2012. május 14., hétfő

Mindenki másképp

Vasárnap a piacon volt Kata, hozott haza epret. Szépen beosztjuk, minden nap egy kicsit. Nagyobbrészt Fecó, de mi is csipegetünk belőle. Kata beáztatja egy tálkába, sose tudom, hogy ez valami vízmágiával kapcsolatos tisztító szertartás, a termelő karmáját eltávolítandó, vagy pedig a makacs növényvédőszerektől lehet így mentesíteni a szemeket. Aztán persze megmossa folyóvízben is, de nekem ez kicsit furcsa, ez az áztatás, mert anyám nem szokta. Mikor kicsi voltam, emlékszem az izgalomra, mikor hazahozta az epret. Ott nyüzsögtem mellette, mint egy pákosztos macska, épp csak nem doromboltam, nyávogtam. Volt egy ütött-kopott zománcos tésztaszűrőnk, abba szórta bele az egész zacskóval. Teljesen kinyitotta a csapot, a vízcseppek fröcsköltek szanaszét. Aztán konyharuhára borította, hogy lecsepegjen. Lecsumáztuk, és egy tálba dobáltuk a szemeket, és akkor még nem volt szabad torkoskodni, húztuk az élvezetet. Kristálycukrot szórtunk egy tányérra, és abba hempergettük, úgy faltuk. Ültő helyünkben az egészet.
Azóta nem eszem már cukrot. Azt csak a japánkristály meg a kombucha gomba eszik nálunk. Az epernek így jobban érzem az ízét. Már másképp szeretem, és másképp mossuk, másképp osztjuk be. Kata módija jobban tetszik. Eper ügyben. Másban nem mindenben. Hazajött, panaszkodott, hogy milyen kellemetlen, hogy a főnöke vele beszéli meg a munkahelyi feladatok átszervezését. Hogy kinek milyen feladata legyen, ki lehet az, akit egy létszámcsökkentésnél elküldenek. Hogy neki ez milyen kellemetlen, ő ezt mennyire utálja. Én persze azt látom, hogy a főnök bevonja a vezetői döntésekbe, kikéri a véleményét. Talán a felelősség egy részét rá akarja tolni, de ugyanakkor megbízik az ítéletében is. És ha valakit "miatta" küldenek el, akkor nem "gonosz" volt, mert bajt okozott valakinek, hanem rámutatott olyan szempontokra, hogy a cégnek mi előnyösebb, ki az, aki hasznosabb, jobban dolgozik. Inkább elnézné, hogy elküldjenek egy jó munkaerőt, és maradjon helyette valaki, aki beletojik az egészbe, akadályozza a többi munkáját?
Voltam vasárnap anyámnál. Vittem neki egy plüss kismacskát. Nem mondtam, de gyakorlatilag anyák napjára. Nem szoktam köszöntgetni, éreztetem a neheztelésem, hogy anyaként nem mindig állt a helyzet magaslatán. A játékcica is "gonosz" célozgatás. Mikor kicsi voltam, felolvasott nekem egy macskás történetet, amiben egy anyamacska kiköltözött a vadonba, hogy megóvja a kölykeit. Az emberektől, meg egy vérszomjas kutyától. Ezt a mentalitást hiányoltam belőle. És egy időben nagyon szerettem volna egy cicát. A házban lakó egyik kislánynak is volt. A szülinapomra azt hittem, hogy kapok egyet. Olyan átszellemült arccal hozta haza anyám a dobozt, hogy azt hittem az áhított macska van benne. Macska volt, csak plüssmacska. A csalódottság kiülhetett az arcomra, mert láttam anyáméra hogyan fagy rá a mosoly. Nem nagyon beszéltem vele aznap este, pedig akart játszani, meg, hogy csináljunk együtt pudingot, de mondtam, hogy nem kell. Vacak egy szülinap volt. Szerintem neki is eszébe jutott, mert elfutotta a könny a szemét. Azért megöleltem, ettől kicsit jobban érezhette magát, mert futotta egy halvány mosolyra. Meg egy szélesebbre is, miközben nézte, ahogy befalom a hűtőből előszedett pudingot, a tetején eperrel.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Rácsaptam a kocsiajtót a jobb mutatóujjamra!
Miután befejeztem az észak-amerikai Ordíhawk indiánok esőcsináló táncát, elkeseredett zombiként meredtem rá. Fura módon kezdett alakot, színt váltani. Eleinte kissé amorf lett, aztán elpirulva saját viselkedésén, hízásra adta fejét, akarom mondani, ujjpercét. Lassan rá kellett döbbennem, láttam már valahol. Szúrós szemekkel figyeltem, miközben agysejtjeim nyúlványain, száguldó lokomotív sebességével dübörögtek a gondolatok.
Nos, igen!
Átható tekintetemmel, pulzáló csápomat vallatva törtek elő az emlékek!
Ó, JEEE!!!
Mindig is sejtettem, hogy színészi gének lakoznak bennem. Vélhetően, az előző életemben lehettem Oscar díjas! Nem tudom, csak azt, hogy a jobb mutatóujjam kísértetiesen hasonlít egy világsztár, ugyancsak világhírű ujjára.
Igen!
E.T. -ről van szó!
Igaz az enyém nem olyan hosszú, mint az ufonautáé, de ő se lehet tökéletes!
Természetes megnyugvással vettem tudomásul másságom, és a frissen szerzett varázserőmet, lelkesen próbáltam ki a szomszéd, sánta macskáján.
Sajnos… sikertelenül…
Pár karmolás után, mély letargiába zuhantam… e percig is azon töprengek, mi lehet a hiba?
Talán, hogy nem világít?

Martes

Megjegyzés küldése