Szellemi tulajdon

Ma van a szellemi tulajdon világnapja. Ez alkalomból elgondolkodtam a témáról. Alapvetően két fundamentalista álláspont létezik. Az egyik szerint a szellemi tulajdon pont ugyanolyan dolog, mint az anyagi tulajdon. Az eltulajdonítása közönséges lopás. A másik szerint, bármi, amit kitalál valaki, csak újragondolása, továbbfejlesztése annak a szellemi kincsnek, ismereteknek, kultúrának, tradíciónak, nyelvnek, gondolkodásmódnak, vagyis mások gondolatainak, szellemi termékeinek, amit az illető születése óta magába szívott. Ezért aztán milyen alapon formálhatna kizárólagos jogot az ő "saját" szellemi alkotásaira?

Pragmatikus megközelítés szerint, ha lemásolunk egy olyan CD-t, DVD-t, eBookot stb., amit egyébként pénzért nem vennék meg, akkor senkit nem ér anyagi kár. Másrészről viszont a profi alkotók a szellemi termékeik értékesítéséből kellene, hogy megéljenek, tehát jár nekik az ellenérték. Persze kérdés, hogy mi egy zenei felvétel meghallgatásának a reális értéke. Jelenleg ez úgy működik, hogy annyit kérnek érte, amennyit a piacon el lehet fogadtatni a vásárlókkal. Viszont ebből gyakorta csak egy töredék jut el az alkotókhoz, a nagy pénzt a kiadók és a forgalmazók teszik zsebre. Az internet lehetővé teszi, hogy a digitálisan másolható termékek az alkotójuktól közvetlenül jussanak el a fogyasztókhoz, kiadók és forgalmazók és az ő árrésük közbeiktatása nélkül.

Ez jó lehet, mert a fogyasztó (sokkal) olcsóbban juthat a termékhez, az alkotó mégis (sokkal) több bevételre tehet szert. Ugyanakkor vannak negatívumok is. A kiadók, forgalmazók gyakran elvégeznek egyfajta szűrést, ami ugyan kiselejtezhet értékes dolgokat is, de leginkább az igénytelen, pocsék műveket szórják ki, pontosabban azt, ami a tapasztalataik alapján nem hoz megfelelő bevételt, mivel a fogyasztók körében nem lesz rá fizetőképes kereslet. Illetve segítették is az alkotókat, hogy a műveik jobbak (jobban eladhatóak) legyenek. Pl. a lemezkiadók hangstúdióiban egy felvétel professzionális újrakeverése nagyot dobhat a zenei élményen. A könyvkiadók tapasztalt szerkesztői pedig csodákat képesek művelni egy-egy kézirattal.

A szellemi tulajdonnak különböző formái, típusai vannak. A szabadalmakra jellemző, hogy azokkal önmagukban nem sokat lehet kezdeni, kell hozzájuk egy nagy szervezet, ami a felhasználásukkal előállít egy terméket. A jogsértést jellemzően az egyik nagy szervezet követi el, aki a saját termékében felhasználja a másik cég szabadalmait. Ilyenkor jellemzően pereskedés indul, ellenkeresettel, hogy a másik cég meg az egyiknek a szabadalmait használja jogellenesen, és gyakran előfordul, hogy tényleg, mindkét cég "lopott" a másiktól, és a végén peren kívül megegyeznek.

A jogi rendszerrel alapjaiban vannak bajok, mert megesik, hogy egy cég nem is végez konkrét termelést, csak összevásárol szabadalmakat, melyek birtokában perelni kezdi a nagy gyártókat, hátha leesik nekik némi pénz. Vagy ott volt az az eset, amikor a szabadalmaztatott, génmódosított kukoricát ráerőltették a farmerekre, és aki nem akart ilyen vetőmagot vásárolni, beperelték, mert a szomszéd földjéről a szél átfújta a pollent, és az ő kukoricájában is megjelentek a módosított gének, és így illegálisan termesztette a szabadalmaztatott növényt. Amit egyébként úgy is módosítottak, hogy a kikelt növényről leszüretelt kukoricaszemeket ne lehessen elvetni, azok ne hajtsanak ki, így a farmerek kénytelenek legyenek a következő évben is megvásárolni a vetőmagot a szabadalomtulajdonos cégtől.

De engem főként a digitálisan másolható javak érdekelnek, mert leginkább ezekkel akad dolgom. A jelenlegi jogi szabályozás szigorú, ha valaki feltett egy általa készített fényképet a netre, annak a szerzői joga továbbra is övé, csak az engedélyével használhatom fel pl. a saját weboldalamon. Ami macerás, mert minden egyes kép miatt levelezgetni időrabló lehet, ráadásul van aki ezzel nem foglalkozik, leszedi valahonnan, aztán csak felteszi a képet, és én nem a jogtulajdonosnál találom meg, sőt azt esetleg ki sem tudom nyomozni, így hogyan kérjek engedélyt? Pedig van, hogy a jogtulajdonos nem is támaszt semmiféle igényt a szellemi termékének felhasználásával kapcsolatban. Itt kerülnek elő a különféle ingyenes licence típusok.

