Oldalak

2015-09-19

Mi történik Európában?

Kata szegény hallgatja a híreket, nézi a híradót, és kezdi elveszteni a fonalat. Azt mondja, ő már nem ért itt semmit, nem tudja követni, hogy ki mit mond, mert mintha össze-vissza beszélnének. És ezek nem tudatlan analfabéták, hanem Európa csúcsvezetői. Ha ők sem tudják, hogy mit kéne csinálni, és hogy mi folyik itt, akkor ő hogyan érthetné ezt azt az egészet. Ha én átlátom ezt a káoszt, akkor magyarázzam el neki is, mert ez szörnyen frusztráló. A kolléganőim is a migránsválságon vitatkoznak, jórészt azon a szinten, hogy "rohadtmigránsokidenejöjjönegyse", meg "szegénymenekülteknemlehetígybánnivelük". Nem állítom, hogy én mindent tudok és értek, de legalább vannak feltételezéseim az események hátteréről. Nagyjából ezt mondtam Katának.
Főként Szíriából (nem megyek bele, hogy ott mi zajlik, mert bonyolult) és a vele szomszédos Irakból, ahol az ISIS (Iszlám Állam) barbárkodik, Afganisztánból (a tálibok és az al-Kaida fő fészke), Pakisztánból (Indiával háborúzik) jönnek az emberek, de Nigériából, Szomáliából, Eritreából (ezekben is csúnya balhé van) és sok más országból is érkeznek. Egyszerre. Vagy ezeken a helyeken fura módon, mintegy összehangoltan, hirtelen, olyan mértékben romlott a helyzet, hogy mindenütt egyszerre kezdenek nagyobb számban menekülni az emberek, vagy valaki tett róla, hogy sokan jó ötletnek tartsák elindulni Európa (kezdetben szinte kizárólag, de még most is a fő célpont, Németország) felé.
Ha volt is ilyen előre eltervezett, összehangolt akció a menekülthullám megindítására, nem tudom ki áll mögötte. Csak azon tudok elgondolkodni, hogy kinek állhatott érdekében? ("Cui prodest?" kérdezték már a rómaiak is.) Lehetett az Iszlám Állam, ami már fenyegetőzött azzal, hogy menekültekkel árasztja el európát. Lehetett Németország, a német gyárak olcsó munkaerő iránti igényének kielégítése érdekében. Lehetett a szervezett bűnözés, hisz nem kevés bevételt szerez az embercsempészetből. De az is lehet, hogy a menekülttáboroknak szánt nemzetközi segélyek összegének csökkenése miatt romlottak oly mértékben a táborokban a körülmények, hogy maguktól elindultak az emberek, és az első érkezők által hazaküldött biztató hírek hatására indult meg a lavina.
A nyilatkozatokról azt kell tudni, hogy azok nem az államok egymás közti kommunikációját szolgálják, arra ott a telefon, az e-mail, a követség, a sürgöny, a diplomáciai jegyzék. A tévében elhangzó nyilatkozatok mindig a választópolgároknak szólnak. A demokrácia lényege, hogy a vezetők figyelik, mit akar a nép, és azt adják parancsba. A fejlett demokrácia a média segítségével igyekszik befolyásolni, hogy mit akarjanak az emberek, de a vezetők tartósan nem mehetnek szembe a népakarattal, mert elvesztik a hatalmat. Tehát ebből a szempontból kell figyelni a vezetők megnyilvánulásait. Milyen hangulatot kívánnak kelteni, azzal mit akarnak elérni, és milyen érdek lehet a háttérben.
Németország eleinte talán akarta a bevándorlókat, az összes többi országnak viszont, akin csak áthalad a hullám, ez az egész egy jókora púp a hátukon. Akin keresztül vezet az útvonal, az panaszkodik, akit nem érint a probléma, az hálát ad az égnek. És közben mindenki fikázza a másikat, hogy kiemelje, az ő országa bezzeg mennyivel jobb, náluk mennyivel rátermettebbek a vezetők, mint másutt. Plusz az ilyen helyzetekre, persze nem erre a nagyságrendre, az Unióban van egy rakás jogszabály, egyezmény, amiket kompromisszumok árán barkácsoltak össze, hogy mindenki elfogadja őket, de meglehetősen ésszerűtlenek, és nem igazán lehet őket alkalmazni. Ezekre nagyon kell figyelni, mert piszkálják, aki ezeket nem tartja be, illetve jogalapot szolgáltathatnak ahhoz, hogy a többiek kibabráljanak egy állammal.
Akin áthaladnak a menekültek, annak az az érdeke, hogy ez minél gyorsabban, akadálymentesen folyjék, hogy ne torlódjanak fel a menekülők, mert akkor egyszerre sokan lesznek a határain belül, akikről gondoskodnia kell. Akit elkerül az útvonal, annak az az érdeke, hogy ez így is maradjon. A nemzetközi szabályok szerint, a határra érkezőknek vagy vannak megfelelő okmányaik (útlevél, vízum), és akkor beléphetnek, vagy azt mondják, hogy ők menekültek. Aki menedékkérelmet nyújt be, azt el kell látni, regisztrálni kell (felvenni az adatait, név, születési hely, idő stb., származási ország, menekültkérelem indoklása), majd dönteni a kérelméről. Ha megkapja a menekültstátust, maradhat, ha nem, visszaküldhető. Ha nem ad be menekültkérelmet, nem hajlandó regisztrálni, akkor is kitoloncolható.
Viszont a menedékkérőt a döntés meghozataláig nem lehet bezárni, szabadon mozoghat az országban, csak nem hagyhatja el. De az EU-n belül, a schengeni övezetben nincs határellenőrzés, tehát szabadon lehet mozogni, és ha egy menedékkérő önkényesen elhagyja az országot, ahol beadta a kérelmét, nem fenyegeti semmilyen szankció. Arra viszont van szabály, hogy ahol regisztrált, egy másik állam oda visszaküldheti. Ha akarja. Ha egy több nyelvet beszélő orvosról vagy informatikusról van szó, akire szükségük van, valószínűleg nem fogják visszaküldeni, a nyelvtudással nem rendelkező analfabétákat, akik csak terhelik a szociális ellátórendszert, azokat meg szinte biztosan.
A törökök nem kapnak elég segítséget a menekülttáborok fenntartására, komoly gondjaik vannak, tehát nem erőltetik a határon kifelé áramló tömegek mozgásának akadályozását. A görögöknek megvan a maga baja, egyébként is elég laza népek, ráadásul ez EU a pénzügyi csőd elkerülése érdekében pénzt adott nekik, és cserébe pénzügyi megszorításokat írt elő, így ha most költséges intézkedéseket várnak el tőlük, a görögök azt mondják, hogy erre nem telik nekik, adjon rá pénzt az EU. Macedónia egy kicsi, szegény állam, nem tagja az Uniónak, széttárják a karjukat, engedik a menekülteket, nem gondolja senki, hogy bármit is tehetnének. Szerbia nem tagja az Uniónak. De szeretne belépni, megkezdte a csatlakozást. A menekülthullámból leveszik a sápot, a buszokon nem menetjegyet árulnak szerb Dinárért, hanem Euróban szedik a tarifát. A menekültektől minél gyorsabban igyekeznek megszabadulni, hordják őket a magyar határhoz.
A magyarokért mintha nem igazán rajonganának az Unió vezető államai. Egyébként is kicsit kilógunk innen, hunokkal, mongolokkal, tatárokkal egykutya, pusztai lovasnomád rablóbandának tartanak minket, akik folyton bajt kavarnak, bekalandoztuk, kifosztottuk a középkori Európát, fellázadtunk az Osztrák-Magyar monarchia felszentelt uralkodója ellen, és mostanában sem akarjuk hagyni a gazdasági gyarmatosításunkat, visszalopjuk a pénz egy részét a német, osztrák, francia bankoktól, multiktól, közműszolgáltatóktól. Az antipátia eredményeként érvényesülni látszik egyfajta kettős erkölcs, minket sokkal szigorúbban ítélnek meg, rajtunk számon kérik az összes szabály maradéktalan betartását, ha adni kell, szűkmarkúan mérnek. A görögöktől nem várják el a menekültek regisztrálását, tőlünk igen. Aki rajtuk átmegy menekült, az jórészt átmegy rajtunk is, mégis sokkal kevesebb segítséget kapunk. Azért nem háborognak, ha ott fékezik meg a dühöngő tömeget, nálunk ez emberjogi aggályokat vet fel.
Látni vélek egyfajta szándékot, hogy belefojtsanak minket a menekültáradatba. Segítség címén hotspotot akarnak létrehozni az országban, ami egy olyan hatalmas, százezres nagyságrendű menekülttábor, ahol nem is mi parancsolnánk, hanem uniós tisztviselők. Németország már most bejelentette, hogy az uniós országokból érkező menekülteket visszaküldenék. Ez gyakorlatilag azt kéne jelentse, hogy Görögországba, ahol beléptek az Unióba, de elméletileg ezt nem lehet megállapítani, így abba az országba, ahol regisztrálták őket. Mert az uniós szabályok erre lehetőséget adnak. Ezzel természetesen tisztában volt a magyar kormányzat. Igyekeztek is regisztrálni az érkezőket, nehogy kötelezettségszegési eljárást kapjunk, és nekiálltak kerítést építeni, hogy ne kelljen beengedni, regisztrálni őket.
A kerítés az utolsó pillanatban készült el, pont mikor az német és az osztrák bevezette a határellenőrzést. Ha nincs kerítésünk, akkor itt rekedhetnek a migránsok. És kerítés nélkül nem tudjuk alkalmazni azt a jogszabályt, ami szerint aki nem jogosult menekültstátusra, azt nem kell beengednünk, mivel bejön magától, és ha már itt bent van, el kell látnunk, ráadásul a szerbek egy egyezmény értelmében naponta legfeljebb 80 embert vesznek vissza, miközben ezren érkeznek. Ha van kerítés, a migráns nem jön be, csak beadja a kérelmét, és nagyon-nagyon indokolt esetek kivételével azt mondjuk, hogy Szerbia biztonságos ország, tehát onnan nem kell menekülni, tessék ott menekültkérelmet beadni. Sőt, aki nem tudja igazolni, hogy Szerbiában már adott be kérelmet, azzal eleve nem is foglalkozunk. Aki adott be kérelmet, az meg várja meg a szerbek döntését. Ide már csak az jöjjön, akinek elutasították a szerbek a kérelmét, de azt ugye akkor megvizsgáljuk, és seggbe rúgatjuk Szerbiát, ha az elutasítás nem volt jogszerű.
Ez az elmélet. A gyakorlat meg az, hogy a szerbek bajba kerültek, mikor lezártuk a határt. Náluk rekedt a tömeg. Persze a szerbeket se kell félteni, hisz mit csináltak? Továbbra is ráhordták a tömeget a magyar határra, hátha áttöri. Ezért volt a zavargás Röszkénél. Meg mert hangosbeszélőkkel felhergelték a tömeget. A brutális magyar rendőrök ugye rátámadtak a védtelen tömegre. Aminek a hangadói egy órás ultimátumot adtak a határ megnyitására, különben támadást indítanak. És a brutális rohamrendőrök (akik közt egy szőke lófarkas - feltehetőleg nőt is láttam) pontban a határidő lejártakor vetették rá magukat a békés nőkre és gyerekekre, akik maguktól, önként odaálltak a felnőtt férfiak békésen rohamozó sorai elé. És az is logikus, hogy a menekültek pénzt, ruhát, ennivalót meg pár hangosbeszélőt is csomagolnak az útra. Nem tudom, ki adhatta nekik, de nézzük meg, kinek használ (cui prodest)? Az Iszlám Államnak a levágott fejek után ez nem egy nagy fegyvertény, de mondjuk az embercsempészeknek nem kell útvonalat váltani. És ha sikerrel járnak a tüntetők, örvendezik mindenki, aki leszólta Magyarországot a kerítés miatt, az osztrák és német kancellártól a magyar ellenzéki vezetőkig. Szerbia is jól jár, nem reked náluk a tömeg. Horvátország is jól jár, nem lesz belőlük tranzitútvonal. Megnéztem a fotót, a piros megafon tövénél fekete alapon fehér betűkkel az áll, BORDERS KILL (volt egy fekete megafon is). Ez valami emberjogi szervezet szlogenje lehet, akinek a túlfűtött aktivistái csinálhattak egy kis médiakampányt. (Láttam a zavargók közt az arcát a pólójával eltakaró, félmeztelen srácot egy szép nagy állványos kamerával, az is minek egy menekültnek.) Kérdés, hogy a szervezetet ki pénzeli, ki irányítja.
De a rendőrök kitartottak, a szerbek feladták, és átterelték a menekülteket a horvát határra. A horvátoknak nagy volt a szája, hogy majd ők megmutatják, hogyan kell európai módon kezelni egy ilyen helyzetet, de igen hamar csődöt mondtak. Eleinte úgy volt, hogy Szlovénia felé viszik őket, aztán feltűnt az osztrák kancellár, tárgyalt a szlovénekkel és a horvátokkal, csak találgathatjuk, hogy vajon miről, de utána a horvátok megkérték a szerbeket, hogy a magyar határhoz közelebb vigyék a menekülteket, és ők is oda szállítottak mindenkit. Állítólag azért, mert a magyar határ közelebb van, mint a szlovén. Ennek ellenére az ország túlsó feléből, a szlovén határon lévő Zágrábból is a magyar határra utaztatják a migránsokat.
Amit tesznek, az teljesen egyértelmű. A nyilatkozatok meg minimum ellentmondásosak. Hogy volt-e erről előzetes egyeztetés a magyar hatóságokkal. Hogy ez szabályszerű-e vagy csak nekik kényelmes. Persze a magyar oldalról is hangzik el hülyeség, hogy lefegyverezték a 40 határsértő horvát rendőrt, aztán meg, hogy nem is volt náluk fegyver, aminek persze a neten lévő fotók ellentmondanak. De egy biztos, a kommunikációs háborúban a magyar fél jobban áll, mi legalább a látszatát fenntartjuk, hogy az osztrák határra szállított menekülteket megpróbáljuk regisztrálni. Nagy mázli, hogy az ott lévő befogadóállomásokon mindig van szabad hely (köszönhetően annak, hogy a migránsok oda be sem mennek, egyből indulnak a határra). És mi együttműködünk az osztrákokkal, mivel ott telítődtek, nem eresztjük rájuk a tömeget, az érkezőket a saját oldalunkon fogjuk ellátni, amivel a horvátok nem is kísérleteznek.
És közben gőzerővel építjük a kerítést a horvát határon. Látszólag visszalépés, hogy most megint fogadjuk az érkezőket, de ennek az az oka, hogy kerítés híján fizikailag nem tudjuk feltartóztatni őket, és jogilag nem tudunk eljárni velük szemben. Az őrizetlen zöldhatáron átsétálni nem bűncselekmény, csak ha áttörnek a határzáron. Plusz a határátkelőkön biztonságban jöhetnek, a zöldhatáron még lehetnek aknák. Ha valaki felrobbanna, mi lennénk a hibásak. Ha a kerítés ellenére, mikor világos, hogy ott nem lehet átjutni, hozzák az embereket, akkor a horvátokon szárad, ha valaki aknára lép, amit ráadásul ők raktak le. A horvátok egyébként is bajban vannak, most belőlük lett a fekete bárány, a szerbekkel meglepő gyorsasággal enyhült a viszony, mióta megvan az új bűnbak. Bár érdekes mód, a horvátokat nem bírálják olyan durván Európából, mint minket, sőt hirtelen mindenki elkezdte keresni a megoldást. Amire Magyarország már meg is tette a logikus javaslatokat, tehát ha lesz közös fellépés, akkor mi már rég megmondtuk, mit kell csinálni.

3 megjegyzés:

Demeter Attila írta...

Remek összefoglalás. Köszönöm, és gratulálok!

AncsaT írta...

Köszönöm, örülök, hogy tetszett!

Unknown írta...

Azt hittem naprakész vagyok a híradókat nézve, de akkor is jól esett mindent ilyen jó megfogalmazásban olvasnom.

Megjegyzés küldése