In memoriam T. O. Teas

Egy évvel ezelőtt, tavaly ilyentájt jelent meg a Szürke 50 árnyalata, és indult el a mémek áradata. Postoltam is az apropóján. (Természetesen én magam, az egóm volt az írás középpontjában, hogy vajon leszek-e igazi író, fordító, szerkesztő. A választ még mindig nem tudom, bár már a harmadik fordításomon dolgozom, és négy szerkesztésen vagyok túl. Csak az írással nem állok sehogy.) Tegnapelőtt jött a hír, hogy meghalt Tótisz András. Nekem csak T. O. Teas, mert ezen az írói álnéven ismertem meg a könyveit. Mivel a múlt évi botrány időszakában, hogy az egészet az ő nyakába varrták, tiltakozásomat demonstrálandó ismerősnek jelöltem a fészbukon, most elmentem, megnézni az oldalát. Kíváncsi voltam, hogy mi történik, ha meghal egy közösségi oldal gazdája, de persze a fészbuk ezt egyelőre nem észleli, és a beállítások olyanok, hogy az idővonalára postolhatnak az emberek. Nagyon sokan búcsúztak tőle.

Úgy láttam, többnyire tanítványok (karate és csikung oktató is volt), és közeli ismerősök. Tisztelték, kedvelték. Persze, biztos voltak, akik nem, és ők valószínűleg nem nyilvánítottak most véleményt. Én nem ismertem őt, csak a könyveit, fordításait. Amiket írt, rajongtam értük. Szerettem visszatérő figuráit, a francia Albert Lelac felügyelőt, Demurát, az öregedő japán nyomozót. Kedvencem az első világháború előtt játszódó Bécsi keringő a maga szecessziós hangulatával, és A tökéletlen bűntény humoros és őrült sodrása. Majd száz fordításából is kiemelnék néhányat: Alex Haley: Gyökerek, Thomas Harris: A bárányok hallgatnak és Josikava Eidzsi: Muszasi történetei.

Az indexképen gondolkodtam, hogy illendő-e ilyet kitenni. Mert, hogy nem tiszteletlenség-e, meg halottról ugye vagy jót, vagy semmit. Aztán arra gondoltam, hogy a száz feletti könyv ellenére, melyeket lefordított és megírt, sokáig még a legtöbb ember csak a fordítási botrány kapcsán fog rá emlékezni. És ez a kép, bár igencsak fekete humor, de akkor is vicces. És, ha látja, szerintem Tótisz András is vigyorog rajta, nem pedig megsértődik. Kívánom, nyugodjék békében, sokáig nem fogjuk elfelejteni. Élnek bennem a történetei, némely könyvét többször is elolvastam, és örök mementó az esete, hogy nagyon odafigyeljek fordításkor, nehogy kiszerkesszenek a lejterjakab blogra. Isten veled T. O. Teas!