A szerelemről

Szeretem osztani az észt, szinte bármilyen témában, de a múltkorában leakadtam egy pillanatra, mikor nekem szegezték a kérdést: mit gondolok a szerelemről? Aztán eszembe jutott a Nyóckerből Guszti bá, aki keresetlen szavakkal bölcselkedett a témában (a szerelem is csak p*na), meg tesóm, aki annak idején nagyjából ugyanezt fejtette ki, csak némiképp szofisztikáltabb módon. Ami után én el is könyveltem magamban, hogy a szerelem az valami túlhájpolt dolog, csak egy mesterséges ideológiai konstrukció, pőre szexuális késztetés cifra ruhába öltöztetve. Evolúciós okokból létezik egy hormonális eredetű viselkedészavar, ami a fajfenntartás érdekében a hímet arra készteti, hogy a párzást követően táplálékkal lássa el a vemhessége miatt lomhábban mozgó nőstényt. A nőstényt meg kevésbé irritálja az egyébként büdös és fülsértően harsány hangú hím, akitől megfogant, így megtűri a párzási időszakon kívül is a közelében. Sőt a hímet magához engedi, hajlandó párzani vele a laktációs időszakban, noha amíg az előző utódját el nem választja, nem lesz újra vemhes. De az eredménytelen párzás is kiváltja a hímben a táplálékszerző viselkedést. Ez olyan szinten működik, hogy a kába hím, a nősténynek akár még egy másik hímtől származó utódját is hajlandó táplálékkal ellátni.

Válság

Folyton-folyvást problémákba ütközünk, amiket jellemzően megoldunk, aztán továbblépünk. Némi egyszerűsítéssel az életünk nem is áll másból, mint folyamatos problémamegoldásból. Ez a normál működés része. Ott válik érdekessé a dolog, ha egy problémát nem oldunk meg. Bizonyos problémák egy idő után maguktól elmúlnak, mert vagy megoldja őket más, vagy jelentőségüket vesztik, vagy okoznak valami változást, amihez alkalmazkodunk, és akkor már a probléma nem is probléma, hanem az életünk része. De megeshet az is, ha nem oldunk meg egy problémát, akkor az súlyosbodik, újabb problémákat szül, akadályozza más problémák megoldását, így azok is megoldatlanok maradnak. A helyzet idővel egyre rosszabb lesz, végül pedig elviselhetetlenné válik. Ezt az állapotot nevezzük válságnak.

Az úton

Az út szép és erős szimbólum. A Tao alapműve Az út és erény könyve, Jézus is így határozza meg magát: én vagyok az út, az igazság és az élet, és még a scientológusoknál is van egy Az út a boldogsághoz nevű erkölcsi szabálygyűjtemény. Létezik kreativitásfejlesztő könyv is, Julia Cameron: A művész útja. Kacérkodtam már vele egy ideje, most elővettem, olvasgattam, és elkezdtem csinálni a gyakorlatait. Az egyik a reggeli jegyzetelés, aminek az a lényege, hogy reggelente három oldalnyi szöveget kell lekörmölni papírra. Szerencsére nem kell megmutatni senkinek, sőt nekünk se kell elolvasni, mert bajban lennék vele, van hogy az ágyban fekve írok, és grafológus legyen a talpán, aki azt el tudja olvasni. De lusta vagyok felkelni, ha végzek a penzummal, akkor ideális esetben még visszaalszom. Most még megtehetem, de ha elkezdődik a tanítás, akkor gondban leszek. Lehet, hogy délutáni jegyzetelés lesz belőle.

Csendes eső szemerkélt

Reggel, mikor elmentem itthonról, csendes eső szemerkélt. Mint 21 évvel ezelőtt, amikor apa meghalt. Nem nyitottam ernyőt, hagytam, hogy az apró vízcseppek ráessenek a hajamra, arcomra. Azon gondolkodtam, összeállnak-e nagyobb cseppekké, és lecsorognak a nyakamba, vagy még előtte elpárolognak? Tesóm azt mesélte, ő nem gondolt semmire, vagy legalább is, nem emlékszik rá, csak az esőre, ahogy szitált, miközben ment a kórház felé. Valószínűleg már akkor sokkos állapotban volt, így nem rendítette meg apa holttestének a látványa. Az volt az első gondolata, amire emlékszik, hogy az a test, ott az ágyon, az nem apa. Az csak egy üres burok, amiből hiányzik a lényeg.

...nácizmus

Angolszász nyelvterületen elterjedtek a -nazi vagyis -náci végződésű szóösszetételek, ahol a náci utótag jelentésmódosuláson ment át. Eredetileg a náci, a Náci Pártot, az NSDAP-t (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei = Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) jelentette, a fasiszta Németország állampártját, illetve annak a tagjait. Az említett összetételekben viszont olyanokra utalnak vele, akik egy egyébként helyes eszméből végső ideológiát kreáltak maguknak, és azt mindenáron érvényre akarják juttatni. Ilyen például a Grammar Nazi, a nyelvtannáci, aki a helyesírást, a nyelvhelyességet mindennek elébe helyezi, és rögvest félbeszakít, letorkol másokat, ha vétenek a szabályok ellen. Akár még abban az esetben is, ha a hivatásos nyelvészek megengedőek, több változatot is elfogadhatónak tartanak, vagy esetleg van valamiféle szakmai konszenzus, de ők azzal nem értenek egyet. (Lásd csillagászok vs. wikipédia szerkesztők vitát.

A vakmerőség nem bátorság

Azt mondják, mielőtt fejest ugrasz bele, nézd meg, milyen mély a víz! Ami engem illet, én mindig is bátran vállaltam a kockázatot. Egyesek szerint túlságosan is bátran. Hosszú távon értékelve nem bántam meg, amiket tettem, mert ezek által váltam azzá, aki vagyok, és utólag már úgysem tudhatjuk meg, mi lett volna, ha másképp döntünk. Rövid távon viszont nem egyszer megesett, hogy azt kellett mondjam magamnak: "Hogy te mekkora hülye vagy! Miért nem láttad előre, hogy ez lesz?"

Géptakarítás, archiválás

FB-on posztolt kérdést egy ismerős, hogy ki hogyan tart rendet a számítógépén, mit lehet csinálni, ha kezdenek elárasztani mindent a lementegetett, összegyűjtögetett dolgok? Kata is beleszaladt ebbe a problémába, sőt régebben én is jártam már így. A megoldás nem olyan bonyolult, hallottunk is róla, csak nem csináljuk. A biztonsági mentés is ilyen (tudjuk, hogy kéne, csak nem csináljuk), de emiatt legalább bűntudatunk van, az archiválásra viszont a többség csak legyint. Pedig nem haszontalan időnként átnézni a gépünkön lévő fájlokat, hogy mi az ami már felesleges (pl. régi programfrissítések telepítőfájljai; elmúlt rendezvények ismertetői; képek, amiket valaha viccesnek találtunk; lejárt érvénytelen árlisták) vagy nem lesz rá szükségünk a közeljövőben (elektronikus közüzemi számlák; régi projektek fájljai; fotók a tavalyi kirándulásról; régi tananyagok; stb.). Amire mostanában nem lesz szükségünk, azt archiválni célszerű, ami meg később sem fog kelleni, azt legjobb, ha töröljük.

Halogatás

Márciusban írtam a GTD-ről (Getting Things Done), és nagy lelkesedéssel nekiálltam, hogy sokkal szervezettebbé tegyem az életemet. Ami tulajdonképpen sikerült, igaz, hogy a tesztelt és felsorolt tizenegy teendőkezelő program helyett egy tizenkettediket használok, de már gyakorlottan feljegyzek mindent, hogy ne feledkezzek meg semmiről. Egyetlen helyre, elektronikusan rögzítem a feladataimat, amit aztán elérek az összes számítógépemről, a telefonomról és böngészőből is. Ha éjszaka felébredek és eszembe jut valami fontos, bepötyögöm a mobilba, és alszom tovább nyugodtan. Ez a nyugalom ki is tart egészen addig, amíg másnap, még az ágyban fekve, meg nem nyitom a teendőkezelőt.

Szerelek a korona idején

Mostanában minden a járványról szól. Fecóék Boccaccio Dekameronjából kaptak pár novellányi kötelező olvasmányt, és ugye a kerettörténet szerint a pestis elől vidékre menekült társaság tagjai szórakoztatják egymást ezekkel a történetekkel. Nem nagyon tetszett a gyermeknek az ötlet, hogy majd hétszáz éves sztorikat olvasgasson, de aztán Kata háborgását hallva (hogy miért kell ilyen erkölcstelen olvasmányokkal mérgezni a fiatalokat), némi érdeklődés és kíváncsiság látszott rajta, és védelmébe vette a tanárt, hogy legalább aktuális (járvánnyal kapcsolatos) kötelezőt adott fel. Erre elkezdtük sorolni, hogy akkor már mit lehetett volna inkább, Defoe: A londoni pestis, Camus: A pestis, Márquez: Szerelem a kolera idején, de végül Rejtő: Vesztegzár a Grand Hotelben lett az első számú favoritunk, mert az kellően vidám is lenne ebben kissé nyomasztó helyzetben.

GTD

Mostanában két okból sem írtam a blogra. Az egyik az öncenzúra. Elkezdtem egy bejegyzést "Jog és igazság, avagy mi a bajom a libertarianizmussal" címmel, de aztán kitöröltem, mert a megosztó, politikai témákat hanyagolni akarom. A koronavírussal kapcsolatos fejlemények legrosszabb lehetséges forgatókönyveiről is majdnem írtam, de rémhírterjeszteni sem akarok. A másik ok, hogy elég sok minden, szakadt a nyakamba mostanában, nem feltétlen nagy dolgok, de nagy mennyiségben: teendők, munkák, projektek, amik kezdtek maguk alá temetni. És ha annyi a dolgom, hogy ki se látszom belőle, akkor vajon mit csinálok? Természetesen nekiállok olvasni. Persze csak este, amikor már fáradtan minden másra használhatatlan vagyok, de még nem álmosodtam el. Kata rászokott a tévézésre (borzasztóan utálom a Mintaapákat), én meg inkább elvonulok egy könyvvel.

Szakállszárító

Rendet raktam a könyvespolcokon, leszedtem egy rakás könyvet, amitől meg akarok szabadulni, eligazítottam a sorok tetejére elfektetve bedugdosottakat, és feltettem a polcra, ami eddig a földön, tornyokban állt. Közben persze belelapoztam némelyikbe. Az egyik Juhász Gyula füveskönyve, a Szakállszárító volt. (A tiszántúli népnyelvben szakállszárítónak a ház előtt lévő kispadot hívták, ahová az öregek pihenni, pipázgatni, elmélkedni ültek ki.) Az 1925-ben újrainduló Délmagyarország napilapban Juhász Gyulának állandó rovata volt, ahová 1929-ig írt aforizmákat, rövidebb cikkeket, amiket "két vers között vetett papírra". A könyv ezekből válogat. Belelapoztam, és ez volt az első, amin megakadt a szemem: A szavak értéke is nagyon devalválódott. Liberalizmus, demokrácia, hol van ma a régi ércfedezetük? Úgy tűnik, a technikai fejlődés szédítő tempójával ellentétben az emberek nem nagyon változnak.

A 2019-es év

Tesóm optimista megfogalmazásával élve, elmondhatjuk 2019-ről, hogy egy átlagos év volt, rosszabb mint 2018. és jobb mint 2020. lesz. Ezt minden év elején elsüti, csak hogy megalapozza a hangulatot. Mondhatnám, hogy eddig még mindig bejött a jóslata, de ez valószínűleg csak a perspektíva miatt van, a friss problémák jellemzően súlyosabbnak tűnnek, mint a régiek, különösen ha azokat időközben már megoldottuk. Kata szerint minden évnek (ezen nem naptári évet kell érteni, a kínai holdévre gondolt) megvan a maga fő témája, hogy milyen nehézségek jönnek, és milyen jótétemények. Persze ez mindenkinek más lehet, attól függően, hogy mi a születési évének a jegye. Imádom az éves előrejelzést adó horoszkópokat, csak én nem előre, hanem utólag szoktam őket elolvasni.