Legegyszerűbb esetben ez a "közkincs" (Public Domain) licence amikor az alkotó lemond a szellemi termékhez fűződő jogairól. Vagy a "kreatív közjavak" (Creative Commons) licence, amikor egy alkotás másolható, de a jogtulajdonos bizonyos kikötésekkel él. Pl. meg kell nevezni a szerzőt, változatlan feltételek mellett kell tovább terjeszteni a művet, nem lehet azt átalakítani, nem lehet pénzt kérni érte, és ezen kikötések kombinációi. Ez a terjesztés, felhasználás kérdését megoldja, de így az alkotók nem kapnak pénzt az alkotásaikért. Erre valami másfajta modellt kéne kidolgozni.

Tesómmal agyaltunk is rajta, és arra jutottunk, hogy a megoldás egy olyan rendszer lehetne, mint a fénymásológépek, nyomtatók, másolópapír, írható CD lemezek, DVD-k, merevlemezek stb. árába beépített jogdíj. Az internet forgalomra kéne ráterhelni a digitálisan másolt termékek jogdíját. Persze, nem volna ilyen egyszerű a dolog, mert az egyes termékekhez (fájlokhoz), melyekből jogdíjbevételt kívánnak szerezni a jogtulajdonosok, egyedi azonosítókat kéne rendelni, és ezek alapján központilag nyilvántartani a jogtulajdonosokat. És monitorozni az internetforgalmat, hogy az adott fájl hány végfelhasználó gépére került letöltésre. (Csak számlálásról lenne szó, a felhasználót nem kéne azonosítani.)

A rendszer előnye volna, hogy a jogtulajdonos nem izgatná magát a termékének mások által történő felhasználása miatt, pl. ha kiraknák, linkelnék az alkotását a saját weboldalukra, mert azzal neki generálnának nagyobb bevételt. A szellemi tulajdon ellopása egyszerűen bizonyítható volna, a lopott dolgot a tolvajnak be kéne regisztrálnia, hogy bevételhez juthasson, ami visszakövethető volna, sőt automatikusan ellenőrizni lehetne, hogy a dolog nincs-e már bejegyezve más nevére. Sőt, követni lehetne azt is, hogyha a jogtulajdonos megengedte a módosítást, a származtatott mű létrehozását, akkor az ilyen műveknél is megjelenjen az eredeti alkotó neve, és jogdíjbevételt is kapjon.

A rendszert össze lehetne kapcsolni egy másik problémával, az internetes reklámok ügyével is. A felhasználók utálják a reklámokat, zavarja őket, ezért igyekeznek megszabadulni azoktól, pedig sok hasznos szolgáltatás a neten azért lehet ingyenes, mert reklámbevételekből tartják fent. Így viszont nem lenne szükség a reklámokra, a jogdíjakból lehetne működtetni az oldalakat. Persze a végfelhasználók internet előfizetési díjaiba ezt a költséget bele kellene építeni. Amit az illető vagy kifizetne, vagy pedig vállalná, hogy reklámokat fogad. Esetleg különböző tarifák lennének, a reklámok mértéke szerint. Magas előfizetési díjért zéró reklám, sok fogadott reklámért zéró internet díj. Vagy a kettő közt egy elfogadható kompromisszum.

Jelenleg a böngészőkben lévő beépülők blokkolják a reklámokat, amire néhány oldal már azzal válaszol, hogy ha érzékelik ezek működését, nem jelenítik meg a kívánt tartalmat, csak egy figyelmeztetést, hogy ők ezekből a reklámokból szolgáltatnak nekünk, és kérik, hogy kapcsoljuk ki a reklámblokkolót. A fenti rendszerrel az alkotók (a szellemi jogok tulajdonosai), a felhasználók és a reklámozók is jól járnának, tisztázódna a köztük lévő viszony. Az előfizetésbe beépített jogdíjak szétosztásával az alkotók díjazása megoldódna, a felhasználók a jogdíjak megfizetéséért cserébe reklámmentes internetet kapnának, vagy választhatnának, hogy a reklámok fogadásáért cserébe a reklámozók fizessék helyettük ezeknek a jogdíjak egy részét vagy a teljes egészét, a reklámozók pedig a kifizetett reklámdíjakért cserébe tudhatnák, hogy a reklámjaik tényleg eljutnak a fogyasztókhoz.

OK, az is igaz, a reklámblokkoló programokat be kéne tiltani, és szerződésszegésnek tekinteni, ha a fogyasztó elutasítja a vállalt reklámok fogadását. Persze arra meg joga kéne legyen, hogy megmondja, milyen reklámokat hajlandó eltűrni, és milyeneket nem. És persze a reklámozók leginkább azokhoz szeretnének reklámot eljuttatni, akik megengedhetik maguknak, hogy annyit fizessenek az internetért, hogy ne kelljen reklámokat nézegetniük. Sőt, a reklámozók adatokat gyűjtenek a felhasználókról, az érdeklődésükről, hogy célzott reklámokkal bombázzák őket. Ezt is tiltani kéne, a felhasználónak az általa megjelölt témájú reklámokat szabadna csak küldeni, illetve az is egy opció volna, hogy megfelelő díjkedvezményért cserébe, bizonyos adatokat az általa fogyasztott tartalomról nyilvántarthatnának, hogy ez alapján kapjon reklámokat, de ezt pl. szigorúan el kellene választani a személyiségétől, nevétől, hitelkártya adataitól stb.

Nem tudom, a valóságban mikor jutunk majd el idáig, addig legfeljebb egy utópikus írásomban vázolhatok fel egy ehhez hasonló rendszert.