Készülődöm már egy ideje, hogy írok menekültválságról, belpolitikáról, de elég megosztó a téma, ezért nehezen veszem rá magam, a többi meg, ami eszembe jutott, nem tűnt olyan érdekesnek, hogy előrébb vegyem. De ma kaptam egy jó hírt, jön a Nyugat + zombik képregény! (Fészbukoldala is van.) Karácsonyra ott lesz a fa alatt. Aki nem tudná, mi ez, annak elárulom, hogy a kortárs irodalomnak és főként a kortárs irodalomoktatásnak az egyik legnagyobb dobása. Hogy ez túlzás? Kata sem akarta elhinni, de aztán kénytelen volt belátni.
Mikor megérkezett az első fejezet pdf-ben, teljesen rápörögtünk Fecóval. Kata persze napokig morgott, hogy mi ez a marhaság, és hogy nem kéne a gyerek fejét ilyen ökörségekkel tömni, ahelyett, hogy lebeszélném róla, csak adom alá a lovat, felnőhetnék végre. Mondom, de hát rengeteget tanul belőle. Na persze, sok hülyeséget. Jó, tegyünk próbát: Katám, drága, hány nevet tudsz felsorolni, költőket, írókat, a Nyugat első nemzedékéből? Hát ö... Juhász Gyula... aztán Babits és Ady... és Radnóti... Az első nemzedékre gondoltam, az első világháborúval bezárólag, de mondjuk fogadjuk el Radnótit is, és akkor négy. Kérdezd meg Fecót! Kata felüvölt az emeletre: kisfiam, mondj nekem nyugatos szerzőket az első nemzedékből! A gyerek visszakiabál: Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Karinthy Frigyes. Ja, meg a Tóth Árpád. Hat négy oda, mondom, van még kérdésed?
A képregény érdekes egy műfaj. Kiskoromban imádtam, aztán inkább a könyvek felé fordultam. A képregényre úgy tekintettem, mint a könyv lebutított változatára, azoknak, akik nincsenek annyira jóban a betűkkel, hogy az eredetí művet végigolvassák. Azt hittem, ez kifejezetten a fiatal korosztályoknak szóló valami, mert mire felnő az ember, vagy megtanul rendesen olvasni, vagy teljesen leszokik róla. De a képregény nem csak könyvadaptáció lehet, hanem egy önálló művészeti alkotás, a vizuális kultúra független megnyilatkozása. Is lehet. Csak ebből én az előbbivel találkoztam sűrűn, az utóbbival meg nem olyan sűrűn. Amerikában nagy hagyományavan, a rajzolt szuperhősöknek, Amerika Kapitány, Superman, Batman, a Pókember és társaik, akiket mi inkább csak a filmekről ismerünk, ott a gyerekek jó ismerősei, a képregények lapjairól átszivárogtak a kultúra alapvető rétegébe. Magyar képregény címszó alatt Mikszáth és Jókai klasszikus műveit, Rejtő Jenő regényeit ismerjük, Zórád Ernő és Korcsmáros Pál rajzaival körítve.
Ezért volt akkora reveláció a számomra, hogy önálló történetet lehet eleve rajzban is elmesélni. Nem szavakban, képekben. A buborékokban a szereplők ugyan beszélnek is, de a lényeg mégis az, ami a vonalakból elénk tárul. Talán ez retrónak tűnik, elavultnak és kevéssé hatékonynak, hisz mire valaki kézzel megrajzol egy komplett sztorit, annyi idő alatt le is animálhatná az egészet számítógéppel. És az full színes, árnyalt, meg mozog, és tele van látványos effektekkel, meg minden. Csakhogy a film az lepörög, a saját tempójában fut, és a csili-vili effektek közben elsőre nem is biztos, hogy észreveszek mindent. A képregénynél viszont meg lehet állni, egy-egy képet alaposabban is megnézni. A saját tempómban fogadhatom be. (És nem szól rám Kata, hogy halkítsam le, mert idegesíti.)
Hogy Fecó így tanulja meg a nyugatos írókat? Miért baj az? Azt a néhányat, akit hozzá tudok tenni a listához, én is csak Karinthynak a paródiájából ismerem (Így írtok ti - Futurum Exactum): "S nem lesz Nyugat már, sem Fenyő, sem Osvát / S még él Balázs, még él a méla Béla." Előbbi kettőnek a keresztnevét a Wikipédiában kellett megnéznem, utóbbi meg gyanús volt, mert mintha egy filmesztétát ismernék ilyen néven, de kiderült, hogy ugyanarról a személyről van szó. És mellé tudom még azt is, hogy a futurum exactum, az a future perfect, a befejezett jövő, ami így hirtelen hülyeségnek hangzik, de a lényege, hogy a jövő egy adott pillanatára már lezárult cselekvésről van szó, és nekünk ez azért zavaros végképp, mert magyarul ezt mi olyan igeidővel fejezzük ki, amilyennel csak akarjuk: pl. Holnap este nyolcra már rég ( elolvastam / elolvasom / el fogom olvasni ) ezt a könyvet.
Szóval a tanulásnak az a lényege, hogy az információt be kell vinni a tanuló fejébe. Sajnos a magyar iskolarendszerben ez többnyire olyan információt jelent, amiről a tanuló azt gondolja, hogy őt az nem érdekli. Ezért úgy kell eljárnunk, mint a gyógyító orvossággal, aminek keserű az íze. El kell keverni valami édesben. A nyugatosokat zombikkal kell vegyíteni. A matekot meg szexszel.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése