Go-go

Ha az utóbbi időkre jellemzőnél még ritkábban fogok blogolni annak az lesz az oka, hogy bevállaltam egy szerkesztői feladatot. Irodalmi szerkesztésről beszélek. Papíron, körzővel-vonalzóval, vagy ha webszerkesztésről lenne szó, az nem okozna problémát, de most ismeretlen területen járok. Szeretném jól csinálni, ezért folyton parázok, meg hezitálok, nem tudom eldönteni, hogyan lenne jobb, úgy dolgozom, mint a csiga. Ha csak a szöveget kell magyarosabbra vagy gördülékenyebbre, az valamivel kevesebb problémát okoz. A horror az, ha ráncba szalad a homlokom, mert valami nem világos, ellentmondás érződik benne, vagy a kifejezés olyan, amilyen szerintem nincs is. Akkor elő kell venni az eredetit. Na, attól lassulok le igazán

Például találtam egy olyat, hogy "hajrálányok". Ezek gondolom a "cheerleader" csajok. Bár a "go-go girl" inkább lenne hajrálány, de az szórakozóhelyeken csinálja a hangulatot, mondjuk rúdtánccal meg ilyesmivel, szóval  nem az a tipikus elfoglaltság gimis leánykáknak. Inkább a dögös csajokról lehet szó, akik portörlő izékkel a kezükben ugrálnak a pálya szélén, miközben bent a srácok fociznak, kosaraznak stb. De hogy mondjuk ezt magyarul? Mert a "hajrálányok" könnyen összekeverhető a "Hajrá lányok!" biztatással, valamint szerintem bénán is hangzik. Mi a szokásos, mi az elterjedt szó rá? Tudok jobbat, de az tényleg ismertebb? Gugli segít. Hajrálány: 3 400 találat. Pomponlány: 195 000 találat, csak a Gugli inkább két emmel javasolja. Nézzük! Pompomlány: 37 000 találat. Na most melyik? Gyakorikérdések mit mond? A pom-pon a bigyó, amit lengetnek a csajok, a Pom Pom meg a rajzfilmfigura. De a mazsorettoktató + angoltanárnéni összezavar. Wiki segít. Pom-pon, Pompon, Pom-pom, és Pompom is használatos, de a címszó, amin szerepel, az a Pom-pon. Akkor marad ez. Persze kötőjel nélkül. Aztán pár bekezdéssel arrébb inkább szurkolócsapatot írok helyette.

Ha minden vacakkal ennyit babrálok, az életben nem fogok elkészülni. A hajamat tépem, mert vagy csapkodok a hasamra, és érzés alapján javítok, vagy pedig kicsúszok a határidőből. Ráadásul a fordító is az őrületbe kerget. Olyan míves, szép, igényes magyar nyelvet használ, hogy sápadok az irigységbe. Aztán meg találok egy mondatot, aminek a jelentését sem biztos, hogy értem. Megnézem az angolban a bekezdést. És bizonyos dolgok simán kimaradtak a fordításból, olyan meg bekerült, ami sehol nincs az eredetiben. A legmisztikusabbak a latin nyelvű szövegek. Egyszerűen nem az van a magyarban, mint az angolban. Ami a magyarban van, azt egy helyen találtam az interneten, valami lengyel fordításban. Most két verzió lehetséges. Vagy a fordítás nem a végleges könyvből készült, hanem egy szerkesztetlen verzióból, vagy nem angolból, hanem lengyelből lett fordítva.

Szóval még bejáratós szerkesztő vagyok, de semmi kímélet, hogy csak finoman, óvatosan gyorsítunk, padlógázzal indultam, a kanyarokban csikorgás (a fogaim), félő, hogy lefulladok. Otthon sem kapok igazán sok támogatást. Az a munka, ha Kata este fél hétig túlórázik bent a munkahelyén. Amit én otthon a monitor előtt csinálok az játék. Abba simán belefér, hogy nekem óbégat, menjek rakjak a tűzre. Igaz, hogy kizökkent a körmondatból, de még mindig gyorsabb, mint tizedszerre is elmondani, hogy én dolgozom, és a kályha ajtaját kinyitni meg bedobni egy darab fát, nem igényel speciális ismereteket. Mondjuk lehet, hogy igen. Vagy legalább  is nem kell máson agyalni közben, mert a kályhában nagyon meleg van. És ha a lángok pörkölte ujját ez ember elrántja, aztán ettől csúnyán odasül a kézfeje a kályhához, az fáj, és csúnyán is néz ki.