Újabban a szerelemről levelezek. Mondjuk ez így túlzás, egy mélben megjegyzést tettem ebben a témában. Azt írtam, hogy mikor Katával összeköltöztünk, egész biztosan nem voltunk szerelmesek. Neki kellett egy hely, ahová megszülheti Fecót, én jó helyen akartam tudni a babát, és aztán úgy alakult, hogy szexeltünk is, mert az jobb volt mint a tévéműsor, a mozihoz meg el kellett volna menni otthonról. Vicces óhajtván lenni, hozzátettem, hogy most már talán változott a helyzet, mert a szerelemnek mindenféle szokásos tüneteit fel tudom fedezni magunkon, úgymint szenvedélyes szex, szenvedélyes veszekedés, érzelmi hullámzás, felfokozottság, letargia, és Kata esetében az irracionális viselkedés. A válasz megerősítette, hogy szerelmesek lehetünk, mert ha együtt vagyunk, szeretünk egymás társaságában lenni, akkor megvan köztünk a szeretet. A szex pedig egy magasabb rendű érzelmet jelent. Vagy alacsonyabb rendűt, ha a szeretet hiányzik mellőle.
Ahogy ezt végiggondoltam, rá kellett jöjjek, hogy ez így igaz. Akkor, hogyha a költők és a szépírók által összehordott sok maszlagot hagyjuk a fenébe, és józan ésszel, logikusan nézzük. És nem véletlen, hogy ezeket (a józan észt és a logikát), a nevezett költők és szépírók a szerelem ellenségének kiáltották ki. Naná, mert ezek fényében pillanatok alatt kiderül, hogy amit összezagyváltak, az nagyjából mind baromság. Tesóm is megmondta a tutit, és bár a szerelem definícióján el lehet rágódni egy darabig, az úgy lehet, ahogy a Nyóckerben is fogalmaznak: a szerelem az csak pina. Szóval ha szex van, akkor van szerelem.
Viszont ebből az is következik, hogy az életben nem a szerelem a legfontosabb. Sok fontos dolog van, és a sorrend egyénenként változhat, de mondjuk a teljesség igénye nélkül és ábécérendben: barátok, béke, biztonság, egészség, ennivaló, értelmes elfoglaltság, jókedv, jólét, hasznos munka, kényelem, nyugalom, szeretet, szép környezet, szórakozás, vidámság stb., és ezek közé odaírhatjuk a szerelmet is a sorba. Attól függően, mennyire vagyok éhes vagy jóllakott, előzi vagy követi az ennivalót. De semmi esetre sincs a lista élén. Persze, ha valaki "őrülten szerelmes", az mindent e mögé rangsorol, de az ilyen ember elsősorban nem szerelmes, hanem őrült.
Ezt a kettőt szét kell választanunk. Mert van őrület, aminek más az alapja, és van szerelem is, ami ép elmével párosul. Mégis, az irodalom, meg a közvélekedés is azt állítja, hiszi, hogy az "igazi" szerelem az valami olyan, ami felfokozott a végletekig, nem ismer akadályt (józanságot), "omnia vincit amor", és ami nem ilyen, az nem is szerelem, csak valami gyenge utánzata. Szerintem meg a szerelem az testi vágy. Nem mondom, hogy a szerelem az szimpla baszni akarás, mert általában ennél jóval összetettebb érzelem. Én ha valakit megkívánok, akkor az jellemzően más szempontból is vonzó számomra. Értelmes, kedves, barátságos, okos, ízlése van, jó humora, magabiztos, de nem túlságosan, a mozgásában, a beszédében van valami harmónia, látok benne valami belső szépséget, ami megragad, megpendít bennem valamit, a hasonlóság vagy a másság kiegészítő jellege folytán.
Ilyen alapon van értelme azt mondani, hogy a pékségben láttam egy eladócsajt, és állati jól nézett ki, a hangja, a nevetése megbizsergetett, mosolygott rám és olyan kedves volt, hogy rögtön beleszerettem. Persze ez nem jelenti azt, hogy ott a lisztes, morzsás pulton, a cipók közt rögtön dugni is akartam vele, és azt sem, hogy a boltból kilépve, még mindig szerelmes voltam belé, és főleg nem még akkor is, amikor hazaértem és találkoztam a kedvessel. Vannak ilyen pillanatnyi fellángolások, és ebben nincs semmi különleges vagy szégyellni való. Megkívántam egy fagyit, megkívántam a fagyiárus lányt. De nem nyaltam egyiket sem. Tudom, hogy az egyik az egészségemnek, a másik meg a hosszú távú boldogságomnak ártana. Viszont attól még megkívántam mindkettőt.
Nem attól lesz senki hűséges, meg józan, megfontolt és értelmes, hogy soha nem támadnak olyan vágyai, amelyek kielégítése több kárt okozna, mint amennyi előnnyel járna. Hanem attól, hogy mikor ilyen kívánságok ébrednek benne, képes mérlegelni és a (számára és neki fontos személyek számára) legjobb döntést meghozni. Ami többnyire azzal jár, hogy félretolja az ilyen pillanatnyi örömet okozó dolgokat, és továbblépve elfelejti azokat.
37 megjegyzés:
Már egy ideje meg akartalak kérdezni, hogy, hogyan kerültetek össze Katával, de valahogy soha nem jött ki rá a lépés. Érdekes. Lassan csiszolódtatok egy párrá, és lettetek szerelmesek.
Az okosok azt mondják, hogy az a jó párkapcsolat, amelynek barátság az alapja, mert ha elmúlik az őrül lángolás, akkor is biztos talaj marad a kapcsolat alatt, hiszen azon túl, hogy meglátják egymás hibáit, kölcsönösen tisztelik és szeretik egymást.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy vajon melyikből lesz hosszútávú kapcsolat. Az első látásra - ő kell nekem -, mert megfogott a hangja, az illata, a kinézete, és úgy ám-blokk minden, ami ő maga, vagy pedig a lassan érlelődő, és kibontakozó ismeretségből? Ha az előbbi barátságból szerelem hipotézist vesszük, akkor az utóbbi, de mi van az első, mindent elsöprő benyomásról, a megérzésről, hogy ő lesz a "nagy Ő"?
Egyébként én is a szerelemről írtam ma, csak épp arról, hogy hiányzik az életemből.:)
...vagy nem és engedsz nekik, majd fogod a fejed, esetleg később sajnálod magad. De akkor is tud egy "ilyen" többet adni holmi "álbiztonságos langyosvíznél". Erről hál'istennek nem gondolkodunk egyformán. Szerelem kérdésében sem, mert az valami elsöprő és gondtalan érzés...még akkor is, ha meggondolatlan és bajt hoz rád. Mert a kell-érzés mögött elementáris önzés lapul, ami igazán emberi és ettől gyönyörű. :-)
Az ilyen "első látásra" dolgokról én nem tudok mit mondani, ez ügyben tesóm a szakértő. Ránézni egy csajra, akinek a nevét se tudja, és azt gondolni, hogy ez lesz a feleségem, aztán el is venni, az nekem a legendák birodalma. De kétség kívül működik, mert még mindig együtt vannak. :)
Szerintem mindegy, hogy szerelem vagy barátság van előbb, ha kifejlődik mindkettő, akkor az egymást erősítheti, és a sorrend nem oszt, nem szoroz. Az már csak az én gyanakodó agyam, hogy az első pillantásra történő fellángolás valószínűleg elég kevés szempontot vesz figyelembe, és nem a két ember közti sokrétű kompatibilitáson alapul, hanem mondjuk csak azon, hogy "hűb.meg, de jó melle van", ami szintén egy szempont, de ettől még nem biztos, hogy éveken át el lehet viselni a másikat.
De tényleg nem vagyunk egyformák, és a lottón is ki szokták húzni a főnyereményt, és amint fent említettem, nem az a lényeg, milyen sorrendben követik egymást a lépések, ha kialakul a kölcsönös vonzalom, egymás szeretete, tisztelete, a barátság, az egymásra figyelés, a törődés a másikkal stb., akkor az mindenféleképpen jó.
