Oldalak

2012-04-19

Ahhoz képest

Mindenki húzza a száját, hogy az új köztársasági elnök Áder János lesz. Ha azt nézzük, kit fog követni ezen a poszton, azt kell mondjam, a változás pozitív. És ahhoz képest, hogy Kövér László is felmerült jelöltként, kifejezetten örülhetünk Ádernak. Az egy dolog, hogy mennyire demokratikusak azok a törvények, melyeknek a kimunkálásában részt vett, de legalább ért a joghoz. Legalább el fogja olvasni a törvényeket aláírás előtt. És minden bizonnyal nem csak olvasni tud, hanem írni is. Helyesen. Legalább is nyelvtanilag. Most őszintén, ez nem is olyan kicsi dolog. Egy köztársasági elnöktől. És még azt sem zárom ki, hogy lesz vér a pucájában, és alkalomadtán egy-egy törvényt megküld majd az alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra. Persze nem biztos, hogy ellenkezésből, hogy keresztbe tegyen, csak hogy legyen miről cikkezzenek a lapok.
Nem vagyok ideges. Ahhoz képest, hogy több napi munkám megy a darálóba. A konzulensem mondta, hogy az nem kell a szakdolgozatomba, nyugodtan húzzam ki. Jobb lett volna persze, ha ezt még azelőtt beszéljük meg, hogy ennyi munkát beleölök, de még mindig jobb, hogy most szól, hogy ez szerinte nem kell, és nem a védésen. Sőt, az én konzulensem legalább elolvasta az anyagomat, és levelezik velem. Van akinek ennyi sem jut. Persze majd a végén derül ki, hogy melyikőnk járt jobban. Apránként azért már megtelik a hócipőm, és szerintem fogok én még anyázni is ezen a blogon, de egyelőre még tartom magam.
Úgy láttam, hogy a könyvfesztiválra megjelenik a könyv, amit szerkesztettem. Ahhoz képest, hogy decemberre kérték volna, én meg januárra készültem el vele, nem is rossz. Most jönnek ki a vámpírkalózok is, pedig azok miatt sem tegnap főtt a feje a fordító kolleginának. Lehet, hogy ez a normális menet egy könyvnél? Ha augusztus közepére kell egy következőt lefordítanom, akkor az gondolom majd Karácsonyra kerül a boltokba. Direkt be fogok menni a könyvesboltba, megtapogatni, belelapozni, megnézni, hogy belenyomtattak engem is.
Persze az igazi az lenne, ha egyszer nem szerkesztőként vagy fordítóként, hanem szerzőként írnának oda. De azon a projekten is fogok dolgozni, ha egyszer ezen a rohadás államvizsgán túl leszek. Addig is feltelepítettem egy regényírást segítő szoftvert a laptopomra. Nagyon dicsekszem vele, mert ahhoz képest, hogy a program vindózos, a laptopon meg Linux fut, csak a görgetősávok nem akarnak minden esetben előírásszerűen viselkedni, de ettől eltekintve minden tökéletesen működik. Voltak fenntartásaim a programmal kapcsolatban, de ahogy összeállt a történetem szerkezete, rámutatott egy-két dologra a hangsúlyokat meg a mondanivaló kidomborítását tekintve, úgyhogy kalapot kell emeljek.
Katám azt tervezi, hogy elmegy dokihoz, és kér mindenféle kivizsgálásokat, mert elege van. Egy ideje megfájdul a gyomra, ha valami fűszeresebbet eszik, vagy pirosat, amiben paprika, paradicsom van, vagy ki tudja mi. Meg néha a feje is. Ha előtte migrénel, hogy megjönne, az nem újdonság, de most utána is megfájdult neki. Mondjuk idegileg elég jól bírja, ahhoz képest, hogy az időjárás is pocsék, a hangulata nem az. Legalábbis nem rendezett mostanában kiemelkedően nagy cirkuszt. Komolyan mondom, ha nem lennék elfoglalva a hülye dolgozatommal, talán féltékenykedni is elkezdenék, hogy mi van már, hát már nem szeret, hogy veszekedni sem akar velem?

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Regényírást segítő szoftver? Hát ammi? Azt hittem idáig, a szürkeállományt híjják annak...
:)
Martes

AncsaT írta...

Meglepően sok ilyen program létezik.

Némelyik csak egy felturbózott szövegszerkesztő, ami segít strukturálni a szöveget fejezetekre, jelenetekre. Lehetnek hozzájuk mellékelve apróbb eszközök, jegyzetek a karakterekről, helyszínekről stb., esetleg kicsit összetettebb vizuális "mindmapping" jellegű cuccok, rendezgethető kartonok, idővonalak.

Olyanok is vannak, amelyek megspórolják a gondolkodás egy részét. Kiválasztod a műfajt, a témát, a főbb pontokat, a szereplőid nemét, nevét, és dob neked egy vázlatot, cselekményleírást, amit csak ki kell bővítened. Ezeket általában teletömik csilivili cuccokkal, virtuális parafatáblával, amire képeket, jegyzeteket tehetsz, gombnyomásra feldob neked véletlenszerű fordulatokat, melyekkel felrázhatod a leült történetet.

Ezeknek az eszközöknek a legtöbbje felesleges. Megöli a kreativitásod, és elcsépelt, unalmas kliséket erőltet rád, olyan "játékszereket" kapsz, melyek feleslegesek, ha jó az emlékezeted, de egyébként is jobban megteszi helyettük egy iratfűző, amibe összegyűjtöd a cetlijeidet.

A tényleg használható programokat arról ismered meg, hogy komoly elméleti háttér áll mögöttük. Sokszor pilótavizsgásak, meg kell hozzá tanulnod egy könyvet, az összefüggéseket, a terminológiát. Leginkább filmforgatókönyvekhez valók ezek, de van vegyes, meg regényhez használható is. Sokszor az írást magát nem sok eszközzel támogatják, egy szövegszerkesztő nem árt majd a végső kidolgozáshoz, inkább elemzésre valók, rámutatnak a történetedben lévő lyukakra, egyensúlytalanságokra, logikátlan fordulatokra. Egy jó szerkesztő tudja ezeket ösztönből is, de egy jó szerkesztő bizonyos minőségi szint alatt nem fog neked elolvasni több száz oldalnyi kéziratot.

Érdemes rákeresni a gugliban arra, hogy "novel writing software", kiválasztani négy-öt komolyabbnak tűnőt, és kipróbálni őket. Sokat lehet tanulni belőlük, hogy mit és hogyan nem érdemes csinálni. :)) És lehet, hogy találsz valamit, ami hasznos lesz számodra.

Névtelen írta...

Sajnálom, amikor én iskolába jártam, az orosz volt a kötelező, tehát csak magyarul tudok. Igaz, ha angol lett volna, akkor is csak magyarul tudnék, mert csak a logikai tantárgyakkal tudtam mit kezdeni. (Tudod, pasi.) Sikerült is 2,4 –el befejeznem a nyóc általánost. Vagy 2,8, már nem emlékszem, mindegy.
Soha nem érdekelt milyen műfaj, amit írok, csak beugrik valami és leírom. A többivel törődjenek azok, akiknek nincs jobb dolguk, vagy abból akarnak élni. A szereplőim nevével szokott gondom lenni, de csak akkor, ha kell nekik név. :-) Sok írásomban fölösleges, de a hosszabbakban nem árt. Jelenleg egy kb. három szótagos, magyaros, XII. századba illő, képzelt világban létező néven töröm a fejem, ugyanis van egy kisregényem, amely csak annyira történelmi, hogy meghatározott időpontban játszódik. De a világ, az országok, városok kitaláltak. Természetesen kalandregény, főleg tiniknek.

Martes

Névtelen írta...

Bocsi, kifelejtettem, férfinéven gondolkodom.

AncsaT írta...

A nyelvtudás az tényleg gond, mert magyarra nem sok mindent fordítottak le, angolul viszont óriási irodalma van a kreatív írásnak.

A keresztnevek esetében a két szótag sokkal gyakoribb. Lehetett volna Kende, Aba, Bedő, Bota, Enyed, Adony, Bajna, Borza, Csetény, Darány, Dejthe, Ecsény, Gartha, Gerencs, stb. vegyél elő egy régi, nagymagyarországi helységnévtárat, abból lehet ötletet meríteni. A három szótag az nehezebb lesz, de mondjuk bármelyiknek hozzáteheted a végéhez, hogy -fi. :)

Névtelen írta...

