Restart

A 2020-as év vége (és még a január eleje is) nagyon hajszás volt, mert a fordításom leadásának abszolút prioritást adtam. Állítólag a kiadónál volt már, hogy valaki 2 évig ült egy fordításon, de szerintem mostantól én tartom a rekordot. Végre elkészültem, de ennek az volt az ára, hogy közben minden mást félretoltam. Nem írtam ide a blogra, félbemaradt "A művész útja" projektem, abbahagytam a gyakorlatokat, leálltam a NaNoWriMo kihívással, és több apró feladattal, amit célul tűztem magam elé. (Maradt a rumli az asztalomon, a szekrényemben, a polcomon, a varrnivaló zoknik, ruhák halomban állnak, és a gépem sincs újratelepítve.) Nagyjából a kedvem is elment mindentől, főleg, hogy miután elküldtem a kéziratot, másnap nekiálltam a harmadik kötet fordításának. Aztán történt velem egy érdekes dolog.

A szerelemről

Szeretem osztani az észt, szinte bármilyen témában, de a múltkorában leakadtam egy pillanatra, mikor nekem szegezték a kérdést: mit gondolok a szerelemről? Aztán eszembe jutott a Nyóckerből Guszti bá, aki keresetlen szavakkal bölcselkedett a témában (a szerelem is csak p*na), meg tesóm, aki annak idején nagyjából ugyanezt fejtette ki, csak némiképp szofisztikáltabb módon. Ami után én el is könyveltem magamban, hogy a szerelem az valami túlhájpolt dolog, csak egy mesterséges ideológiai konstrukció, pőre szexuális késztetés cifra ruhába öltöztetve. Evolúciós okokból létezik egy hormonális eredetű viselkedészavar, ami a fajfenntartás érdekében a hímet arra készteti, hogy a párzást követően táplálékkal lássa el a vemhessége miatt lomhábban mozgó nőstényt. A nőstényt meg kevésbé irritálja az egyébként büdös és fülsértően harsány hangú hím, akitől megfogant, így megtűri a párzási időszakon kívül is a közelében. Sőt a hímet magához engedi, hajlandó párzani vele a laktációs időszakban, noha amíg az előző utódját el nem választja, nem lesz újra vemhes. De az eredménytelen párzás is kiváltja a hímben a táplálékszerző viselkedést. Ez olyan szinten működik, hogy a kába hím, a nősténynek akár még egy másik hímtől származó utódját is hajlandó táplálékkal ellátni.

Válság

Folyton-folyvást problémákba ütközünk, amiket jellemzően megoldunk, aztán továbblépünk. Némi egyszerűsítéssel az életünk nem is áll másból, mint folyamatos problémamegoldásból. Ez a normál működés része. Ott válik érdekessé a dolog, ha egy problémát nem oldunk meg. Bizonyos problémák egy idő után maguktól elmúlnak, mert vagy megoldja őket más, vagy jelentőségüket vesztik, vagy okoznak valami változást, amihez alkalmazkodunk, és akkor már a probléma nem is probléma, hanem az életünk része. De megeshet az is, ha nem oldunk meg egy problémát, akkor az súlyosbodik, újabb problémákat szül, akadályozza más problémák megoldását, így azok is megoldatlanok maradnak. A helyzet idővel egyre rosszabb lesz, végül pedig elviselhetetlenné válik. Ezt az állapotot nevezzük válságnak.

Az úton

Az út szép és erős szimbólum. A Tao alapműve Az út és erény könyve, Jézus is így határozza meg magát: én vagyok az út, az igazság és az élet, és még a scientológusoknál is van egy Az út a boldogsághoz nevű erkölcsi szabálygyűjtemény. Létezik kreativitásfejlesztő könyv is, Julia Cameron: A művész útja. Kacérkodtam már vele egy ideje, most elővettem, olvasgattam, és elkezdtem csinálni a gyakorlatait. Az egyik a reggeli jegyzetelés, aminek az a lényege, hogy reggelente három oldalnyi szöveget kell lekörmölni papírra. Szerencsére nem kell megmutatni senkinek, sőt nekünk se kell elolvasni, mert bajban lennék vele, van hogy az ágyban fekve írok, és grafológus legyen a talpán, aki azt el tudja olvasni. De lusta vagyok felkelni, ha végzek a penzummal, akkor ideális esetben még visszaalszom. Most még megtehetem, de ha elkezdődik a tanítás, akkor gondban leszek. Lehet, hogy délutáni jegyzetelés lesz belőle.

Csendes eső szemerkélt

Reggel, mikor elmentem itthonról, csendes eső szemerkélt. Mint 21 évvel ezelőtt, amikor apa meghalt. Nem nyitottam ernyőt, hagytam, hogy az apró vízcseppek ráessenek a hajamra, arcomra. Azon gondolkodtam, összeállnak-e nagyobb cseppekké, és lecsorognak a nyakamba, vagy még előtte elpárolognak? Tesóm azt mesélte, ő nem gondolt semmire, vagy legalább is, nem emlékszik rá, csak az esőre, ahogy szitált, miközben ment a kórház felé. Valószínűleg már akkor sokkos állapotban volt, így nem rendítette meg apa holttestének a látványa. Az volt az első gondolata, amire emlékszik, hogy az a test, ott az ágyon, az nem apa. Az csak egy üres burok, amiből hiányzik a lényeg.

...nácizmus

Angolszász nyelvterületen elterjedtek a -nazi vagyis -náci végződésű szóösszetételek, ahol a náci utótag jelentésmódosuláson ment át. Eredetileg a náci, a Náci Pártot, az NSDAP-t (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei = Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) jelentette, a fasiszta Németország állampártját, illetve annak a tagjait. Az említett összetételekben viszont olyanokra utalnak vele, akik egy egyébként helyes eszméből végső ideológiát kreáltak maguknak, és azt mindenáron érvényre akarják juttatni. Ilyen például a Grammar Nazi, a nyelvtannáci, aki a helyesírást, a nyelvhelyességet mindennek elébe helyezi, és rögvest félbeszakít, letorkol másokat, ha vétenek a szabályok ellen. Akár még abban az esetben is, ha a hivatásos nyelvészek megengedőek, több változatot is elfogadhatónak tartanak, vagy esetleg van valamiféle szakmai konszenzus, de ők azzal nem értenek egyet. (Lásd csillagászok vs. wikipédia szerkesztők vitát.

A vakmerőség nem bátorság

Azt mondják, mielőtt fejest ugrasz bele, nézd meg, milyen mély a víz! Ami engem illet, én mindig is bátran vállaltam a kockázatot. Egyesek szerint túlságosan is bátran. Hosszú távon értékelve nem bántam meg, amiket tettem, mert ezek által váltam azzá, aki vagyok, és utólag már úgysem tudhatjuk meg, mi lett volna, ha másképp döntünk. Rövid távon viszont nem egyszer megesett, hogy azt kellett mondjam magamnak: "Hogy te mekkora hülye vagy! Miért nem láttad előre, hogy ez lesz?"

Géptakarítás, archiválás

FB-on posztolt kérdést egy ismerős, hogy ki hogyan tart rendet a számítógépén, mit lehet csinálni, ha kezdenek elárasztani mindent a lementegetett, összegyűjtögetett dolgok? Kata is beleszaladt ebbe a problémába, sőt régebben én is jártam már így. A megoldás nem olyan bonyolult, hallottunk is róla, csak nem csináljuk. A biztonsági mentés is ilyen (tudjuk, hogy kéne, csak nem csináljuk), de emiatt legalább bűntudatunk van, az archiválásra viszont a többség csak legyint. Pedig nem haszontalan időnként átnézni a gépünkön lévő fájlokat, hogy mi az ami már felesleges (pl. régi programfrissítések telepítőfájljai; elmúlt rendezvények ismertetői; képek, amiket valaha viccesnek találtunk; lejárt érvénytelen árlisták) vagy nem lesz rá szükségünk a közeljövőben (elektronikus közüzemi számlák; régi projektek fájljai; fotók a tavalyi kirándulásról; régi tananyagok; stb.). Amire mostanában nem lesz szükségünk, azt archiválni célszerű, ami meg később sem fog kelleni, azt legjobb, ha töröljük.

Halogatás

Márciusban írtam a GTD-ről (Getting Things Done), és nagy lelkesedéssel nekiálltam, hogy sokkal szervezettebbé tegyem az életemet. Ami tulajdonképpen sikerült, igaz, hogy a tesztelt és felsorolt tizenegy teendőkezelő program helyett egy tizenkettediket használok, de már gyakorlottan feljegyzek mindent, hogy ne feledkezzek meg semmiről. Egyetlen helyre, elektronikusan rögzítem a feladataimat, amit aztán elérek az összes számítógépemről, a telefonomról és böngészőből is. Ha éjszaka felébredek és eszembe jut valami fontos, bepötyögöm a mobilba, és alszom tovább nyugodtan. Ez a nyugalom ki is tart egészen addig, amíg másnap, még az ágyban fekve, meg nem nyitom a teendőkezelőt.

Szerelek a korona idején

Mostanában minden a járványról szól. Fecóék Boccaccio Dekameronjából kaptak pár novellányi kötelező olvasmányt, és ugye a kerettörténet szerint a pestis elől vidékre menekült társaság tagjai szórakoztatják egymást ezekkel a történetekkel. Nem nagyon tetszett a gyermeknek az ötlet, hogy majd hétszáz éves sztorikat olvasgasson, de aztán Kata háborgását hallva (hogy miért kell ilyen erkölcstelen olvasmányokkal mérgezni a fiatalokat), némi érdeklődés és kíváncsiság látszott rajta, és védelmébe vette a tanárt, hogy legalább aktuális (járvánnyal kapcsolatos) kötelezőt adott fel. Erre elkezdtük sorolni, hogy akkor már mit lehetett volna inkább, Defoe: A londoni pestis, Camus: A pestis, Márquez: Szerelem a kolera idején, de végül Rejtő: Vesztegzár a Grand Hotelben lett az első számú favoritunk, mert az kellően vidám is lenne ebben kissé nyomasztó helyzetben.

GTD

Mostanában két okból sem írtam a blogra. Az egyik az öncenzúra. Elkezdtem egy bejegyzést "Jog és igazság, avagy mi a bajom a libertarianizmussal" címmel, de aztán kitöröltem, mert a megosztó, politikai témákat hanyagolni akarom. A koronavírussal kapcsolatos fejlemények legrosszabb lehetséges forgatókönyveiről is majdnem írtam, de rémhírterjeszteni sem akarok. A másik ok, hogy elég sok minden, szakadt a nyakamba mostanában, nem feltétlen nagy dolgok, de nagy mennyiségben: teendők, munkák, projektek, amik kezdtek maguk alá temetni. És ha annyi a dolgom, hogy ki se látszom belőle, akkor vajon mit csinálok? Természetesen nekiállok olvasni. Persze csak este, amikor már fáradtan minden másra használhatatlan vagyok, de még nem álmosodtam el. Kata rászokott a tévézésre (borzasztóan utálom a Mintaapákat), én meg inkább elvonulok egy könyvvel.

Szakállszárító

Rendet raktam a könyvespolcokon, leszedtem egy rakás könyvet, amitől meg akarok szabadulni, eligazítottam a sorok tetejére elfektetve bedugdosottakat, és feltettem a polcra, ami eddig a földön, tornyokban állt. Közben persze belelapoztam némelyikbe. Az egyik Juhász Gyula füveskönyve, a Szakállszárító volt. (A tiszántúli népnyelvben szakállszárítónak a ház előtt lévő kispadot hívták, ahová az öregek pihenni, pipázgatni, elmélkedni ültek ki.) Az 1925-ben újrainduló Délmagyarország napilapban Juhász Gyulának állandó rovata volt, ahová 1929-ig írt aforizmákat, rövidebb cikkeket, amiket "két vers között vetett papírra". A könyv ezekből válogat. Belelapoztam, és ez volt az első, amin megakadt a szemem: A szavak értéke is nagyon devalválódott. Liberalizmus, demokrácia, hol van ma a régi ércfedezetük? Úgy tűnik, a technikai fejlődés szédítő tempójával ellentétben az emberek nem nagyon változnak.

A 2019-es év

Tesóm optimista megfogalmazásával élve, elmondhatjuk 2019-ről, hogy egy átlagos év volt, rosszabb mint 2018. és jobb mint 2020. lesz. Ezt minden év elején elsüti, csak hogy megalapozza a hangulatot. Mondhatnám, hogy eddig még mindig bejött a jóslata, de ez valószínűleg csak a perspektíva miatt van, a friss problémák jellemzően súlyosabbnak tűnnek, mint a régiek, különösen ha azokat időközben már megoldottuk. Kata szerint minden évnek (ezen nem naptári évet kell érteni, a kínai holdévre gondolt) megvan a maga fő témája, hogy milyen nehézségek jönnek, és milyen jótétemények. Persze ez mindenkinek más lehet, attól függően, hogy mi a születési évének a jegye. Imádom az éves előrejelzést adó horoszkópokat, csak én nem előre, hanem utólag szoktam őket elolvasni.

Hagyd a fantáziád szárnyalni!

Merj álmodozni! Legalább akkor, ha magad vagy. Nyugodtan megteheted. Ez elég nyilvánvalónak tűnik, meglepő módon mégis rengetegen vannak, akik korlátokat szabnak az álmaiknak. De az ég szerelmére, ezek az álmaink! Nem kéne, hogy bármi is az útjukat állja. A terveknek igen, azoknak két lábbal kell állniuk a földön, de az álmok hadd szárnyaljanak!

Rókatárgy

Kaptam egy levelet Katától. Emailt. A tárgy csak annyi volt, róka. Ez már önmagában elég furcsa, de a levelet megnyitva, vers volt benne. Ez akár egy romantikus történet kezdete is lehetne, kár hogy mifelénk esély nincs rá. Fecó az utóbbi években olyan mennyiségű memoritert kénytelen bebiflázni, annyi verset kell megtanuljon, ami már szerintem is messze túlmegy az egészséges és a beteges közti határon. Pedig nem is nekem mondja fel a verseket (én a matekpéldákat oldom vele), hanem Katának. Szóval Kata szótárában a "vers" csak mint szitokszó szerepel. Fel is hívtam gyorsan, hogy mit vétettem. Nos, semmit, csak kiborult, mert egy kolléganője megmutatta neki a Rókatárgy alkonyatkor című verset. Hogy én is kellően át tudjam érezni a borzadályt, ami eltöltötte, felolvasta nekem a telefonba. (Itt meg is hallgatható, zenei kísérettel, ha valaki erre vágyik.) Aztán drámai hangon háromszor is a fülembe kiáltotta, hogy miért, miért, ó miért. Hebegtem valamit a költészet funkcióiról, de nem ez volt a jó válasz, mert rögtön megkaptam, hogy akkor én miért nem írok neki soha verset.

Teremtő gondolat

Tegnap kitettem a FB-ra a forralt boros postomat, amire egy ismerős írta, hogy ő is inna, én meg, hogy most van a szegedi Bortér, Fecó már kint van, nekem meg kell várnom, amíg Kata elalszik, szmájli. Mivel Fecót tíz óráig nem vártuk haza, a miénk volt az este, így hát elaltattam Katát, ami olyan jól sikerült, hogy én is elszenderedtem. Összegabalyodott végtagokkal, édesdeden aludtunk hajnali kettőig, mikor felébredtünk, és szétbogoztuk magunkat, hogy kimenjünk a mosdóba. A bejárati ajtón látszott, hogy Fecó még nem jött haza. Mennyi az idő? Hol lehet a gyerek? Kata telefonál, a hívott szám nem kapcsolható. Írt a haverokra Messengeren, akikkel Fecó együtt ment el, de semmi válasz. Szerencsére a haverok szüleinek nem tudta előkeríteni a telefonszámát, mert felhívta volna őket az éjszaka közepén.

Nyársirató

Az ősz fokozatosan érkezik, éjszakánként nem hagyom sarkig kitárva az ablakot, csak résnyire, aztán már annyira se. A vékony takaróra rákerül egy pléd is, halogatva az elkerülhetetlent, amikor majd előszedjük a vastag pehelypaplant. Reggelente, munkába menet az egy szál pólóra előbb csak kockás favágóinget, aztán széldzsekit is veszek. Végül eljön a nap, amikor olyan csípős a levegő, hogy a megálló felé tartva, egyszer csak azt veszem észre, hogy sírok. Előbb az egyik szememből, majd a másiknak a sarkából is elindul egy könnycsepp, és szép komótosan végigcsorog az arcomon. Ha még gyaloglok, csak letörlöm a kezem fejével, a megállóban már papír zsebkendőt veszek elő, és diszkréten törölgetem a szemem. Nehogy valami érzelmi krízist vizionáljanak az utastársak.