Ez az elementáris, "szakadjon az ég is rám, nem érdekel" módon önfeledten meggondolatlan dolog nem az én műfajom, én erre alkalmatlan vagyok. Most kifejezetten szemét dolog lenne veled példálózni, és nem is az a lényeg, hogy mit nyer - mit veszít az ember, hanem, hogy ha lehet úgy csinálni, hogy kecskénk is legyen meg káposztánk is, akkor talán ez megér annyit, hogy megálljunk egy pillanatra és gondolkozzunk.
Na igen, pontosan emiatt írtam így. Magam miatt. Mindig is hajlamos voltam "erre", naná, hogy sokszor megütöttem a bokám. DE mint minden, ez is jó volt valamire és meg kellett élnem ahhoz, hogy most ilyen okoskodó lehessek :-)
A tapasztalat az minden téren jelenthet előnyöket, miért pont a szerelem lenne kivétel? Meg ilyen a mi kultúránk. A szerelmes történetekben a főszereplő mindent kockára tesz a szerelemért, aztán a végén boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A 300 évvel ezelőtt írt japán történetekben a főszereplő hosszas vívódás után a kötelességet választja, így boldogtalan lesz, de hősiessége csodálatot, megbecsülést ébreszt mindenkiben.
Az egésznek a mélyén az eltérő értékek állnak. A manapság reklámozott és terjesztett értékrend némiképp énközpontú. Csak az számít, nekem mi a jó. "Mert megérdemlem."
A szerelem témához az egyik fél ork héroszom szavait tenném hozzá: "A szerelem olyan mint a tűz, a rőzséből rakott nagyobb lánggal ég de hamar ellobban. Míg a ganéból rakott tovább ég. "
(az url hez majdnem beütöttem a jelszavamat kicsit fáradt vagyok)
Ez a "gané" hasonlatnak nem túl lélekemelő, de a lényeget illetően helytálló. :)
Ti vagytok a legjobb bizonyíték arra, hogy mennyivel jobb dolog az összeköltözés, gyerek, szerelem sorrend, mint a gyerek, össze se költözés, leköplek, ha meglátlak, továbbá fiam, olyan vagy mint az apád kijelentések.
Nem a sorrend, csak a jelenlegi állapot miatt. A "leköplek" és az "olyan vagy mint anyád" részen mi is átestünk. :)
Hmmm, nos, nem értek veled feltétlenül egyet. Bár én mondjuk az őrült szerelmes kategóriájú lány vagyok. Igaz, hogy amikor szerelmes vagyok, baromi módon kívánom a leányzót (kézremegés, elálló lélegzet, a csóktól azt sem tudom, hogy hol vagyok etc.), de nem ez a fő része. Inkább az inspiráción van a hangsúly, sokkal motiváltabb vagyok, amikor szerelmes vagyok. Meg jobban érdekel minden, többet és gyorsabban gondolkodom. Úgymond a költői maszlag. Ráadásul általában nem a kifejezetten szép nőkbe esek bele, inkább az érdekes arcúakba, vagy az átlagos külsejűekbe.
Nálam mikor kicsit alábbhagy a "szerelem", csökken a "romantika", (összevesztünk, vagy megjött, és amiatt szünetel a szex), akkor érdekelnek jobban az egyéb dolgok, ráadásul ilyenkor több időm is van minden másra. :)
A szép nőket könnyebb megkívánni, de szerintem semmivel sem egyszerűbb elviselni őket. :) Meg ha látsz egy átlagos külsejű nőt, aki pont olyan öntudatos, határozott, magabiztos, mint egy címlaplány, akkor sejtheted, hogy a felszín alatt is van még valami, amitől ilyen. A belső értékek sem kevésbé vonzóak, és a kíváncsiság is piszkálja az embert, hogy mit tudhat ennyire ez a csaj. :)
Megkívánás és a szerelem nem ugyanaz! Hányszor fordul elő, hogy olyanba leszünk szerelmesek,akiről amúgy el sem tudtuk volna képzelni, hogy kedvünk támadhatna rá?
A szerelem és a logika meg végképp távol áll egymástól, ha meg tudod magyarázni már nem szerelem.
Barátot sem úgy választ általában az ember, hogy jól megfontolja és körbejárja, hogy megjelelő-e az illető. Nem mindig lehet megmagyarázni valaki miért szimpatikus, más valaki meg mért nem.
