A kedvenceimmel utolsó óra volt ma a tanévben, mert pénteken már az évzárót szervezik. Kaszinóztunk. Játszhattak a gépeknél, én is fórumoztam. Nagyeszű haverok dögös macákról tettek képeket a hozzászólásokba, nem győztem lecsukni a böngészőablakot, mikor kijött valaki az asztalomhoz kérdezni. Közben szólt a zene: Bupyc (Virus).
Ajtó nyílik, kedvenc igazgatóhelyettesünk dugja be a fejét. Integetek, hogy jöjjön csak. Én mosolygok, ő zavarban van. "Anikám, mit csináltok? Még tanítás van." Mondom: "Gyere, menjünk körbe!" Bal oldalsó padsorban az egyik srác minihttpd-t futtat, és egy weblapra képeket tesz fel emberekről. Többiek IP cím alapján nyitják meg az oldalát és az ott talált képet megpróbálják kitalálni, kit ábrázol. (Fórumról csentem az ötletet.) 2-3 percenként a srác oldalán új infó olvasható a kép alatt, ami segít a keresésben. Aki kitalálja, infónként csökkenő számú pontot kap. Mesteri szinten kezelik a Google-t. Hátul ketten a registry-t matatják, nézik mi változik a kulcsok átírásával. Másik oldalon GoogleMaps, a sulit nézik műholdon. Ismert oldalakat pingelnek, IP címből nyomozzák, hogy melyik országban van. Parancssori szkriptet írnak egy mappa biztonsági mentésére, ZIP-be tömörítéssel, inkrementális mentéssel.
"Hmmm..., szóval nem passziánsz? De Anikám, ez a zene!" Mondom: "Része az integrált oktatásnak." Felszólítom az előttünk ülő kislányt. Az énekesnővel együtt mondom neki a szöveget: "Já nye znaju za csem / Tak resala szugyba / Mü drug-drúgu csuzsíje / Tyipér na vszegdá." Kisbogár fordítja: "Nem értem miért / A sors így akarta / Idegenek lettünk egymásnak / Most és mindenkorra." Direktorhelyettesünk álla lekoppant a földre. Persze ő nem tudta, hogy apuka szerbiából származott ide, így a szláv nyelvek terén kicsit otthon van a lányka. Őróla meg azt tudom, a rendszerváltás előtt orosz szakos volt, és azóta is szíve csücske a nyelv. Azt hiszem a következő évtizedben, ha élő csirkéket darálok le órán, akkor is támogatni fogja a pedagógiai elképzeléseimet.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése