Oldalak

2012-04-02

Túlzás

A túlzás az azt jelenti, hogy valami, ami alapvetően helyes, a felnagyított mértéke miatt mégis helytelenné válik. Nem egy precíz definíció, de szerintem a lényeg benne van. Két példám van rá. Az egyik Kate Winslet nyilatkozata. OK, én megértem, hogy nem a kedvenc filmje volt, és utálja, hogy 15 év múlva még mindig a szereppel azonosítják. De ez leginkább azt jelenti, hogy azóta sem tudta felülmúlni azt a sikert, amit akkor aratott. Talán nem lett jobb időközben, nem tudott fejlődni, talán nem kapott azóta sem olyan jó szerepet. De az, hogy egyáltalán tudjuk, hogy kiről van most szó, hogy ismerjük a nevét, nagyban ennek a filmnek köszönhető. Ha nincs ez a film, talán ma másodrendű szerepeket játszik csak. Azt is csak folytatásos tévésorozatokban. Azt nyilatkozni, hogy hánynia kell, ha meghallja a film zenéjét, az durva hálátlanság.
Ráadásul, bár a zene és a film is meglehetősen nyálas, relatíve, műfaját tekintve kifejezetten jónak mondható mindkettő. A Titatnic romantikus filmnek nem is olyan rossz. OK, se vámpír, se zombi nincs benne, filozofikus gondolatokat nem sokat ébreszt, és társadalmi méretű problémákat sem állít a középpontba. De ebben a műfajban az ilyesmi nem elvárás. A történetet jól megírták, a képek látványosak voltak, nem kenték el a tragédiát egy hepienddel, minden a helyén volt benne. A dal... nos, nem fogom feltenni az eBook olvasómra, hogy könyvolvasás közben ezt hallgassam, de ennél sokkal pocsékabb dolgokat is szoktam hallani a rádióban. Nem a kedvenc filmem és nem a kedvenc zeném, az tény. De ez a hányós beszólás azért erős volt. Szerintem már túlzás.
A másik dolog meg a nemdohányzók védelméről szóló törvény. Lejárt a türelmi idő, teljes szigorral kell alkalmazni a rendelkezéseket. Ennek következtében a hét végén, a levelezős óráim szünetében, mikor kimentünk az épület elé, már nem voltak ott kihelyezett hamutartók. Az egyetem teljes területén tilos a dohányzás. Ettől az oktatók is meg a hallgatók is vígan dohányoznak az épület előtt, ott ahol régebben is, csak nincs hová dobják a csikket. Persze annyi intelligencia volt bennük, hogy nem csak eltaposták a földön, hanem szépen elnyomkodták (a földön! leguggoltak, hajlongtak, tornáztak, ennyi egészségre nézve pozitív hatás mindenesetre már van), majd bedobták a szemetesbe. Szóval a dohányzás nem szűnt meg, az udvar lesz kicsit szemetesebb, és balszerencsés esetben kigyullad majd néhány kuka.
Én mint leszokott dohányos igazán intoleráns vagyok a füstölőkkel szemben, és törvény nélkül is el szoktam küldeni melegebb égtájra, aki az orrom alá büdösít a buszmegállóban, de ez szintén a túlzás kategóriába tartozik szerintem. Hogy zárt helyen, épületen belül nem lehet rágyújtani, ott nem jelölnek ki dohányzóhelyet, az rendben van. A füst bent marad, nem lehet rendesen kiszellőztetni. De az épületen kívül? OK, ne az ajtó mellett, ahol jár a nép ki-be, és beleszaladhat a füstfelhőbe. De mondjuk az épület sarkánál miért ne lehetne rágyújtani?
Persze ezt a felsőoktatásra értem. Nálunk a suliban is morogtak a kollégák, bár mostanára már nagyjából beletörődtek. De ha gyerekeket nevelünk, akkor a személyes példa mindennél fontosabb. Ha azt akarom, hogy a felnövekvő generáció lehetőleg ne dohányozzon, ha az én dolgom, hogy a gyerekre vonatkozó dohányzási tilalmat betartassam, akkor ne lássa az a kölyök, hogy én is füstölök. Sőt, ahogy alkoholbűzt ne érezzen rajtam, úgy füstszagot se! Én még azt is előírnám, hogy a tanár még füstszagú sem lehet. Dohányozzon otthon, iskola után. Esetleg reggel, mielőtt zuhanyzik. És legyen külön tanítós meg rágyújtós ruhája!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

mismasolt torvenyt bazi egyszeru hozni de monjuk normalisat is...
a megallos torvenyben az a legtutibb, hogy sehol nem talalom a teljes szoveget es amit itt ott olvastam az alapjan 2m a padkatol valamint a varakozo fulket is vedeni kell, de hogy hany meternyire az kerdes... a megallo hosszat pedig ha jol tudom a jarmu hatarozza meg, de ha nem vagy ismeros a kornyeken honnan tudod, hogy csuklik e a minibusz mielott felgyullad?
persze mas vilag de londonban a fulkeben nem lehet cigizni es ennyi...mert az zart teruletnek minosul (van harom fala meg egy teteje)... semmilyen mas felig eldontott kerdes nincs es senki nem meregeti mennyire van a megallotol vagy bejarattol...
ja es meg az is kerdeses szamomra, hogy amennyiben a villamosmegallon atmegy a zebra akkor megalloban vagyok vagy kozteruleten?(megjegyzem az elobbi sem a bkv tulajdona)
Angel's

AncsaT írta...

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900042.TV

A megálló külső határvonalától 5m. Ha nem állapítható meg, a tábla 5m-es körzete.

Megjegyzés küldése