Kawaii pizza (18+)

A Kawaii metál hallgatása közben arról beszélgettünk Fecóval, hogy a jellegükben nagyon eltérő dolgok, a várakozások ellenére, sokszor mégis jó párosítást alkotnak. Mint például a lecsós palacsinta, a tejszínhabos kovászos uborka vagy a lekváros rántott hús. Vagy a Hawaii pizza, amin ananász is van, bár ez nem elég merész párosítás. Meg is beszéltük, hogy legközelebb, ha a mamától kapunk üres pizzatésztát, kipróbáljuk feltétként a csilibabot tejszínhabbal. Na, nemrég a mama csinált pizzát, és maradt ki tésztája, amire nem rakott feltétet. Fecó szeme felcsillant, itt az alkalom, megvalósítani a tervet. Sajnos csak sima babkonzerv volt itthon, és a tejszínhabban sem dúskáltunk, így módosítottunk némileg a recepten. Egy serpenyőbe beleraktuk a babot, hagymával és csíkokra vágott répával, tettünk alá kis kókuszolajat, és jól befűszereztük csilivel, gyömbérrel. Felöntöttük a babkonzerv levével, majd tettünk még bele oregánót és kakukkfüvet. Fedő alatt pároltuk, és amikor már majdnem kész volt, tettünk még hozzá negyedelt őszibarackot (kajszi nem volt itthon, pedig azzal lett volna az igazi). Rátettük a kész pizzatésztára, és betoltuk pár percre az előmelegített sütőbe. Amikor kivettük, még leöntöttük fahéjas, mézes joghurttal. Egyrészt így hamarabb hűl, másrészt meg jobb ötletünk nem volt a tejszínhab pótlására.

Introverzió

Kicsit eltűntem mostanában, befelé fordulós korszakom van. Eszembe jutott többször is, hogy posztolnék valamiről, de aztán elnyomtam az ingert. Talán besokalltam az emberektől, talán nem pihentem még ki a tanévet. És azt hiszem, amikor irritálnak az emberek, akkor nem szerencsés véleményt nyilvánítani, mert ilyenkor a kelleténél sarkosabban fogalmazok, és hajlamos vagyok mások tyúkszemére taposni. Jobb, ha inkább kerülöm is azokat a helyeket, ahol rendszeresen felbosszantom magam. Van például egy szexuális orientáció és identitás témakörben szerveződő facebook csoport, ahol szinte nem telik el úgy hét, hogy ne akadnék ki valamin. Ugyanakkor rengeteg értelmes dolgot is megosztanak, és vannak páran, akiktől érdemes posztokat olvasni. (Főként a kommentek húznak fel.)

RamMstein

Az utóbbi hetek elég töményre sikeredtek, és ennek következtében elég sok Rammsteint hallgattam. Kata szerint nem egy spirituális töltetű zene, sőt lelkileg kimondottan káros. Amiről nekem rögtön a Kámaszútra jutott az eszembe, amiben Vátszjájana a csókról és a tisztátalanságról elmélkedik. Példaként hozza fel, hogy a kutyát tisztátalan állatnak tekintik, amihez hozzáér egy kutya, azt is tisztátalannak tekintik, de a vadászkutyát, ami megfogja a vadat, tisztának tekintik, a vadhúst meg lehet enni. És az orvosok szerint maga a kutyahús könnyen emészthető, betegeknek kimondottan ajánlott a fogyasztása, ugyanakkor egészséges bölcs (értsd szellemileg emelkedett ember) ne egyen kutyát. Vagyis legtöbbször az egyszerű kérdésekre adott válaszok sem egyszerűek, a körülményektől függő lehet, hogy mi helyes és mi nem az. Tehát egy tisztítókúra alatt, elvonult magányban, transzcendentális meditációba merülve nem fogok metálzenét hallgatni, de ha kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok, és acélozni akarom a kitartásomat, felturbózni a makacsságomat, akkor ez igenis jó választás.