Jelentem, konyhaszekrény a helyén. Bekötötték a csapot és a lefolyót is. Elméletileg már a konyhában lehet mosogatni. Egyelőre csak elméletileg, mert Kata dühödten rámol és nem lehet bejutni. Fecóval el is húztuk a csíkot a közeléből. Már a gyermek is tudja a bölcsességet: "Ha villámlik, dörög, zuhog, húzódj biztos helyre." Így most ő fenn kuksol a szobájában, legózik, én meg ideültem a géphez blogolni.
Katám nyugtalan mostanában. Tegnap begörcsölt a hasa. Valami nem oké vele, nem szokott ennyit késni neki. Mondtam is, biztos csak a klimax. Olyan csúnyán nézett rám, hogy sürgősen dolgom támadt valahol másutt. Az a tizes, amivel idősebb nálam, kényes téma. Pedig nagyon nem látszik rajta a kora. Annyira nem, hogy az már ciki.
Megesett, hogy találkoztunk egy régi iskolatárssal, mikor Fecó még éppen csak totyogott. Kata leguggolt mellé, igazgatta a ruháját, csak a lófarka látszott, meg a kertésznadrágba öltöztetett törékeny teste. Srác meg csodálkozott, hogy már két gyerekem is van, és a nagyobbik már ennyi idős! Bizony, mondtam, a nagyobbik már annyi idős, hogy a kisebbiknek ő az anyukája. Szinte hallottam, ahogy csikorognak a fogaskerekek az agyában. Próbálta összeadni, hogy akkor most én nagymama vagyok. Még hozzátettem, hogy bizony nagy gyerek, annyira, hogy nálam is idősebb. Kata felnézett és villámlott a szeme. Srác nem győzött elnézést kérni. Én nagyon jól szórakoztam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése