Napfény

Most éppen esik. Néha villámlik és dörög is, de jobbára csak a szemerkélő eső kaparász a párkányon. Viszont napközben verőfény és rekkenés volt a jellemző. Élveztem a napsütést, ahogy járkáltam az utcán. Sokan már az árnyékba húzódtak, de én nem. Imádom, ahogy rám süt a nap. Kata mindig csodálkozik, hogy télen, mínusz húsz fokban is meleg a kezem, visont a nyári kánikulában hűvös marad a bőröm. Szoktam mondani, hogy a tíz kiló amivel nehezebb vagyok, ennyivel nagyobb hőtehetetlenséget is jelent. Nehezebben hülök ki és nehezebben izzom fel. Persze ez csak szó szerint igaz, képletesen igen hamar felhevülök, akár egyetlen érintésétől is.

Szóval az utca. Robogok a napsütésben, a népek meg forognak utánam. Most nem a szépségemmel hivalkodom, valószínűleg a bő, kockás ing, (hosszú ujja könyékig feltűrve,) és a bazi nagy táska teszi, melyek csak úgy lobognak utánam. A táskában statisztikai adatlapok vannak, (gyűlölöm hazahozni a munkát,) a melós ing meg nálam normális öltözék. Ha meleg van, végig kigombolom. Kivirít alóla a fehér, bordázott férfitrikó, melyben ugrálnak a cickóim. (Melltartót csak intenzív testedzéshez vagyok hajlandó felvenni. Kabaré, de Katával kettőnknek összesen három melltarónk van. Neki egy a fehér blúzok alá, nekem egy pamut a sporthoz és egy fekete csipkés, amit ajándékba kaptam.)

Nagy léptekkel haladok, lebeg körülöttem a hajam, lóg belőle a füles zsinórja. Másik végén a telefonom, a memóriakártya tele zenékkel. Csodás alt női hang oroszul énekel. Dúdolom vele a szöveget, a zene ütemére mozog a fejem. Cikázom a pirosnál álló kocsik közt. A másik oldalon a lámpa zöldre vált, rámengedi a forgalmat. Középkorú pasi lefékez, mutatja a kezével, hogy csak menjek. Intek, hogy bocs és felugrok a járdára. Hasítom tovább a levegőt és rettenetesen boldog vagyok. Különösebb okom nincs rá, egyszerűen csak jól érzem magam a bőrömben, a ruhámban, jó a zene és süt a nap, minden másra meg tojok magasról.

Két éve, kezdő tanárként hasonló ruciban voltam, mikor egy tanári értekezlet szünetében, a többiek füle hallatára beszólt az egyik idősebb kolléganő. "Kedvesem, ruha nélkül biztos csini vagy, de ne is haragudj, a cipőidtől eltekintve úgy öltözöl, mint a tetőfedők." (A cipők a gyengéim. Általában lapos sarkú, kényelmes, de elegáns bőrcipőket hordok, ritkán kecsesebb fajta sportcipőt.) Belilult a fejem, és azt mondtam, hogy a tetőfedő az tulajdonképpen az ács, és, hogy a nagyapám tényleg az volt. Valamint talán ő is hallott róla, hogy egyszer egy ács fiából a világ megváltója lett, és így talán egy ács unokájának is van reménye, hogy viszi valamire, függetlenül az aktuális divattól. Azzal ott hagytam a bandát. Hallotta, vagy elmondták az igazgatónak, nem tudom, de azóta sem kérdezte meg senki, miért nem voltam az értekezlet folytatásán. Sőt, abbamaradt a csipkedés, a vénlányok azóta nem piszkálnak. De lehet, csak felismerték, hogy akikkel jóban vagyok, azoknak a levelezése, az USB kulcsa, stb. csak enyhén hibásodik meg, amit én is orvosolni tudok. Ellenben aki cseszeget, annál olyan súlyos a hiba, amit én képtelen vagyok megjavítani, így marad neki a drága és lassú szervíz.

A kockás flanell ingeket bátyámtól kapom, mióta kölcsönvettem tőle egyet, és nem akarózott visszaadni. Mindig is vonzódtam a nagyméretű férfi ingekhez. (Kata teljesen be tud zsongani, ha egy szál ingben lát, ahogy kivillognak alóla a combjaim. Érdekes, ugyanez pólóval nem hat rá így.) Szóval tesóm inge. Néhány éve, mikor még diák voltam, vizsgaidőszak vége felé Kata lelépett Fecóval és a családjával nyaralni. Tesóm melózott itthon, asszony, gyerek apósékkal szintén kirándult. Mindketten szalmák lévén elindultunk "az éjszakába". Csoporttársaim hívtak bulizni szigorlat után. Végre lehetőségem volt pasival megjelenni köztük. Felugrottam bátyámhoz, megkajáltunk, de közben leettem a blúzom. Akkor csórtam a trikót és a flanell inget a szekrényéből. Árnyalatnyi eltéréssel egyforma kockásban voltunk, ugyanolyan világos színű farmerban, könnyű sportcipőben.

Bátyám mikor lép, lazán lóg a lábfeje, a lépése egy talphosszal nagyobb, mint az átlagnak. Ettől úgy néz ki, mintha ruganyosan, de lassan lépkedne, mégis lóg az asszony nyelve, ha együtt mennek, szidja, hogy minek siet. Talán genetika, de nekem ugyanilyen a járásom. Kata is évekig morgott velem, hogy úgy rohanok mint tesóm. Szóval megyek a bulira, mellettem a féltestvérem, egyformán vagyunk öltözve, tempósan mehetek, senki nem sír, hogy nem kap levegőt, langyos nyári este van, egyhe szellő fúj, járás közben összeér a karunk. Érzem, hogy ugyanaz a rezgésszámunk, nem beszélünk, de tudom, ugyanolyan boldog mint én. Egyszerre érünk a klubhoz az egyik lánnyal, és ő valamit elkap a dologból, mert másnap azt mondta, olyanok voltunk tesómmal, mint a falkában vadászó oroszlánok. Egyszerre léptünk, egyszerre lendült a kezünk, és egyszerre fordítottuk a fejünket a miniszoknyás csajok után. Szinte várta, hogy becserkésszük, lerohanjuk és felfaljuk őket. Persze ez nem szerepel az est programjában, szinte végig tesómmal táncolok. Amikor csak tudok, mert a csop.társnőim folyton lekérik. Főleg miután feltűnik, hogy mikor kimegyünk levegőzni, ugyan beburkolózom az ölelésébe, de mi vagyunk az egyetlen pár, aki nem csókolózik, majd az egyik kiszúrja a hasonlóságot és bevallom, nem a pasim, hanem a testvérem.