Clara (4. rész)

"El akarsz csábítani?" kérdezte Zsuzsi, "Azt hittem, azon már túl vagyunk." Mindezt olyan őszinte csodálkozással, hogy muszáj volt megölelnem és megpuszilnom. Mondtam, hogy tulajdonképpen igaza van, de én szeretném még többször is, és újra meg újra elcsábítani. Tudom, nem beszéltünk még róla, de én nem egy egyszeri kalandot akarok, hanem kapcsolatot. Erre nem szólt semmit, csak hozzám bújt a kanapén, rám terítette a pokróc felét és a nyakamba szuszogott. Úgy gondoltam, ezt vehetem igennek.

<< előzmény

Azért teljesen nem volt biztos a dologban, szerintem kicsit tartott tőle, és nem volt vele tisztában, hogy ez most mit is fog jelenteni, mert kis idő múlva megkérdezte, hogy akkor mi most együtt járunk, vagy mi, és hogy a családnak is be kell ezt jelenteni? Ezzel elbizonytalanított engem is, mert túl sok tapasztalatom nekem sem volt ezen a téren, de abban végül megállapodtunk, hogy bár a családot nem kell erőltetni, igen, mi együtt járunk. Ami persze leginkább csak azt jelenti, hogy sűrűn fogunk találkozgatni, és közben nem randizunk senki mással. Még azt is hozzátette, hogy zuhanyzóban szexelni sem ér másik csajjal. Meg fiúval se. Megkérdeztem, hogy mi a helyzet a hátsó udvaron való csókolózással, mire belecsípett a karomba, és azt mondta, hogy a hasonló félreértések elkerülése végett a jövőben tartózkodjunk az álruha viselésétől.

Ezzel adott egy jó ötletet, hogy mivel töltsük az estét. Megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha feltúrnánk a szekrényt, ahol anya egy csomó jelmezt tart, a kórházi farsangi bulik kellékeit, és beöltöznénk mindenfélének. Hozzátettem, hogy majd csinálhatnánk valami ennivalót is, de erre fintorgott, hogy vagyok képes kajáról beszélni, mikor még mindig tele van a svédasztalról befalt finomságokkal. Ezzel az étel egyelőre lekerült a napirendről, de mondtam, hogy estére csak összeütnék egy könnyű vacsorát, amit elfogyaszthatnánk egy közös fürdés után. Esetleg közben. Rábólintott, és mondta, hogy akkor lássuk a jelmezeket.

Átmentünk anya szobájába, kitártam az ajtaját, és kiborítottam a szekrény aljában lévő ruhahalmot. A céges jelmezeket ő szokta rendben tartani. Kimosva visszahozzák neki, de van amelyiket meg kell varrni (néha egészen elvadul a buli), és aztán még ki is szokta őket vasalni. Ez majd csak Január végén esedékes, így némelyik úgy nézett ki, mintha a kutya szájából rángatták volna ki, bár a gondosabbja vasalva hozza vissza, de egy év alatt akkor is összegyűrődik. Találtunk egész jó állapotban lévőket is, mindenféle ruhából. Volt cica- és kutyajelmez, varázslóköpeny csúcsos süveggel, egy boszorkány rongyai kócos parókával és nagyorrú, ráncos álarccal, terepszínű kezeslábas és játékpuska, papi reverenda, apácafőkötő, magas cilinder, komplett kalózöltözék karddal és szemkötővel. Majdnem minden, csupán nővér egyenruha és orvosi köpeny nem akadt. De persze ki akarna egészségügyi dolgozónak öltözni egy kórházi farsangon?

Találtam egy prosti jelmezt a méretemben, Zsuzsi pedig egy rendőregyenruhát nézett ki magának. Mit mondjak, ő könnyebben boldogult, a hálós harisnyával elszórakoztam egy darabig, meg a mélyen dekoltált, selyemblúz válltömésével. Az ultraminiben csak simán furcsán éreztem magam, mert térd fölött érő szoknyát még sosem hordtam. Mondjuk szoknyát se sűrűn. De segítettünk egymáson eligazgatni a ruhát, aztán kivonultunk az előszobatükörhöz megcsodálni magunkat. Zsuzsi haja kilógott az egyensapka alól, mondtam, azt be kéne tűrni alá, ő pedig javasolta, hogy sminkeljem ki magam ehhez a ruhához. De aztán megegyeztünk, hogy jók leszünk így is.

Átmentünk az én szobámba, bekapcsoltam a hifit, Whitney Houston énekelte, hogy I Wanna Dance with Somebody, és tényleg így éreztük, szóval táncoltunk kicsit, illegettük magunkat a jelmezekben, és vihorásztunk, mintha egy évtizeddel fiatalabbak lennénk. Tánc közben néha megérintettük egymást, végigsimítottam a vállán, megfogta a derekam, láttam, hogy csillog a szeme, jól érzi magát. Azért amikor vége lett a számnak, megegyeztünk, hogy ez jó volt, de talán ennyi elég is volt belőle. Madonna kezdett énekelni, mire megkérdezte, hogy milyen retró CD ez, kik vannak még rajta. Mondtam, hogy Britney Spears biztosan, meg tán Cher is. Felvonta a szemöldökét, hogy még milyen titkokat rejtegetek, mire kurvásan csípőre tettem a kezem, és azt mondtam, tisztelt biztos úr, hogy ezt megtudja, ahhoz testüreg motozást kell tartson.

Elpirult, ami meglepett, azt gondoltam ő a kevésbé szégyenlős, elvégre kettőnk közül ő volt az, aki nyíltan, világosban, álszakáll nélkül el mert jönni hozzám. Mondtam is neki, hogy vetkőzzön, máris megyünk fürödni, mert úgy emlékszem, a zuhanyzóban nem volt ilyen szemérmes. Erre arccal a falnak lökött, közölte, hogy jogomban áll hallgatni, és ha mégis sóhajtoznék vagy nyögdécselnék, az felhasználható ellenem, azzal nekiállt megmotozni. Nagyon alaposan. Először a hajamba túrt, nem rejtettem-e valamit a fürtjeim közé. Aztán végigsimított az blúzom ujján, kitapogatta a válltömésem, végighúzta a kezét a hátamon, a derekamon, elől a hasamon, majd benyúlt a dekoltázsomba, és megmarkolta a mellem.

Levegő után kaptam, megpróbáltam megfordulni, de visszanyomott a falnak, szétrúgta a lábaimat, ott álltam nagyterpeszben, mint a rendőri brutalitás áldozata. Tényleg brutális volt. Brutálisan jó. Végigtapogatta a lábamat, a bokámtól kezdve fel, egész a combom tövéig, bár ha a neccharisnyába rejtek valamit, az szemmel is látható lett volna, de eszemben sem volt szót emelni az eljárás ellen. Miután a lábamon nem volt semmi, a keze eltűnt a szoknyám alatt, hátha ott talál valamit. A végén talált is. Először persze hiába tapogatózott, ezért szigorúan rám morrant, hogy valljam be, hová rejtettem, amit keres, mire törvénytisztelő állampolgárként engedelmeskedve a felszólításnak, elárultam, hogy majdnem... kicsit feljebb... mindjárt... ott igen... ezaz... igenigenigen! oootttttt!!!

folytatás >>