Túlélősó

- Azt hiszem eltévedtünk - mondta Saci.

Pétert a gutaütés kerülgette. Már akkor rosszat sejtett, mikor a szőke lánnyal sorsolták párba. De nem izgatta magát miatta, bízott az ígért GPS-ben, és több éves cserkészvezetői rutinjában, hogy visszatalálnak. Még az is megfordult a fejében, hogy a lány éjszaka majd meghálálhatná neki, hogy potyán pontokhoz juttatja. Amire persze nem volt akkora szüksége, mint őneki. Kettejük közül a lány állt jobban a másnapi kiszavazás előtt.

Homoszexualitás és Biblia

Szabi hozzászólt egy régi bejegyzéshez, amiről már szinte el is feledkeztem. Az Öt kenyér nevű keresztény közösség alapítójának könyvéről ír. Ez egy homoszexuálisok számára létrehozott keresztény csoport. Már a hallatán is is elönti az agyamat a vér, és gyújtogatni szeretnék! A melegeknek külön közösséget kell létrehozniuk, hogy gyakorolhassák Krisztus vallását? Azét a Krisztusét, aki vámosokkal és adószedőkkel ült egy asztalhoz? Aki elengedte a házasságtörő nő büntetését? Aki kitaszított leprások közé ment hirdetni az igét? Hát milyen Istentől elrugaszkodott, magát kereszténynek hazudó banda az, amely nem fogadja be maga közé a melegeket? Persze tudom. Ahogy minden más közösség, ez is csak emberekből áll. Gyarlók ők is.

Végzetes ételek

A dió lett a legújabb miki halála. Csaliztam neki sajttal, répával, párizsival, kolbásszal, de nem érdekelte egyik sem. Sejtettem, hogy ez egy ínyenc lesz, és a diónak nem fog tudni ellenállni. A probléma mindössze az volt, hogy a többitől eltérően ezt a csalit nem lehetett a tüskére felszúrni. Annyi baj legyen, nem estem kétségbe. Fogtam a tűt, cérnát, és rávarrtam a fél diót az egérfogóra. Fecó nagyon röhögött, de ez bevált. Este kiraktam, reggelre pedig halott volt a betolakodó. Sajnáltam szegényt, nem örültem a halálának, de az egérszagnak, a szekrényben szétszórt "tortadarának" és a kirágott zacskóknak még kevésbé örültem. Érdekes, Kata a döglött egértől cseppet sem félt. Még le is fotózta. Viszont amíg még élt, hiába nem látta, és tudta, hogy úgyis elbújik a zajra, nem mert bemenni a konyhába. Persze annak lehet, hogy nem az egér, hanem a sok mosogatni való volt az oka.

A kezek

Mindenféle kezek jutnak eszembe. A Fekete Kéz. Le Guin: A sötétség balkeze. De leginkább a bolsevista képzavar, mely szerint "az ellenség keze betette a lábát" kis családunkba. Hetekig szinte semmi rendkívüli esemény nem történik, minden lustán csordogál a megszokott mederben. Aztán - pont amikor rám szakad életem első szerkesztői munkája - hirtelen minden felfordul. Kata VIP színházjegyeket szerez, kihagyhatatlan alkalom, egy ismerős elhozza a számítógépét, hogy telepítsem újra, aztán még egyszer, mert eszébe jutott még valami, ma pedig harmadszor is, mert az mégse jó, inkább a régi programot tegyem vissza, holnap meg leborítanak a kapunk elé húsz mázsa tűzifát. Vajon mi jön még?

Go-go

Ha az utóbbi időkre jellemzőnél még ritkábban fogok blogolni annak az lesz az oka, hogy bevállaltam egy szerkesztői feladatot. Irodalmi szerkesztésről beszélek. Papíron, körzővel-vonalzóval, vagy ha webszerkesztésről lenne szó, az nem okozna problémát, de most ismeretlen területen járok. Szeretném jól csinálni, ezért folyton parázok, meg hezitálok, nem tudom eldönteni, hogyan lenne jobb, úgy dolgozom, mint a csiga. Ha csak a szöveget kell magyarosabbra vagy gördülékenyebbre, az valamivel kevesebb problémát okoz. A horror az, ha ráncba szalad a homlokom, mert valami nem világos, ellentmondás érződik benne, vagy a kifejezés olyan, amilyen szerintem nincs is. Akkor elő kell venni az eredetit. Na, attól lassulok le igazán

Valhalla

Annyi negatív kritikát véleményt olvastam róla, hogy kíváncsi lettem rá. Valhalla Rising, magyarítva: A vikingek felemelkedése lett a címe. Többször emlegettem, hogy biztos van egy idiótákból álló bizottság, aki magyar címeket ad a külföldi filmeknek. Szerintem három alapelvvel dolgoznak. Egy: A néző gyengeelméjű és műveletlen, az eredeti cím túlságosan bonyolult, úgy sem értené meg, miről van szó. Kettő: Reklám, meg filmes internetoldalak nem léteznek, nem is nagyon érdekli ez az embereket, így kizárólag egy bombasztikus címmel lehet nekik eladni a mozit. Három: A jó címnek köze nincs az eredetihez, az a legjobb, ha magához a filmhez sincs köze, vagy épp ellenkezőleg, elmondja a lényeget, lelövi a poént. Szóval a kommentek szerint pocsék, egy kalap sz., nézhetetlen, dögunalom stb., a címe egyenesen baromság, de a filmet érdemes megnézni.

Közönséges dolog

A múltkor jól összekaptunk, de már ki is békültünk. Mondjuk számítottam rá, ezért visszafogtam magam a postolásnál. Mikor a teliholdról írtam, hogy attól kergül meg, és biztos vérfarkas lesz pár nap múlva, kitöröltem azt a félmondatot, hogy ennek az előjele, a szőrösödés, már látszik is. Egyrészt nem akartam olyat felróni, amiről nem tehet, másrészt meg ez engem soha nem zavart. Akkor meg minek, hiszen van olyan bőven, amiről tehet is és zavar is. Ilyen a hárpiaság, a zsörtölődés meg a rikácsolás, és a kettős mérce. Az elsőt már megírtam sokszor, az utóbbit azonban elhanyagoltam. Pótolom a mulasztást és tipikus, bár némileg közönséges esetet fogok elemezni.

Rémes pingvinek

Fecóval már a második évadot nézzük a Madagaszkár pingvinjei rajzfilmekből. A szörnyes epizódok a kedvenceim, pl. mikor Közlegény óriásira nő, Rico krokodil lesz, vagy a legjobb, amikor a Kapitányt nézik zombi pingvinnek. De ennél rettenetesebb pingvin is létezik, Tux. Ő a Linux kabalaállatkája. Tegnap vérgőzös estét okozott nálunk. Kata elkérte a laptopomat. Mondtam, hogy a pingvinnel nem fogják szeretni egymást, de ha ragaszkodik hozzá, ám legyen. Előrelátóan van rajta Kata user, így megelőzhető, hogy az én rendszergazdai azonosítómmal ténykedjen. Valami fotókat akart kiválogatni, gondoltam azzal ellesz egy darabig. Nem így lett.

Angyalok (részlet)

A Blue Angel kissé fellengzősen hangzó név egy vidéki diszkónak. A bejárat felett repdeső kis pufók, neon Ámor, kezében a felajzott íjjal jelzi, hogy a többségében tinikből és korai húszasokból álló közönség milyen felajzott vágyakozással keresi itt a nagy Őt. Engem meg Marlene Dietrich filmjére a Der blaue Engel-re emlékeztet. Mármint a név. Az egyetlen látható hasonlóság talán DJ Robi, a lemezlovas, akinek pont olyan hájas tésztaképe van, mint a klub tulaját játszó Huszár Pufinak. Sőt, az idők szavát meghallgatva, ő is műfajt váltott. Szintetizátorát keverőpultra cserélte, és odahagyta a lakodalmas muzsikálást, ahogy Pufi is a némafilmes burleszket, a hangosfilm kedvéért.

A nagy út

Ó basszus, mi a... Nem bírom kinyitni a szemem. Ez a rohadt kékes villózás! A szemhéjamon át is látom. És alig kapok levegőt. Azt hiszem... én nyögdécselek?

- Hagyja őrmester! Ne mozdítsuk meg, hátha a gerince... Várjuk meg a mentőket!

Ki a rosseb... Ó, emlékszem. Utazni akartunk, le a Balatonra. Mondtam a hülye Mikinek, hogy reggel korán megy a vonat, ne piáljunk be. De csak kinyitotta azt az üveg pálinkát is, az állat. Persze, hogy nem bírtunk időben felkelni, aztán rohanás... Át a piroson... Fékcsikorgás, egy nagy ütés a mellemen... Az fájt. Most nem fáj. Nem érzem semmimet.

Élők és holtak

Este mécsest gyújtottunk Fecóval. Kicsi teamécsest, beletettük egy üveg mécsestartóba, kis szögletes pohárka, amire még ő festett nekünk karácsonyi motívumokat, fenyőt, hóembert, hópelyhet, még tavaly vagy azelőtt. Azt hiszem apa, ha látná, örülne neki. Szerette a házilag, kézzel készített dolgokat. Az unokája saját készítésű tartóba tette neki a mécsest. Én meg gyújtóst hasogattam a hulladék fenyődeszkákból. Már viszonylag rutinosan, ballal alul fogom a deszkadarabot, hogy ne dőljön el, jobbal hasítok belőle. De csak kicsit lendítek, hogy éppen behasítsam a tetejét, aztán oldalt billentem a fejsze fejét, hogy kettéválasszam a fát. Így tuti nem csapkodom le az ujjaimat. Elképzelem, ahogy nézi a mozdulataimat, és elégedett, hogy igen, így kell csinálni. Arra gondolok, hogy ha lát minket, békében nyugodhat. Gondoskodott a lányáról is, és a fia, az alma, aki nem esett messze a fájától, nála sikeresebben menedzseli a helyzetet. Fecót nem vesztette szem elől, szó szerint, mert fotókat is küldök neki rendszeresen, tudja, hogy jó kezekben, jól van.