Oldalak

2012-04-14

Szivárvány péntek, fekete szombat

Tegnap jó hír, a bíróság lesöpörte a BRFK mondvacsinált indokait, amivel megtiltották volna a Menetet. Ma viszont a Jobbik benyújtott egy elmebeteg törvényjavaslatot. Ennek értelmében természetesen nem a homoszexualitást büntetnék, hanem "csak" annak népszerűsítését. Azonban ez nem egy korlátozó, hanem egy kiterjesztő értelmű "csak". Tilos lenne a médiában tudósítani, és művészi alkotásokban megjeleníteni a javaslat által károsnak tartott jelenségeket. Például a fészbukon emlegetett Táncoló talpak c. rajzfilm forgalmazója börtönnel lenne sújtható, mert két meleg garnélarák is szerepel a mesében. Két nő ölelkezik egy képen? Börtönbe a festővel! Írásgyakorlat, melyben egy lányban bizsereg valami egy másik lány láttán? Jaj nekem, törvényt szegek! De még azok is, akik kézen fogva sétálnak az utcán. Ha történetesen egyneműek. Mondjuk egy 36 éves anyuka a 18 éves lányával. Mert jóban vannak. Arról ne is beszéljünk, ha a gyerek még nem nagykorú, mert akkor pedofília miatt viszik be őket, ha mondjuk az egyiküknél nincs személyi igazolvány, hogy a rokonságot bizonyítsák.
Egyébként az egész javaslatszöveg bűzlik az ostobaságtól és a rosszindulattól. Szexuális magatartászavar és deviancia? A magatartászavar az mentális betegségre utal. Az nem büntethetőséget kizáró ok? Egyébként meg a homoszexualitás nem számít betegségnek, a "magatartászavar", az jelen esetben képzavar és jogi tévedés. A deviancia pedig olyan magatartás, ami a társadalmi normákat sérti. A társadalmi normák fontosabbja jogszabályban van rögzítve (alkotmány, törvények, rendeletek), kevésbé fontosak pedig "íratlan szabályként" általánosan ismertek. A jelenleg hatályos fontosabb normák szerint a homoszexualitás nem sérti a magyar társadalom szabályait, tehát nem deviancia. Viszont ez a törvényjavaslat törvényben rögzített és alkotmányos jogokat is sért. (Mindenféle szabadságjogok, szabad véleménynyilvánítás, művészi önkifejezés joga, gyülekezési jog, sajtószabadság, egyenlő elbánáshoz való jog.) Azaz maga a javaslat deviáns.
A másik tébolyító dolog, ahogy arra céloznak, a homoszexualitás az által terjed, hogy azt "népszerűsítik", pedig az valamiféle ártalmas dolog, amit a homoszexuálisok a saját előnyükre és a társadalom kárára követnek el. Már bocsánat, de melegnek lenni az elég nagy szopás, és nem jókedvében lesz valaki buzi! Kérném szépen felsorolni, milyen előnyökkel jár ez? És mondjuk mit árt ez a társadalomnak? Egyetlen érvet lehet felhozni, hogy a homoszexuálisok azok máshogy néznek ki, másképp élnek mint a többségi társadalom, és ha megpillantják őket, akkor az rossz érzéseket kelt némelyekben, attól félnek, mi lesz, ha ők, vagy a gyerekeik is ilyen sorsra jutnak. Csakhogy pont ezt lehet elmondani a vakokról, siketekről, mozgáskorlátozottakról is. Máshogy néznek ki, másképp élnek mint a többségi társadalom, és ha megpillantják őket, akkor az rossz érzéseket kelt némelyekben, attól félnek, mi lesz, ha ők, vagy a gyerekeik is ilyen sorsra jutnak.
Esetleg nem kéne büntetni a fogyatékkal élőket is? Bocsánat, a fogyatékosság, a hátrányos helyzet népszerűsítését? Tilos lehetne mozgáskorlátozottak rendezvényeiről tudósítani, és ha valaki az utcán járva fehér botot lóbál, azt zárjuk börtönbe 3 évre! De mi van a hátrányos helyzetűekkel? Rosszul öltözködik a szegény cigánygyerek? A magyart is furcsa akcentussal beszéli, és hangoskodik a villamoson, megsérti a társadalom nyelvi és magatartási normáit. Ez deviancia, és egy követésre nem javasolható viselkedésformát népszerűsít, tehát börtönbe vele! De ha piros szegfűt hord valaki a gomblyukában, ami az MSZP jelképe, az is milyen viselkedést népszerűsít? Országkiárusítást, őszödi beszédet, elmúltnyolcévet? Csukjuk le! Az összes büdös, köcsög, fogyatékos, cigány, ballib, szoci, komcsi, román, zsidó, idegenajkú, EU-s, háromperhármas, tetves mocsok dögöljön meg, zárjuk be őket!
Gratulálok, ez aztán szép, igazságos, az emberek és a társadalom érdekeit szem előtt tartó javaslat. Nem mellesleg megfontolt, összeszedett, jogilag alaposan kidolgozott, kiérlelt és támadhatatlan előterjesztés. Gondolom kellett hozzá két részeg képviselő meg fél óra valamelyik kocsma sarkában. Nem is értem, miért nem vagyok én politikus? Ha kicsit összeszedem magam, ilyen fokú érzéketlenségre, inkompetenciára talán én is képes lennék.

9 megjegyzés:

Szabi írta...

Sajnos nagyon sokan vannak, akik ezt a maszlagot mind beszopják, és halálosan komolyan veszik. Még többen vannak, akik, ha nem érintettek, akkor vállat vonva tovább mennek.
Mikor derül ki, hogy mi lett ennek a törvényjavaslatnak a sorsa?

AncsaT írta...

Most megmondom neked, hogy ez komolytalan. A megfelelő bizottság szerintem nem is fogja javasolni társorozatba vételre. Ha szavazásra kerülne, nem fogja támogatni a kormányzópárt, mert öngólt rúgna vele. Ellentétes az alkotmánnyal és több uniós jogszabállyal. Az egész csak politikai színjáték, a szélsőjobbos, ultrakonzi, homofób, rasszista érzelmű szavazók maradékának a Fidesztől a Jobbikhoz való átcsábítására. Persze a hülyék cserébe elvesztik az euroszkeptikus melegek támogatását. Talán profiltisztítás folyik. :)

Szabi írta...

Remélem úgy lesz!

fetisa írta...

Mindeközben azt kommunikálja a Nép felé, hogy egy nyilvánvalóan "beáldozott" felszólaló miatt fognak jövőre kiesni a Parlament szent falai közül...Még mindig ennyire hülyének nézik az embereket?

AncsaT írta...

Gondolom a zsidózó Baráth Zoltról van szó, aki a tiszaeszlári vérvádat emlegette fel, nem Mirkóczcki Ádámról, a melegellenes javaslatával. Publicitást mindkettővel lehet szerezni, szimpátiát már nehezebben, legalább is értelmes emberek körében.

Katcsa írta...

Én már nem tudom ezt felfogni, feldolgozni. Tényleg nem. Csak felhúzom magam az egészen. Jelenleg konkrétan az egész családom azt tervezni, hogy eladunk mindent, és elköltözünk egy olyan országba, ahol ilyen nem történik/történhet meg. És nyugodt szívvel fogom itt hagyni ezt az országot.

AncsaT írta...

Idióták és barmok mindenütt vannak. Lehet, másutt kisebb számban, de belekalkulálva a nyelvi és a kulturális nehézségeket, alaposan meg kell fontolni a dolgot, mert nem kizárt, hogy még mindig idehaza a legjobbak az esélyeid a boldogulásra. Máshol sincs kolbászból a kerítés, és nem feltétlen várnak tárt karokkal. Mielőtt csomagolni kezdesz, aludj rá egyet és gondolj át minden részletet.

Noha a barátaim többségének fel sem tűnne, ha hirtelen Kanadából tartanám velük a kapcsolatot, mégis úgy érzem, egy csomó minden köt ide, és nem csak a jó dolgok, a rosszak is. Sajnálnám itthagyni a problémás tanítványaimat, a félelmeimet, aggodalmaimat, a reggeli tolongást a buszon, a kopaszodó bácsikák lábszagát, a politikai kultúra hiányosságait, a rejtőzködést. Nem tudom, másutt, a megszokott problémáim nélkül, újakkal, ismeretlen nehézségekkel boldogabb lennék-e. És nehogy már mindenféle bunkók, tapló barmok miatt én vándoroljak ki! Költözzenek ők, ha nem tetszik nekik valami! :)

Katcsa írta...

Bátyám 8 éve él Londonban, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy ott kolbászból van a kerítés, és mézeskalácsból a ház. Az egyetlen dolog, ami miatt honvágya van, azok mi vagyunk. De ha mi is kimegyünk, akkor ez a probléma is meg lesz oldva. Nincs ami ide kössön. Max a suli. A család 90%-a kihalt, a maradék 10 meg olyan távoli, hogy a kapcsolatot sem tartjuk. Én szívesen itt hagynám a megszokott problémáim, hogy nyugodtabban élhessek egy új helyen. Inkább problémáznék azon, hogy milyen márkájú zoknit vegyek, mint azon, hogy basszus hónap végére igencsak szűk a kassza. A rejtőzködésről annyit, hogy én soha nem tettem, és ebből sok problémám adódott. Buzizástól kezdve verekedésig minden. Nem vágyok erre. És itt ezt kapom.

Másrészről a te oldalad is megértem. Te már felépítettél itt valamit, itt van a családod, a tanítványaid. Van mi idekössön. De mivel ahogy már mondtam, nekem/nekünk nincs, így igen megfontolandó a költözés.

AncsaT írta...

Bátyád valószínűleg berendezkedett, stabil egzisztenciája van, így a tárt karok megoldva. :) A kezdeti nehézségeken át tud segíteni.

Azért javasolnám, hogy nézz utána, az iskolai végzettségedet hogyan lehet ottani papírrá konvertálni, milyen munkalehetőségek várnak rád, milyen környéken tudnál lakni stb.

Én valószínűleg nem lennék elég bátor kimenni, és egy idegen környezetben, szinte a nulláról kezdeni egy új életet. Vagy talán csak nem érzem magam ehhez kellő mértékben rosszul idehaza.

Megjegyzés küldése