Egy szoknya, egy szoknya

Tegnap este majdnem elfeledkeztem róla, hogy színházba megyünk. Belehülyül az ember a munkába. Fáradt is voltam, nem sok kedvem volt hozzá, de megérte. Frederick Stropel neve semmit nem mond nekem. Ez ugyan sokat nem jelent, amilyen műveletlen vagyok ezen a téren, attól akár még ünnepelt vígjátékszerző is lehet az illető. A "Sors bolondjai" gyengén indul, de aztán magára talál. Egy fiatal pár, az esküvőjére készül. A tanúik, a fiú barátja és a lány barátnője. A jegyesek megpróbálják őket összeboronálni, de ez ellenszenv első látásra. Lendületesen halad a történet az első felvonás végéig, ahol kiszámítható módon, az egymást nem szenvedő pár érzéki csókban forr össze. A függöny (igazából nem volt függöny, elsötétült a színpad) szépen lezárja a történetet. Ha most felállnánk és hazamennénk, nem maradna hiányérzet bennünk. Kicsit nyálas, kicsit vicces vígjáték és kész.

A második felvonás könnyed, elegáns módon űbereli az elsőt. Az ifjú pár nászúton, itthon, majd a házavatón, az első évforduló környékén. Közben a másik páros egy hét után csendben szétmegy, titokban tartva, hogy bármi is volt köztük. Hol egyik, hol másik, időnként tapogatózó próbálkozást tesz, de bátortalanul, így sosem kerülnek ismét közelebb egymáshoz. Persze a házavató botrányos, veszekedés, gyűlölködés a házasfelek közt, ahogy kell. Másik pár meg titokban kamatyol a pincében. Kis híján ismét szétmennek, de jön az isteni csoda, történik egy lánykérés, veszekedő házasok is békélnek, majd egy esküvő zárja a darabot. Mindez még jobban pörögve mint az előző felvonás, sziporkázó poénokkal, filozofikus gondolatokkal, tisztes színészi játékkal, átgondolt színpadképpel, ügyes világítással. Tisztességes munka, igényes szórakoztatás.

Ennyi a színikritika. Igazából egy jelenetről akartam írni, ami megfogott. Házasulandók az ajándékboltban válogatják a nászajándékukat, amit kérni fognak. Menyasszony nézegeti a porcelánokat. Kezében két tányér, eltérő mintákkal. Gondterhelt. Melyiket válassza? Megkérdezi a vőlegényt. Az tanácstalan, neki mindegy. Mondja, bármelyik jó, amelyik jobban tetszik az arának, legyen az. Az viszont erősködik, közös lesz, nyilvánítson a leendő férj véleményt. Ő nem akarja ráerőltetni a magáét. Sőt, alkalmazkodni szeretne, válasszon! A kettő közül az lesz, amelyiket ő szeretné. Az ifjú hosszan gondolkodik, majd találomra rábök az egyikre. Rossz válasz. (A másik is az lett volna.) A menyasszony háborog, hisztizik, toporzékol és a másik készlet lesz.

A szerző tutira nős. Ezt a jelenetet első kézből származó tapasztalat ihlette, az biztos. Mint ha Katámat látnám a színpadon. Pontosan, lépésről-lépésre tudom, mi fog következni. Ez egy általános manőver, ez egy ösztöntevékenység, mint amikor a kutya körbeforog, mielőtt lefekszik a szőnyegre. A nem létező magas füvet lapítja le. A nők meg így viszik keresztül az akaratukat. Akkor is, ha a pasi eleve engedni akar.

Gondolkodom, nálunk hogy alakulnak a nemi szerepek. Kata a fiús alkat. Vékony, kifejezetten lapos. Én vagyok a nőiesebb megjelenésű, hajlatok, domborulatok. Viszont csak Kata használ színes kozmetikumokat, igaz elvétve. De neki van rúzsa, meg szemfestéke, nekem meg egyáltalán nincs is ilyen holmim. Ő használ 5 féle sampont, kondicionálót, balzsamot, meg tudomisén mit. Nekem elég a víz, és minimális szappan. Aztán ő az, aki irányítja az életünket, kitalálja mit csináljunk, mit vegyünk, mit ültessünk. Hivatalosan ő keresi a több pénzt. (Igaz csak az adóbevallás szerint, a maszek melókkal ráverek.) De én fúrok lyukat a falba, szerelem az elromlott dolgokat. Ő az aki takarít és mos, viszont én főzök. (És mostanában sajnos mosogatok is egyre többet.) Szexuálisan én kezdeményezek többet, én vagyok az aktívabb. De ő az, aki nem igényli az előjátékot, és ha nem ügyelek, gyorsan elmegy és pillanatok alatt elalszik. Viszont ő szült gyermeket és táplálta parányi melléből oly bőséggel, hogy a gyerekorvos nem akarta elhinni, hogy csak anyatejtől hízik havonta egy kilót. De éjszakánként már én keltem fel hozzá és ringattam a karjaimban hajnalig a fiunkat.

Ezek alapján nem egyértelmű, hogy ki hordja a nadrágot. Illetve az igen, mert jellemzően mindketten nadrág pártiak vagyunk, de a hagyományos férfi-női szerepfelosztás nem tiszta. Azaz mostanáig nem volt az. Nos a tegnapi színdarab felnyitotta a szemem. Katáé a női szerep, enyém a férfi, tiszta sor. Ő az aki manipulál, aki taktikázik, kavar, eltereli a szót, célozgat, zsörtölődik. Én nyílt vagyok, egyenes, ha mégsem, akkor inkább hallgatok, de nem beszélek mellé.

Tesómnak mutattam az elkészült szöveget. Írt vissza, szinte láttam az elhúzott száját, amint azt dünnyögi, hogy: Kata issza a vermutot, én meg a sört. Hát, ez is egyfajta szempont a kérdés megválaszolásához, de ennek apropóján marha nehéz lett volna beleszőnöm az írásba a tegnapi színházi élményünket. Élmény egyébként mára is jutott, de fáradt vagyok, és egyelőre egyedül vagyok itthon, így esélyem is lesz a gyors elalvásra. Majd holnap elregélem a mát.