Ez tök olyan, mintha azt akarnád elemezni egy zene miért van rád ilyen vagy olyan hatással hatással. Azt meg végképp lehetetlen kifejteni, hogy mi is a zene.
Ó, dehogynem ugyanaz! Ez így elég kényelmes álláspont, hogy azt mondom valamire, hogy lehetetlen megmagyarázni, definiálni. Csak akkor mindenki azt mond róla amit akar, mert őszerinte amiről te beszélsz, az nem ugyanaz.
Nézd meg a magyar népdalokat, mit mondanak a szerelemről! Szerelem = erotika. Hogy finom legyek. Bernáth Bála tanár úr írt egy könyvet "A szerelem titkos nyelvén" címmel. Ebben sorra veszi a legártatlanabbnak tűnő mondókákat, dalokat és szólásokat, és megmutatja róluk, hogy erőteljes sőt vaskos szexuális jelentésük van.
A magyar népköltészet ismer viszonzatlan szerelmet, beteljesületlen szerelmet, önpusztító szerelmet, egyet nem ismer, plátói szerelmet. A szerelem az mindig összefonódik a testi vággyal. Nincs kivétel.
Egyáltalán ez a nagyon misztikus "égi szerelem", csak a XII. sz. óta létezik, a provanszál trubadúrénekekből, és a (neo)platonista ideatannak a keresztény felfogásba való beszűrődése nyomán. Azóta különböztetik meg a földi, tisztátalan, testi szerelmet és az égi, tiszta, éteri szerelmet.
Miért a kettő kizárja egymást? Mármint, hogy a szerelem nem egyenlő a testi vággyal, de van benne testi vágy
Nem kizárja, sőt egyenlő. De ha nem egyenlő, hanem "van benne", akkor felmerül a kérdés, hogy mi van benne még?
Barátság? Tisztelet? Megbecsülés? Hódolat? Érdek? Kíváncsiság? Tudsz-e olyat mondani, amelyik mindig jelen van? Mert a testi vágy az mindig van a szerelemben. Hogyha nincs, akkor azt feltétlen jelezni kell. Azt nem mondjuk szerelemnek, hozzátesszük, hogy plátói szerelem, hogy megkülönböztessük. Mert az már igazából nem is szerelem. Lehet, hogy valami "szebb", "tisztább", "nemesebb" stb. érzelem, de nem szerelem.
Ezzel én nem "sárba taposni" óhajtom a szerelmet, hanem megérteni. Persze, azt ugye "nem lehet megérteni". :) Hát, abban az esetben, ha nem tisztázzuk a fogalmát, akkor nem is. Talán pont azért nem lehet megérteni, azért tűnik olyan megfoghatatlannak, mert olyan tulajdonságokat akarunk belegyömöszölni, melyek egyes esetekben jellemzik, máskor meg nem.
Mintha azt mondanánk, hogy a víz az H2O, amely időnként átlátszó, máskor meg fehér vagy szürke vagy kékes árnyalatú, de lehet zöld is. Néha a földön folyik, máskor apró, puha, fehér pihék formájában az égből száll alá, de lehet kemény darabos is, sőt, óriási helyeket is alkothat. Eh, a vizet nem lehet megérteni, de felesleges is próbálkozni vele, mert a víz az gyönyörű, elég ha csodáljuk, vágyunk rá, és verseket írunk róla.
A szerelem az testi (szexuális) vágy. A megjelenési formája sokféle lehet, mert gyakran társulnak mellé másfajta érzelmek, vágyak és szándékok, valamint kultúránként és családonként is eltérőek lehetnek a szokások, hogy hogyan lehet, hogyan ildomos ezt kifejezni.
Van ahol a szerelmes ifjú homályos szemmel ténfereg fel s alá, éjszakánként a vágyott leány ablaka alatt lantot penget és fals hangon kornyikál. Van ahol folyton virágot küldözget a lánynak, van ahol nyíllal elejtett vizidisznót fektet a küszöbére. Lehet, hogy májusfát állít a kertjébe, folyton felkéri táncolni a bálban, a szemét nem tudja levenni róla, szótlan lesz, dadog a jelenlétében vagy nagy hangon, széles gesztusokkal magyaráz, hogy felkeltse a figyelmet. Élénk színekre festi az arcát, zálogot ad, elmegy a lány atyjához, hogy egy fél nyáj kecskéért megvásárolja, vagy egyszerűen csak a hajánál fogva bevonszolja a bokrok közé. A szerelmes lányok viselkedése általában visszafogottabb, de legalább ilyen sokféle lehet. De a mélyén mindegyiknek ugyanaz van.
