A kezek

Mindenféle kezek jutnak eszembe. A Fekete Kéz. Le Guin: A sötétség balkeze. De leginkább a bolsevista képzavar, mely szerint "az ellenség keze betette a lábát" kis családunkba. Hetekig szinte semmi rendkívüli esemény nem történik, minden lustán csordogál a megszokott mederben. Aztán - pont amikor rám szakad életem első szerkesztői munkája - hirtelen minden felfordul. Kata VIP színházjegyeket szerez, kihagyhatatlan alkalom, egy ismerős elhozza a számítógépét, hogy telepítsem újra, aztán még egyszer, mert eszébe jutott még valami, ma pedig harmadszor is, mert az mégse jó, inkább a régi programot tegyem vissza, holnap meg leborítanak a kapunk elé húsz mázsa tűzifát. Vajon mi jön még?

Azt nem is mondtam, hogy Kata addig rágta a fülem, hogy elmentem érdeklődni a bankokhoz, takarékpénztárakhoz. Hogy mi a helyzet a végtörlesztéssel. A kedvezményes, 180 Ft-os árfolyamon bő egy millióval többet kéne visszatörlesztenünk, mint amennyit annak idején felvettünk. Úgy, hogy közben negyedik éve, évente több mint egy milliót fizettünk ki törlesztésre. Kapnánk is ennyi hitelt, ha kettőnk fizetésének több mint a dupláját tudnánk igazolni rendszeres jövedelemként. Ha ennyi pénzünk lenne, azt hiszem nem nagyon izgatnánk magunkat a törlesztés miatt. Eddig azt hittem, csak vicc, de tényleg úgy áll a helyzet, hogy egy bank annak ad kölcsönt, aki papírokkal tudja igazolni, hogy nincs szüksége kölcsönre.

Ez a bankjárás is elvitt egy délutánt. Holnap farakást csinálok. Feltornyozom a fát, de a fejszét elő sem szedem. A munkára kéne koncentrálnom, mert lassan halad. Talán túl alapos vagyok, de ez a tempóm. És ami szörnyű, nem áll le az agyam. A Kindle olvasómra is rátöltöttem, buszozáskor ismerkedem a szöveggel. Valahol láttam egy olyan kérdést, hogy "szoktál-e fejben blogolni?". Hát én kérem nem hogy blogolni, de újabban szerkeszteni is szoktam fejben. Mondjuk ez még nem is olyan problémás. Ha már majd álmomban is szerkesztek, az lesz az igazi vészjelzés.

Egyébként kezdek szert tenni némi rutinra. Olvasom a mondatot, ami egy nyakatekert baromság. Csúnya is, meg értelme sincs semmi, ebben a formájában. Kit érdekel az angol, nézzük, mi az ami illene ide. Lenyesegetem a modoros sallangokat, kitalálom, miről lehet szó, fogalmazok egy sablonos mondatot. Legyen ez, fel nem tűnik senkinek, hogy átírtam az egészet. A kíváncsiság nem hagy nyugodni, mégiscsak előszedem az angolt. Megkeresem ezt a részt. Ha a nehezen kiszenvedett mondatomat visszafordítanám angolra, az szóról-szóra úgy hangzana, mint ami az eredetiben áll. Vicces.

Most pedig - miután kilazítottam a görcsöt az agyamból - megyek vissza szöveget gyomlálni.