Kágyilló

Tombol a hőség, ezért tegnap este volt amit már nem halogathattam tovább. Az egyik a kovászos uborka volt. Kata rakta oda érni, mielőtt elindultak. Gondoltam, hogy nem kell elkapkodni, mert én nem ropogósan, hanem puhán szeretem, de ha tovább várok vele, akkor folyékony lesz. Szóval nekiálltam, leszűrni. A tetejéről leszedtem a szétmállott kenyérszeleteket, a kaport meg a szőlőlevelet. Aztán jöttek az uborkák. A teteje lazán ment, de az aljánál könyékig bele kellett nyúlnom a hatalmas befőttesüvegbe, és a gyanús állagú lében matatni, amíg elkapdostam a menekülő izéket. Némelyik egyáltalán nem volt uborkaszerű. Ránézésre karikára szelt krumplit gyanítottam bennük, de majd kifaggatom a kedvesem, ha hazajött, hogy mi is a titkos recept.

Duhajkodás

Kata és Fecó elutaztak a mamáékkal meg az unokatesókkal a szokásos évi nyaraló(tor)túrára. Telefonon már értesültem róla, hogy milyen pocsék az egyik szállás, alig várják, hogy tovább induljanak, és hogy ki mivel idegesíti a többieket. Fecó, a drága, mondta, hogy mennyire sajnálja, hogy nem vagyok ott, mert azt csak én tudtam volna megmondani, hogy amit láttak, az nyest, nyuszt, nyérc, menyét, vagy hermelin volt-e. Azért összeraktuk, hogy nyérc az nálunk nem nagyon van, és az alkaromnál nagyobb valamit látott, tehát a menyét és a hermelin is kizárható, azt viszont nem tudta megmondani, hogy a melle inkább fehér vagy sárgás, illetve a talpa szőrös volt-e, így a nyest és a nyuszt közt nem tudtunk dönteni.

Prológus egy krimihez

Ne kérdezzétek, hogy ez hogyan meg miért, egyszerűen csak elém került egy régebbi írásom, és mikor elolvastam, le kellett ülnöm, és leírnom az alábbiakat. Fogalmam sincs, hogy mi lesz belőle, vagy lesz-e belőle bármi, kavarog az egész, mintha forrna bennem valami, ami emelgeti a fedőt, aztán egyszer csak kifut, kiömlik, és akkor már csak egy billentyűzet kell a kezem ügyébe, hogy felfogjam a nagyját. Ha találtok benne elírást, elütést, hülyeséget, szóljatok, hogy javíthassam. Vagy, ha pocsék, unalmas, akkor azt, hogy hol hagytátok abba, hol vált olvashatatlanná. Ez így nekem olyan mesélős, kötetlen, egy merő asszociációs mámor, mintha csak sör mellet gombolyítanám a történet szálát, jó nagy bogokat lelve a fonálon, de az is igaz, hogy a mondatokra, bekezdésekre tördelés nélkül reménytelenül egybefolyik az egész. Talán 2-3 oldal még elmegy, de vajon mi lenne 100 oldal után? Az olvasók nagyobb része tán el se jutna odáig, aki meg igen, habzó szájjal főbe lőné magát.

Homofóbia

Tegnapelőtt a facebookon, egy zárt csoportban, ami elsősorban (de nem kizárólag) nőknek lett létrehozva Varga István elhíresült parlamenti felszólalása nyomán, tehát erősen feminista érzelmű, a nők problémáira érzékeny közegről van szó, Szabi kitett egy felhívást, hogy zárt csoport indul LAK = Leszbikus Anyukák Klubja néven, azzal a céllal, hogy "közösséget teremtsen azoknak, aki elszigetelve és támasz nélkül élnek egy vagy több gyerekkel, hogy beszélgethessenek és segíthessenek egymásnak. Bárki csatlakozhat – előzetes leinformálás után – aki érintett, akit érdekel, aki úgy érzi, tud segíteni. Nem feltétel a leszbikusság és az anyaság. Az érdeklődők írhatnak Szabinak a Facebookon https://www.facebook.com/szabildo vagy e-mailt: szabildo@gmail.com" Erre érkezett egy komment, hogy a leszbikusság magánügy, és ezt zárt ajtók mögött kéne inkább intézni. Nekem persze rögtön eldurrant az agyam.

Identitás

Az önmeghatározásával általában háromféle problémája adódhat valakinek. Vagy ő maga nem tudja megemészteni, elfogadni az identitását, azt, aminek tartja magát, vagy pedig mások problémáznak vele, támadják az azonosságát, vagy mert az identitáskategóriát utasítják el, vagy azzal nem értenek egyet, hogy az illető ebbe beletartozik. A második eset az intolerancia, a különböző fóbiák világa, szintén megérhet egy írást, most nem foglalkozunk vele. Az első meg a harmadik pedig összefügg, mivel arról szól, hogy "ki vagyok én", és "milyennek látnak mások", azaz hogyan, milyen kategóriák mentén határozom meg önmagamat, és ehhez képest mások milyen címkékkel látnak el. Amíg a kettő összhangban van, mások nem is törődnek vele, legfeljebb mi gyötrődünk rajta. Ha viszont eltérés van, akkor felmerül a kérdés, kinek van igaza?

In memoriam T. O. Teas

Egy évvel ezelőtt, tavaly ilyentájt jelent meg a Szürke 50 árnyalata, és indult el a mémek áradata. Postoltam is az apropóján. (Természetesen én magam, az egóm volt az írás középpontjában, hogy vajon leszek-e igazi író, fordító, szerkesztő. A választ még mindig nem tudom, bár már a harmadik fordításomon dolgozom, és négy szerkesztésen vagyok túl. Csak az írással nem állok sehogy.) Tegnapelőtt jött a hír, hogy meghalt Tótisz András. Nekem csak T. O. Teas, mert ezen az írói álnéven ismertem meg a könyveit. Mivel a múlt évi botrány időszakában, hogy az egészet az ő nyakába varrták, tiltakozásomat demonstrálandó ismerősnek jelöltem a fészbukon, most elmentem, megnézni az oldalát. Kíváncsi voltam, hogy mi történik, ha meghal egy közösségi oldal gazdája, de persze a fészbuk ezt egyelőre nem észleli, és a beállítások olyanok, hogy az idővonalára postolhatnak az emberek. Nagyon sokan búcsúztak tőle.

Vasárnapi száj- és hajtépés

Nem tudom, milyen szerencsétlen csillagállás, vagy időjárási front esetleg a földönkívüliek összeesküvése állhat a tegnapi nap hátterében, de az események a szokásosnál is jobban próbára tették az idegeimet. Nem hiszem, hogy az átlagot meghaladóan érzékeny (hisztis) lennék, sőt, az énképemnek része, hogy olyan vagyok, ki viszonylagos nyugalommal, türelemmel viseli el "a kor gúny-csapásit, / Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét, / Útált szerelme kínját, pör-halasztást, / A hivatalnak packázásait, / S mind a rugást, mellyel méltatlanok / Bántalmazzák a tűrő érdemet". Ám most nekem is nagy levegőket kellett vennem, mélyeket sóhajtanom, s a kezem ökölbe szorult, hogy ne kezdjek el a saját vagy másvalaki haját tépve sikoltozni.

Véleményformálás

Azon gondolkodom mostanában, mi minden formálja az emberek véleményét, hogyan alakulnak ki a nézeteik egy-egy dologról. Évezredekkel ezelőtt, de talán még néhány száz éve is, kevésbé volt érdekes, hogy az embereknek mi a véleménye. Végső soron az a fontos, hogy mit csinálnak, és azt akkor még gond nélkül befolyásolni lehetett nyers erővel is. Egy ökölcsapás, egy suhintás a bunkóval, karddal, elég meggyőzőerőt képviselt. Mára azonban sokkal nagyobb tömegeket kell kézben tartani, irányítani, és ehhez arányaiban jóval kisebb elnyomó szervezet, fegyveres karhatalom áll rendelkezésre. A technológia azonban sokat finomodott. Nem kell a tömegeket közvetlen erőszakkal vagy annak a fenyegetésével sakkban tartani, az is megteszi, ha a többség gondolkodását, a döntéseiket, cselekedeteiket meghatározó információkat ellenőrzése alatt tartja a hatalom. Ha nem mindenkit sikerül kontrollálni, az se baj, mert ha csak kevesen vannak, akiket nem sikerült elbolondítani, ellenük megteszi a kis létszámban rendelkezésre álló karhatalom is.