Sőt. Te ökör! Mondtam magamnak, mikor sikerült ismételten belefutnom egy kiváló színházi előadásba, amit jobb tettem volna, ha kihagyok az életemből. Pedig a rendezőnek megszenvedtem már több darabját, panaszkodtam ezen a blogon a Csongor és Tünde meg A képzelt fösvény beteg című darabok kapcsán is. Persze, én vagyok a hülye, tudom, hogy filmeknél nem elég egy jónak tűnő sztori, azt is meg kell nézni, ki csinálta. Mert nem mindegy, hogy a Paramount, az Universal, a 20th Century Fox, a Warner Bros. vagy pedig az Asylum. Miért lenne ez más a színházban? Valamiért azt hittem, egy Shakespeare darabot nem lehet elrontani. Pedig de.
Elvileg a kisszínházba mentünk volna valami Antipygmalion című akármire, csak már nem volt jegy. A Shakespeare-re meg még volt. Már ez gyanús lehetett volna. Valamit sejtett a közönség. Mert a színház (jóindulattal) csupán majdnem félig volt. Persze csak az első felvonás végéig, mert akkor jónéhányan hazamentek. Én is szerettem volna, de Katának mindegy, csak színházban legyünk. Egy sötét moziban legalább csókolózni tudtunk volna, de itt még azt se lehetett nyugodtan. Így aztán próbáltam a színpadra koncentrálni, mert valahol mégiscsak Shakespeare meg minden, de rettenetesen szenvedtem.
Kísértetiesen köszönnek vissza dolgok a korábban látott Bodolay rendezésekből. A színpadkép zseniális. A forgatómű, a gyors és látványos színváltásokkal nagyon jó volt. Itt is leereszkedett egy üvegfal, mint a Moliere darabnál, és szintén hol átlátszó volt, hol tükröződött, hol meg vetítettek rá. Viszont itt is megesett, mint a Csongor és Tündében, hogy időnként, teljesen random módon, egyszercsak átrohant egy csapat ordibáló statiszta a színpadon. Aztán meg, mikor kezdett unalmassá válni az előadás, itt is felkapcsolták a nézőtér világítását. Gondolom, hogy ne aludjunk el. Nagyon untam magam, nagy megkönnyebbülés volt, mikor elkezdtek halni a szereplők, fellélegeztem, hogy lassan vége kell legyen, mert hamarosan nem marad élve senki.
A jelmezek. Hát, ööö, izé... A nemes hölgyek középkori ruhákban, ahogy kell. A nemes urak az 50-es évek Magyarországának proletárdivatja szerinti ócska kabátokban, a lábukon edzőcipő. A katonák meg oldalt csíkos tréningruciban. Biztos nagyon művészi az ilyesmi, de szerintem csak szimplán hülyén néztek ki az összevissza öltözékek. Persze lehet, hogy én egy tapló vagyok, és nem értek a magas művészethez. Mint ahogy nem értem azt sem, hogy amikor egy mór, Velence színeiben elmegy Ciprusra, hogy harcoljon a törökkel, akkor miért szól angol zene, miért énekelnek angolul? Mert biztos nem véletlenül, hisz az angol lobogóval a hátán is szaladgál egy színész.
A szünetben maradtam a helyemen, szunyókáltam kicsit, Kata meg elment járkálni, és hozott egy műsorfüzetet. A Hökkentő cikke is idéz belőle a végén. Nekem pont annyira zavarosnak tűnik ez a szöveg is, mint az előadás. Ami valahogy lapos is volt, valami hiányzott belőle. Mikor olvastam, akkor Jágó nekem egy okos fickónak tűnt, aki megsértődött és bosszúvágy fűti, és mindennemű erkölcsi érzéknek híján van, ugyanakkor kellően simulékony a modora, vérbeli intrikus, hideg, számító, képzett manipulátor, kolerikus természet. Értettem az indítékait, és valahol még az igazát is elismertem, azzal együtt, hogy alaposan túlreagálta a dolgokat. Othello az ellentéte volt Jágónak, mániákusan tisztességes, a becsület a mindene, szenvedélyes és impulzív, szangvinikus természet. A színpadon látott Jágó viszont, csak egy szemét kis geci volt, Othello meg egy idióta, féltékeny és erőszakos barom.
Talán ez volt a rendezői koncepció? Hogy a sértett büszkeség, kegyetlen bosszú, aljas rágalom, vak féltékenység drámáját modernizálva, kicsinyes munkahelyi villongássá, részeg hőbörgéssé, házastársi perpatvarrá, családon belüli erőszakká sekélyesítse. Egy kiüresedő, értékeit vesztett, rendszerváltás utáni társadalom képét próbálja elénk festeni, ahol minden lényeges dolog csak valaminek a gyenge utánzata. Ahol a technika lenyűgöző dolgokra képes, de amivel meg kéne tölteni: az érzelmeink gagyi, műanyag másolatok, az innen-onnan összeszedett-vedett tudásunk hiányos, plusz még igénytelenek is vagyunk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése