Oldalak

2012-05-08

Kínlódom (de csak kicsit)

Már csak napok kérdése, és leadom. Nem is mondok semmit, el tudjátok képzelni gondolom, anélkül is a hangulatom. A múltkor már kitettem illusztrációképp egy háromhetes vízihullát a fészbukomra, (ez úton is kérek elnézést minden jóérzésű ismerőstől, akinek felborzoltam vele a kedélyét), és azóta csak fokozódott a helyzet. Mondjuk én még ne szóljak semmit, csak irodalmazok, napi ezer oldalt lapozok át, hogy találjak megfelelő hivatkozásokat az állításaim alátámasztásához, tesómnak a komplett elméleti megalapozást kell átírnia, mivel az nincs köszönőviszonyban a kutatási eredményeivel. Van közös irodalmunk, abból neki is válogatok hivatkozásokat, hátha fel tudja használni.
Azt hiszem, ha ezt túlélem, másképp fogom szemlélni a világot. Kapok egy perspektívát a "kellemetlen" és a "rettenetes" közti különbségről. Ezek után mi lesz az, ami miatt izgatnám magam? Apuka bejön a sörétessel, hogy megvitassa a tanári karral, kell-e évet ismételnie a gyerekének? Csupán apró kellemetlenség az ilyen. Képes leszek meglátni benne a jót is, talán megszabadulok néhány ellenszenves kollégától. Most is azzal vigasztalom magam, hogy mennyivel jobb nekem, mint a Schmidt Palinak vagy a Gyurcsány Ferkónak. Nekem már nem lesznek álmatlan éjszakáim a dolgozatom miatt. Persze ha az ő jövedelmüket vághatnám zsebre minden hónapban, az is jót tenne az álmatlanságom ellen.
Mondjuk nem panaszkodom, hogy ne tudnék mit kezdeni az ébren töltött holdfényes éjszakákon. Mondom a drágámnak, hogy felkísérem a hálóba, és betakargatom. Éppen csak le nem rugdalt a lépcsőn, hogy hagyjam már békén pihenni, inkább foglalkozzam a dolgozatommal. Morgott és dühösen fújtatott, mikor hozzábújtam. Eltolta a kezem, mikor megfogtam a mellét. A derekára is úgy kellett odacsempésszem a tenyerem, hogy észre ne vegye. Moccanni sem mertem, nehogy hozzám vágja a kispárnát. Szép lassan elpilledtem, már majdnem álomba is merültem, mikor éreztem, hogy mocorog, valamit nagyon tornázik a paplan alatt.
Akkor bújt ki a bugyijából. Ezt így félálomban sem tudtam másként fordítani, mint "Tudod mit, meggondoltam magam, mégis van hozzá kedvem.", bár előbb harapná le a nyelvét (vagy még inkább az enyémet), mintsem ilyet kimondjon. Természetesen az lett a dolgok vége, hogy egy intenzív, gyors és heves szeretkezést követően két másodperc alatt elaludt a kedves, miközben nekem kiment az álom a szememből. Már van olyan késő, és kótyagos annyira a fejem, hogy ne legyen értelme a dolgozatommal babrálni, így nekiültem ennek a bejegyzésnek. Szeretném már a tanulást annyira elhanyagolni, mint amennyire a blogommal tettem ezt azt utóbbi időben.

5 megjegyzés:

Rosabella Sanchez írta...

http://www.youtube.com/watch?v=A7TdIkLw9iw&feature=related

Hogy jobban menjen a munka! ;)

AncsaT írta...

Köszönöm szépen, sikerrel túléltem a megpróbáltatást.

Jennifer Beals már ebben a filmben is hozta a figurát, hegesztőként melózott, megszállottként edzett, és a barátnőjével járt bulizni, s a pasinak, aki leszólította őket, beszóltak valamit a töppedt pöcsére. Csak azt nem értem, hogy a jelentéktelen csávót minek kellett beleírni a filmbe. Hát ki hiszi el, hogy egy ilyen csaj bukik egy pasira? :))

Rosabella Sanchez írta...

Gratulálok! Örülök,hogy sikerrel túl vagy rajta. Kemény időszak van mögötted.

Jennifer Beals midig is jó csajszi volt, és az is marad. Egyébként simán el tudnám képzelni a Flashdance 2 részeként, hogy felnőttként már befutott táncosnő és rájön, hogy a barátnője több, mint egy barát. Akár írott formában sem lenne rossz. ;) :)

AncsaT írta...

Köszönöm, de még nem vagyok túl mindenen, még fel kell kötnöm az alsóneműt. :)

Flashdance 2-t nehéz elképzelni. Elvarrták a szálakat, megvolt a vége. Ezt már nehéz felpörgetni. Mint a Love Story 2 (Oliver's Story), ami pocsék lett. Esetleg, ha azt látjuk, hogy a sráccal összeházasodtak, ígéretesen indult a karrierje, aztán jött egy csomó nehézség, baleset, sérülés, nem folytathatja a profi táncot, tönkremegy a házassága, elválnak, az éjszakában sztriptíztáncosnő lesz belőle, egyre többet iszik, kezd rákapni a drogra... és innen lehetne kezdeni valamit, de ez ugye már egy másik műfaj. :)

Névtelen írta...

Anno nagyon tetszett ez a film, főleg a rendőrös jelenet. Le is töltöttem.

Szívesen megnéztem volna ezt élőben:

http://www.youtube.com/watch?v=nrX5pDHM2sA&feature=related

Martes

Megjegyzés küldése