaapja.
És persze, régebben is volt ilyen, de talán manapság ezt nehezebb megélni. Régen, ha egy nő szült öt gyereket, és abból hárman kiskorukban meghaltak, akkor örült, hogy ketten viszont megérték a felnőtt kort. Ma ha egy nő három gyerekét is elveszíti, nem csodálkozunk, ha abba beleőrül. Mást várunk a világtól, és nincs az a környezet, ami átsegítene a nehézségeken.
Megjegyzés küldése