Nyár van

Mértéktartó vélemények szerint is elérkezett a nyár. Vége a tanításnak, és a hőmérséklet felkúszott abba a tartományba, ahol már tömegével veszik elő a lányok az URH szoknyácskákat (ultrarövid és hullámos = fodros az alja), meg a pánt nélküli topokat, így a látható bőrfelület mennyisége meghaladja a 60%-ot. Kata is mondta, hogy a hétvégén most már elrakja az előszobafogasról a télikabátját. A csizmáját meg elteszi, vissza a cipősszekrénybe. Nem mintha hordta volna őket az elmúlt negyed évben, csak már ciki, ha jön hozzánk valaki, és elől látja őket. Mondtam, hogy a fotelból leborult óriási halom vasalni való ruha az nem ciki? Az volt a válasza, hogy most veszekedni akarok-e, vagy szexelni. Merthogy Fecó elment a papával, valami pasis dolgot csinálnak, alkatrészt keresnek az autóba, szerelnek vagy söröznek vagy valami ilyesmi. Mondtam, hogy úgy vélem, a vasalatlan ruha kibír még néhány napot a földön, és felmentem utána, vissza a hálószobába.

Tegnap elballagtak a nyolcadikosok. Furcsa látni, hogy 4 év alatt mennyire megváltoznak. Riadt, őziketekintetű tündérkékből égimeszelő, anyányi nagylányok lesznek, némelyiknek a fél melle nagyobb, mint Katával kettőnk összes cickója együttvéve. Persze nem mindenki nőtt meg így, vannak akiket még mindig el lehetne adni ötödikeseknek. Genetika. Kinél mikor indul be a serdülés. A tornasor végén néhányan talán még babáznak otthon, az elejéről meg gyanítom, hogy van aki már nem szűz. És a fiúk is. Az apraja még alig kezdett mutálni, kedves, aranyos, segítőkész törpike, míg mások esetlen, nyakigláb kamaszok, nyeglék, arcátlanok, nem tudják hogyan viselkedjenek, esetlenek. (Kivéve a táncos fiút, ő kecsesebben mozog mint a lányok többsége.)

Ez egy ilyen szakma. Jönnek, nyesegetjük őket, formálgatjuk, ápolgatjuk, nevelgetjük, aztán mennek tovább. Néha még látjuk őket, ha mondjuk visszajönnek a testvérük ballagására. Jó esetben oda is lépnek hozzánk, ránk köszönnek, mesélnek pár szót magukról. Aztán mikor odajön a volt osztályfőnökük is, akkor gyorsan elköszönnek, és lelépnek, hogy vele ne kelljen szóba állni. Az meg féltékenyen kérgezgeti, hogy miről beszélgettem tíz percig az "ő gyerekével". Mondtam, hogy szakmai dolgokról. Mert most matek tagozatos osztályba jár. És nagyon jól megy neki. Azt mondta, hogy könnyedén boldogul, mert igen jó alapokról indult. Kérdezte is a matektanárja, hogy hova járt általánosba, és ki tanította. Ennyi elég is volt neki, többet nem akart hallani a kolléganő. Pedig még azt is tudtam, hogy mit tervez a "gyereke" a nyárra, hogy mégse váltak el a szülei, és hogy meghalt a nagypapája.

De mostanában már nem sokat fogom látni a kollégákat. Még pár nap, kis rendezkedés, papírmunka, aztán feléje se nézek az iskolának a következő tanévig. Kiakasztom a függőágyat az erkélyre, kirakom a hintaágyat a kertbe, kifekszem az árnyékba egy doboz sörrel, és lógatom a lábam. Persze ez nem fog sokáig tartani, kisasztalt rakok az erkélyre, viszem a laptopot a hintaágyba, és dolgozni fogok az angyalos könyvön. Mármint nem Szájmon történetén, hanem azon, amit fordítani kaptam. Persze, ha már annyira benne vagyok az angyalokban, talán foglalkozhatnék végre a saját könyvemmel is. Addig is lazítok, élvezem a nyarat, aminek annyira örülök, hogy még Kata nyálas zenéi sem zavarnak, ehhez hasonlóakat hallgatok: