Clara nyara

A cím megtévesztő, de most nem én tehetek róla. Ugyan szívesen írnék az én Clarámnak a nyári szünidőben, az unokatesóknál átélt kalandjairól is, de most a filmről van szó, aminek pontosan ez a címe: Clara's Summer. Vagyis én így találtam meg, de az eredeti címe: Clara cet été là, mert ez egy francia film. Általában nem rajongok értük, kevés az a francia film, ami igazán tetszett, de ez valami tini dráma, leszbikus szállal, így belenézek a trailerbe. A kiscsajok aranyosak, azt mondja, hogy coming-of-age drama (aminek végre utánanézek, annyit jelent, hogy felnőtté válás, hiába, fordító üzemmódban vagyok), egye fene, megnézem. Nem mondom, hogy kár lett volna úgy meghalni, hogy nem látom, de nem sajnálom a ráfordított időt.

Két tini csajszi, ez a Clara, meg a barátnője Zoé, pont olyan hülye kis picsák, mint ebben az életkorban a legtöbben. Nyár van, a lányok egy tengerparti táborba készülnek, mindenféle vízisportokat lehet majd ott kipróbálni. A két csaj testi-lelki jóbarát, a film azzal nyit, hogy együtt fürdenek a kádban. Ez mondjuk 8 éves korig semmit nem jelent, de 16-18 körül azért már elég jóban kell lenni hozzá. Na, a két csajszi dumál a kádban. Kiderül, hogy Zoé a hülyébbik picsa, az az ötlete, hogy törik-szakad, veszítsék el a szüzességüket ezen a nyáron. Clara mondja, hogy ha adódik az alkalom, és lesz megfelelő srác, akkor OK, de Zoé erőlködik, hogy mindenképpen. Persze neki már tetszik is az egyik srác.

Aztán elmennek a táborba, ahol találkoznak a többiekkel, a srácok hülye kis pöcsök, a csajok szintén hülye kis picsák, ahogy kell. A fiúknak a csajozáson, a lányoknak a pasizáson jár leginkább az esze.  Amit jól sikerült elkapni a filmeseknek, hogy ez ebben az életkorban mennyire meghatározó és központi gondolat, és ezzel együtt mennyire lazán veszik. És, hogy milyen éles szemmel kiszúrják a dolgokat, mennyire jól látják a többiek indítékait, szándékait, kivéve, ha ők is érintettek a dologban, mert akkor teljesen vakok a jelekre. Milyen őszinték, milyen könnyen megnyílnak. És milyen kegyetlenek egymással, milyen durván, kíméletlenül megbántják a másikat. Valamiféle ártatlanság is ez.

Időnként egészen felnőttesen viselkednek, érett módon beszélnek, gondolkodnak. Aztán meg gyerekesek, ostobák, felelőtlenek, meggondolatlanok. És a kettő közt néha csupán percek telnek el. Az egyik pillanatban még mély letargiában vergődnek, aztán meg repdesnek a boldogságtól. Basszus, hogy tudom irigyelni őket! Persze, azt szoktam mondani, hogy igen, szeretnék megint 15 lenni, de csak, ha megtarthatnám a jelenlegi eszem, mert olyan ostoba, tudatlan, buta nem lennék újra semmi pénzért. De azt hiszem, a mai eszemmel, hiába kerülnék vissza 15 éves koromba, képtelen lennék élvezni a helyzetet. Sőt, szerintem kifejezetten idegesítene. Nem hiszem, hogy sokáig el bírnám viselni a kortársaim társaságát.

A filmben hamarosan feltűnik egy Sonia nevű csaj, akiről a többség tudja, hogy leszbi. Ez is jellemző, leszbikusnak mondják, miközben ő azt mondja magáról, a lányokat IS szereti. De ebben a korban nincsenek árnyalatok, minden vagy fekete, vagy fehér. Vagy heteró vagy, vagy leszbi. Persze az előfordul, hogy délben még leszbi vagy, de estére már heteró leszel. De hogy valaki biszex? Hát olyan nincsen. Így aztán szegény Clara nagyon töri a fejét, hogy mit akar. Mindenfélét gondol. Magáról, meg arról, hogy mások mit gondolnak róla, meg ő mit gondol másokról. A saját érzésein sokat agyal, de másokéval nem nagyon törődik. Persze ezzel nincs egyedül.

A történetből nem akarok elárulni lényeges dolgokat, szerintem nézzétek meg ti is, inkább a benyomások, hangulatok érdekesek. Lassan (hirtelen) harminc leszek. Néha már el is felejtem, hogy milyen volt 15-nek lenni. A film tökéletes volt rá, hogy eszembe juttassa. Nem feltétlen nosztalgia, néha bosszankodva, néha elnéző mosollyal figyeltem a kiscsajok botladozásait. A vége érdekes. Gyakorlatilag nyitva marad. Tulajdonképpen pozitív a végkifejlet, Clara megtanult egy leckét, mi fontos, mi nem, és elindul helyrehozni, amit elrontott. Fantáziál róla, hogy mi lehet, mi lehetne a folytatás, de azt már nem látjuk, hogy az optimista elképzelésekből mi valósul meg. Talán finom célzás, hogy azok bizony nem mindig jönnek össze.