Ha az, hogy rá vagyok gerjedve valakire, kívánom, tök ugyanaz, mintha szerelmes vagyok belé, akkor miért van rá külön szó? Ne mond, hogy ezek csak szinonimák. Nem hiszem,hogy nem érzed mekkora különbség van a kettő között.
Vannak dolgok, amiket érezni kell, nem érteni.
Ugye azt nem állítod, hogy a történetedben Dany szerelmes lett Candice-be?
Ilyen alapon a félek, rettegek, be vagyok tojva, majrézok és egy frászban vagyok, szintén öt különböző dolog, mert hiszen "külön szó van rá". A hatalmas különbség amiről beszélsz nem a tartalomban van, hanem a formában.
A földből puszta kézzel kiásott krumplit, a gödör felett hasalva nyersen falni, és a gyertyafénynél, damasztabroszon, antik porcelánnal, ezüst evőeszközzel terített asztalnál a francia konyhaművészet remekeit kóstolni sem ugyanaz. Én mégis evésnek hívom mindkettőt. Definiálom, hogy "szilárd tápláléknak a testbe juttatása a szájon át, rágás és nyelés útján".
Természetesen az előbb említett két evési szituáció ég és föld, és nem össze akarom mosni a kettőt. Csak amíg te a különbséget keresed, én a közöset igyekszem kiemelni. Nem állítom, hogy a nőt erőszakoló részeg és a kedvesével gyermeket vállalni óhajtó leánykérőbe igyekvő legény közt nincs különbség. Van. A motivációik nem egyformák. De a motivációiknak az alapja mindkét esetben a szexualitás. Az alapvető drive, hogy továbbörökítsék a genetikai állományukat. Ha veszel egy olyan személyt, akinél ez ki van kapcsolva, mondjuk egy önmegvalósított szerzetest, egy narancs csuhát öltött szanjászit, az biztosan nem fog sem nőt erőszakolni, sem leánykérőbe menni.
Vannak dolgok, melyeket érezni kell, nem érteni? Mondj egyet is, aminek árt, hogyha az érzés mellett érted is.
A "szerelem" kifejezést nem szoktuk állatok kontextusában használni. Ahogy egy kutya eszik, fal, zabál is, de sohasem "étkezik".
Úgy érzem, hogy a szerelemnek szexuális vágyként történő meghatározását érzelmi alapon utasítod el. A szerelemre úgy tűnik nincs használható definíciód (ezt érezni kell, nem lehet meghatározni stb.), így a nézetkülönbség gyökerét a "szexuális vágy" környékén érdemes keresni. Valószínűleg ez az, amit másképp látunk, másképp értelmezünk, és eltérő értékítéletet társítunk hozzá.
Akkor szerinted kéne találni valami ilyesmi meghatározást:
A szerelem definíciója
A szerelem definiálhatóan amortizálódott peripólusos komplexuma mindazon, hol a depresszív neurózis, hol pedig a patetikus levitáció szintjén önmegvédő emulációknak, amelyek a pszeudoindividualisztikus szubkollagenizáció révén diffundálódott kvázi habituációs érzések által retifisizálódott egocentrumban kiváltják a: "de jó lenne egyet dugni" érzést!
Találtam egy valami érdekeset:
"Szerelemhormon"
Egyelőre keveset tudunk a PEA-nak rövidített, feniletilaminnak nevezett "szerelemhormonról". A kedélyjavító amfetaminhoz hasonló hatású hormon a szervezetben termelődik.
Semmi problémám nincs a nemi vággyal, de úgy érzem ez az azonosítás olyan, mintha azt mondanánk, hogy az ember egy gyomor. Tény, hogy van benne gyomor, de annál azért kicsit bonyolultabb és összetettebb és összetettebb még a legprimitívebb homosapiens is.
Ezt a meghatározást érzem magamhoz a legközelebbinek:
Röviden talán így lehetne meghatározni a szerelmet:
A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló komplex vonzalom.
Ez a vonzalom a másik ember egész lénye felé irányul, és a külső megjelenéstől, a lelki közösség harmóniáján át, a nemi vágyakozásig bezárólag, - mindent magába foglal.
A fenti definíciót gondolom viccnek szántad, a PEA meg valóban érdekes, de kissé mellékszál, a gyomor dologgal meg visszatérünk oda, hogy "más is van benne", amit már egyszer kértem, hogy fejts ki, hogy mi minden.
Most látom, hogy kommenteltél még egyet, ebben már van ilyen. "Vonzalom a másik egész lénye iránt." Nos, ez egy lehetséges következmény, nem definíció. Te magad írtad korábban, hogy: "Megkívánás és a szerelem nem ugyanaz! Hányszor fordul elő, hogy olyanba leszünk szerelmesek,akiről amúgy el sem tudtuk volna képzelni, hogy kedvünk támadhatna rá?" Azaz szerelmesek lehetünk olyanba is, akinek nem vonz minket az "egész lénye", sőt, lényének bizonyos elemei kifejezetten taszítanak minket. Egy dolog van, ami sohasem taszít, a testiség. Ha valakitől fizikailag undorodunk, a testi közeledését utasítjuk el, abból sohasem lesz szerelem. Hogy aljas gazember, megbízhatatlan, szószegő, rosszul bánik velünk, megaláz minket, nevetséges vagy megvetendő? A való életből és az irodalomból is hozhatsz példákat, hogy ezek egyike sem gátja a "szerelemnek". Az persze előfordul, hogy valaki, "szerelembe esvén", a korábban negatívnak látott tulajdonságokat kezdi enyhébben megítélni, sőt pozitívnak látni. Az addig röhejesen kopasz fej hirtelen "férfias" lesz, a "makacs" áll "határozottságot" sugall, az "önzésből" meg "leleményesség" lesz, a "közönséges", "trágár" beszédből pedig "izgató" szavak.
A múltkor nem válaszoltál rá, ezért ismételten, pontosítva és nyomatékosítva megkérdezem: a szerelemben a szexualitáson kívül milyen olyan állandó elemet találsz, amely minden esetben együtt jár vele, és ha hiányzik belőle, akkor már nem is beszélhetünk szerelemről?
Velem már többször is előfordult, hogy olyanba lettem szerelmes, akit máskülönben nem találtam szexuálisan vonzónak. Mikor belezúgtam természetesen már nem érdekelt, hogy milyen testi eltérései vannak az ideálomtól.
Csak magamról tudok nyilatkozni, ha én szerelmes leszek, az nem feltétlen az illető külseje miatt történik meg sokkal inkább az fog meg valakiben, ha valamiért tudom szeretni és tisztelni, mint embert. Fontos az, hogy mennyire tudunk egymásra hangolódni. Ez a kettő nálam ugyanannyit nyom a latban, mint a testi vágy. Gyanítom, hogy ez még sok embernél így van, nem véletlenül fogalmazódott így meg a fönti definíció.
Testi vágyat nem csak "szép" testű emberek iránt érezhetünk, szexuálisan megkívánhatunk valakit akkor is, ha a hangja, a mozgása stb. kelti fel a figyelmünket. De olyanba biztosan nem szerettél bele soha, aki fizikálisan taszító volt számodra, akivel a testi együttlét gondolata undorított. Van aki még nálad is szabadabban válogatja meg "szerelme" tárgyát, és képes belezúgni olyanba is, akit nem tud tisztelni mint embert.
Most sem válaszoltál rá, ezért megint, aztán majd újra és újra megkérdezem: a szerelemben a szexualitáson kívül milyen olyan állandó elemet találsz, amely minden esetben együtt jár vele, és ha hiányzik belőle, akkor már nem is beszélhetünk szerelemről?
Mindig azt hiszem, hogy válaszolok :s
Most megkérdeztem a páromat. Ő azt mondja, hogy a szeretet. A fizikai vonzódáson kívül a szeretet, ami midig kell a szerelemhez - anélkül nem beszélhetünk szerelemről. Frappáns válasz. De kicsit sem vagyok benne biztos, hogy neked megfelel.
A bejegyzésed első bekezdése pont ezt taglalja. De a folyton hidegen analizáló agyaddal sikerült ezt a témát úgy lecsupaszítanod, hogy teljesen feledésbe merült. :P
Bocsánat, hogy nem bírtam kivárni amíg megszületik a válaszod, és már reagáltam rá a mai bejegyzés utolsó két bekezdésében.
Természetesen a szerelem létezik szeretet nélkül is. Ehhez a "szeretet" definíciójára van szükségünk. Most előszedhetjük Szent Pálnak korintusbeliekhez írt első leveléből a "Szeretethimnusz" néven is ismert részt, ahol negatívumokban van felsorolva, hogy mit nem tesz a szeretet, de talán elfogadod azt a leegyszerűsítésemet, hogy a szeretet a másik javán való önzetlen munkálkodás. Ez akár megérne egy újabb bejegyzést is, de egyelőre maradjunk ennyiben.
A kérdés így fogalmazható: létezhet-e szerelem, mely nem munkálkodik önzetlenül a másik javán? Szerintem igen. Példa: Az ásó-kapa-nagyharangot tervezgetjük, mikor találok a posta közt egy levelet, melyben értesítik a kedvest, hogy felvételt és 4 évre ösztöndíjat nyert a leghíresebb New York-i képzőművészeti iskolába. Kezdés két hét múlva, és azonnali választ várnak, hogy elfogadja-e, mert különben továbbadják a sorban következőnek a lehetőséget. Én meg összetépem és elégetem a levelet, hogy együtt maradhassunk. Ez szerelem? Az bizony. Méghozzá nem is kicsi. Bármire hajlandó vagyok a másikért. Lopok, csalok, hazudok. Még akár az ő rovására is. Van ebben szeretet? Kinek akartam jót, neki vagy magamnak? Vagy a féltékenység? Szerelem van benne? És szeretet?
Ha így nézzük nincs egyetlen ember sem, aki bárkit is szeretne. Szerintem a szeretet, amit mi művelünk nem ugyanaz a szeretet, mint amiről Pál beszél. Mi csak szeretnénk úgy szeretni, de nem vagyunk rá alkalmasak.
Ez azért túlzás. Egy ép elméjű, lelkileg kiegyensúlyozott anya szeretete a gyermeke iránt az ilyen.
Amiről te beszélsz, az a tökéletesség. Mindig tudni, hogy mi a jó, és mindig azt cselekedni. De mi nem vagyunk tökéletesek, ezért a tetteinket nem mindig a szeretet vezérli. Van amikor a harag, az önzés, a félelem stb. erősebb. De ettől még alkalmasak vagyunk a szeretetre. Hogy is lehetne másképp, mikor Isten képmására teremtettünk, és Isten maga a szeretet. A képmásból pont a leglényegesebb tulajdonság hiányozna? Nem hiszem. Az Ember képes a jóra és a rosszra is. A legjobb ember is képes rosszra, és a legrosszabb ember is képes jóra. De a tökéletesség megint egy másik bejegyzést érdemelne.
Igen az igazi anyai szeretet hasonlít a legjobban arra a magasabb rendű szeretetre. Te biztos vagy benne, hogy ez az emberi forma, ami manapság benépesíti a Földünket Isten képmására teremtetett? Vannak olyan elképzelések, hogy ez már egy erősen elkorcsosult változat és csekély köze van az eredetihez. A tapasztaltak alapján hajlok rá, hogy ez az igazság. Emiatt a szeretetnek is csak egy elkorcsosult formáját tudjuk gyakorolni, ami mindig tartalmaz valamennyi önzést.
Egyébként, Te el tudnád magyarázni azt, hogy mi a piros egy olyan embernek, aki még sosem látta?
Nohát, csak akadt valami, amiben egyetértünk. :)
Igen, azt hiszem, hogy isteni képmások vagyunk. Minden cinizmusom dacára azt hiszem, hogy az ember alapvetően jó. Csak olyan hülye világban élünk, ahol eltompulunk. De nézd meg, ha valami nagy baj van, katasztrófa történik. Az emberek képesek összefogni, segíteni egymást, önzetlenül, hősiesen viselkedni. Persze vannak, akikből a gazember jön elő, és mondjuk fosztogatnak, de ők vannak kisebbségben, ha a médiafigyelem miatt többnek is látszanak.
Extrém helyzetek hozzák elő az emberből a legjobbat. Meg persze a legrosszabbat is. Ez olyan mint a fény és az árnyék. Együtt járnak, és minél élesebb a fény, annál mélyebb az árnyéka.
Ezt a pirosat nem igazán értem, hogy jön ide, de volt egy novella a Gotham kreatív írós könyvben, amiben egy vak fickónak mutatták meg, mi az a katedrális. Ketten együtt fogtak meg egy ceruzát, és rajzolták a vonalait. A végére volt róla fogalma.
Igen az extrém helyzetek vízválasztók, akkor kiderül, ki hol tart. De még messze vagyunk az igazi jóságtól és igazi tökéletességtől. Attól tartok manapság az emberek zöme inkább nem szeretne állást foglalni és mossa kezeit.
A "pirosat" érthetjük az igazi isteni önzetlen szeretetre is mert csak sejthetjük, hogy milyen az - szerintem. De arra is vonatkozhat, hogy gyanítom Te még nem voltál szerelmes, ezért nem tudod, mi az.
Nos, az én definícióm szerint gyakorta vagyok "szerelmes", a "szeretet" érzését is ismerem, a kettőt párhuzamosan is tapasztalom, de ha te azt érted alatta, akkor valóban, nem szoktam meghülyülni, nem szokott elmenni az eszem egy punci miatt. :)
Abból a szempontból eredményes ez az írás, hogy elgondolkodtattam vele mást is.
Anélkül, hogy tovább akarnám húzni a témát, nekem az a meglátásom, hogy a "szerelem" címszó alá sokan begyömöszölnek egy csomó más érzelmet is, ami néha együtt jár vele, néha meg nem.
Ez olyan, mintha azt mondanám, az autó az egy olyan jármű, amiben visszapillantó-tükör, üléshuzat, két bőrönd ruha, hűtőtáskában sör, és a tetejére kötözve sílécek vannak. Az autó meghatározásához én nem bepakolnám, hanem lecsupaszítanám a járgányt. Leszerelném az ajtókat, az ablaktörlőlapátot, kiszedném az üléseket stb. hogy lássam, mit lehet elvenni belőle, hogy még autó maradjon. Ha valamit kiszedek, és a maradék már nem autó, akkor tudhatom, az a valami az autó lényegéhez tartozik.
Ez nem azt jelenti, hogy nekem olyan autó kell, aminek nincs ablaka, ülése vagy nem kell bele hi-fi meg klíma. Sem pedig, hogy azt javasolnám, mindenki járjon ilyennel. Mégis úgy érzem, a megnyilatkozások nagy része érzelmi alapon született, hogy "milyen rettenetes is az a 'szerelem', amiről én beszélek". Persze, milyen vacak is az az autó, aminek nincs karosszériája. De attól még autó! Csak a jó autóhoz kellenek a lecsupaszított lényegen túlmenő dolgok, és mindenféle extrák is. Nos a szeretet, gyengédség, törődés, tisztelet stb. szintén ilyen "extrák", amelyektől a "szerelem" jó lesz.
Úgy érzem, mintha azt hinnétek, a szerelem csak boldog, szép és jó, felemelő, megnemesítő, mindent jobbá tévő dolog lehet. Hát pedig, nem mindig ilyen. Látom, hallom, olvasom a blogokban, hogy csalódás ér embereket, becsapják, kihasználják, átverik őket. Azok, akikkel szerelmesek voltak egymásba. Pont mint ahogy egy autóval is, ha valaki óvatlanul vezeti, életeket lehet tönkretenni, súlyos balesetet lehet okozni, sérülést, fájdalmat, halált.
Az emberek azt várják a szerelmi kapcsolataiktól, hogy megoldja minden problémájukat, minden vágyuk és hiányérzetük elfedését ettől várják.
http://www.youtube.com/watch?v=RlzIA8HSrNc&list=SP422D16C43F2B0519&index=60
Megjegyzés küldése