Elnézést, de nem régi magyar nevet keresek, mint pl. az Aba, Adony hanem magyaros fantázia nevet. Eredetileg Zadorago – ragadozó – volt, de túl hosszú, valamint nehézkes a kiejtése. Most Szodukán, de túl keletiesnek tartom.
Íme egy részlet:

A labirintus egyik ága a domb oldalán, a város közepén vezetett a szabadba. Szodukán testőrparancsnok tudta, Godor nagyvezér nem ma tanulta a mesterséget, emberei szemmel tartják a hegyoldalt. Úgy döntött, megvárják az éjszakát, a sötétséget. Aceras királyt megkérte, beljebb pihenjen, ő viszont a kijáratnál figyelte a környéket. A palota elfoglalásának hírére az őrszemek egyre kevésbé voltak óvatosak, türelmetlenül várták a parancsot helyük elhagyására, az ünnepelésre.
Naplemente után meglepetésszerűen érte őket nyílásból kirobbanó testőrparancsnok támadása. Szodukán a tábortűz melletti legtávolabbi katonát támadta, így híva fel magára a többiek figyelmét. Pillanat alatt vágta le a férfit, a többiek rárohantak. Ha az emberei a penge művészei voltak, akkor ő az istene. Pár perc múlva csaknem tucatnyi harcos hevert a földön, és a maradéknak sem volt sok esélye. Az elosonó király visszapillantott. Látta legjobb emberét diadalmaskodni az őrcsapat fölött, de látta a katonák felbukkanó, frissen érkező váltását is. Íjaikat felajzották, szinte egyszerre lőttek. Szodukán teste megemelkedett, szárnyvesztett sólyomként hullt földre. A király sajnálta legjobb emberét, de nem ő az első, aki meghalt érte, és a szolgák feladata meghalni az urukért. Tovább sietett.
Uralkodóként nem járt más útvonalon, csak a főutakon, de talán épp ez a szerencséje. Kinek jutna eszébe a főutakon keresni egy menekülő embert? Minél messzebb jutott a királyi székhelytől, annál kevesebb emberrel találkozott, és annál rongyosabbakkal. Különös érzés volt számára gyalog járni ott, ahol idáig csak hintón, vagy lóháton utazott. Bár a rongyait szégyellte, a helyzetet, amelybe került, érdekesnek találta.
A második településnél kordult meg először a gyomra, de nem alacsonyodott le a szolgák szintjére, nem állt szóba velük. Ám az éhség erősebbnek bizonyult, a hiúságánál. A következő falunál megszólított egy jobbágyot.
– Kinek a szolgája vagy, ki az urad?
– Nem te, az biztos – mérte végig a férfi gyanakodva az idegent. – Mit akarsz?
– Éhes vagyok.
– Jobbra a harmadik házban a bolond nőtől kaphatsz ételt, akkor is, ha nincs mivel fizetned.
Aceras király érmét hajított a földre, aztán otthagyta az elképedt embert.
Közel a királyi székhelyhez ritkán látott olyan szegény házat, mint a harmadik. A földbe ásott üreg még a megtisztelő ház szót sem érdemelte ki. Alig méteres falak tartották a reászórt vesszőkből, kérgekből, szalmából álló boglyát. A koldusruhás idegen kiáltására középkorú nő bújt elő rongyos koszosan. Végigmérte a férfit, visszamászott, élelmiszerrel a kezében bukkant fel újra. Földre kuporogva nézte a falatozó idegent.
– Nincs urad? – kérdezte Aceras két falat között.
– Nincs.
– Miért?
– Száraz vagyok.
– Honnan tudod?
– Tudom.
A férfi elhallgatott. A szárazság nagy bűn, hiszen gyermek nélkül nem család a család, az ilyen asszonyt mindenhol megvetik, kiközösítik.
– Miért tűrnek meg?
– Ez Szodukán földje, és a nagyúr kihirdette, lefejezteti azokat, akik bántani mernek. Azt mondta, elég nagy csapás számunkra a sorsunk.
Aceras szájában megállt a falat. Elgondolkodva kezdett rágni újra.
– Minden koldusnak adsz enni?
– Ha van miből.
Étkezés végeztével a férfi felállt, maréknyi garast nyomott az asszony tenyerébe.
– Hogyan? – csodálkozott a nő a kezébe bámulva.
– Nem vagyok koldus. Én a király vagyok!
Az asszony sokáig nézett a távozó idegen után.
– Pedig milyen szép ember… az ég világosítsa meg fejét!

Martes

AncsaT írta...

A "magyaros" meg a "XII. századi" kitételek megzavartak, azt hittem régies magyar nevet keresel. :) A Zadorágó meg a Szudokán jól hangzik, csak a magyar fülnek szokatlanok. Persze egy hősies testőrparancsnokot nem hívhatnak Petrőcének vagy Surminkónak sem. :)

Névtelen írta...

No igen. :)

Megjegyzés küldése