Leszbikus-feminista vámpírregény

Egy korábbi postban odavetett félmondatból a kommentek közt elkanyarodtunk egy leszbikus-vámpíros jelenet irányába. Ez persze fényévekre van még egy történettől. Mert egy történetnek mondania kell valamit, és szólnia kell valamiről. Tehát az alapoktól kell felépíteni. Legyen benne egy leszbi vámpírvadász meg egy leszbi vámpír. OK, de minek? Mit akarok ezekkel elmondani? Egyáltalán, mit lehet? Freud bácsi segít. A vámpír a lelkünk sötét oldala. A szenvedélyes, amit csak a vágyak irányítanak. A vadász ennek az ellentéte, a tudatos, a józan. Ezek harcban állnak egymással, eddig OK. A mondanivaló lehet az, hogy a szélsőségek nem jók. Elpusztítják egymást, ha nem tudnak félúton találkozni, összeolvadni, és átadni egymásnak az erősségeiket, kiküszöbölve egymás gyengéit. Ez a mondanivaló. A történet szólhat arról, hogy nem jön össze a középút, és kölcsönösen elpusztítják egymást, vagy az egyik elpusztítja a másikat, de egyedül már csak egy egésznek a fele, így boldogtalan, értelmetlen az élete. Vagy lehet hepiend, és neonrózsaszín nyáladzás. Ez utóbbit inkább beveszi a nép, maradjunk ennél.

Tehát alapból van egy tünci-bünci vámpírvadász nőcink. Kerek csípő, kerek cicik, szexi a maca, de szűz, mint a frissen hullott hó. Gyakorlatilag egy látens leszbi. Vérfeminista, pasigyűlölő cicababa. A férfiak világában férfimunkát végez, és megállja a helyét, jobban mint a pasik. Mivel hideg fejjel mindig azt teszi amit kell. Ellenáll az indulatok csábításának. Egyfajta misztikus belső tisztaság vezérli, ami megsúgja, mikor mit tegyen, figyelmezteti a veszélyre. Mint valami ókori papnő, a szüzességével áldozik az isteneknek, akik vigyáznak rá. Időnként megpróbálják megerőszakolni. Pasik, akik nem tudják kicsoda, vagy más vadászok, akik gyűlölik, mert ő nő, és mert jobb náluk. De ezek rövidesen elhaláloznak. Szóval észbontóan dögös, nem bírja a pasikat, azoknál klasszisokkal jobb, így folyton lealázza őket. Tipikus felállás, ahogy Móricka meg Hollywood a leszbikus hősnőt elképzeli.

Bár Hollywood mellévágna egy szupermen és sármőr vámpírpasit, akinek majd jól behódolhat, de csak kicsit, meg igazából nem is mindig. Egyszerre lesz a lábakapcája meg a királynője. Basszus, megadtam Anita Blake receptjét! Na mindegy, mi kerüljük az olcsó frázisokat, lélektani regényt írunk. Tehát a csaj nem fog teljes pálfordulást végrehajtani. Először is megismerkedik a saját sötét oldalával. Hogy játszunk a nevekkel, a Vadász neve lehet Selene, a Hold, a nőiség - a Vámpíré meg Lilith, a Hold túloldala, nem egy férfias ellenpólus, hanem ugyanannak az érmének a másik oldala. Részletesebben kifejtve Lilith a Fekete Hold, az asztrológiában a Hold fizikailag nem létező, tömeggel nem rendelkező párja, amit szintén be szoktak rajzolni a horoszkópba. Ugyanakkor Lilith az Első Asszony, akit az Úr közvetlenül Ádám után teremtett annak társául. De mint tudjuk, minden tökéletes alkotást megelőz egy vázlat. Így Ádámhoz képest szebb lett, erősebb, okosabb, határozottabb, két lábbal állt a földön, és rendelkezett minden tudással amivel az égi lények. Nem csoda, hogy szembeszállt Istennel is, méghozzá nem is sikertelenül, mert ismerte annak valódi nevét. Mondanom sem kell, hogy ki lett űzve a paradicsomból, és helyette Éva, a lebutított 2.0-s verzió lett az emberiség szülőanyja. Persze olyan nagyon nem lehetett már belebabrálni, nem lett kitörölve Évából semmi, csak le lett korlátozva. Ha ezeket a korlátokat feloldjuk... no de kicsit elkalandoztam.)

Szóval Selene rendszeresen darálthúst aprít a pasivámpírokból, amikor végül találkozik a rettenetek rettenetével, a vámpírok félelmetes bajnokával, aki (nahát micsoda meglepetés egy feminista vámpírregényben,) szintén nő. Selene és Lilith. A nemüktől eltekintve ezek olyanok mint a Jin és a Jang. Az egyik magas, a másik alacsony, szőke - fekete, dúskeblű - vékony testalkatú, elfojtott szexualitású - perverz kéjenc, harc közben az Úrhoz és a szentekhez fohászkodik - káromkodik mint egy szódáskocsis, stb. És ekkor történik a fordulat. Ezek ketten találkoznak. A Mindenkit Legyőző és a Legyőzhetetlen. A küzdelem elkerülhetetlen. Csak egyvalaki távozhat élve a porondról. És ahogy mindenki sejti, (mivel van még hátra huszonhat fejezet,) mindketten sértetlenül megússzák. Látszólag. Mert belül valami történik velük. Aztán többször is összefutnak, és valahogy nem tudják bántani egymást. (Na jó, kicsit azért igen.)

És ekkor jön a fordulat. Mi hajt egymás karjaiba két nőt (a pasik sztereotip gondolkodása szerint)? Természetesen a férfiak durva, lelketlen világa. És némi kiszámított dramaturgia. Valami félresikerül, és az egyik küldetés balul végződik. De Selene megússza. A pletykának már nem lehet útját állni, hogy lepaktált a vámpírokkal. Már rég el kellett volna pusztulnia. Sőt, igazából a legutolsó küldetése csapda volt, elárulták. Mégis megúszta, tehát biztos, hogy áruló. Ugyanakkor ő is úgy érzi elárulták. Menekülnie kell, és most a Vadászra vadásznak. A többi vadász. Űzik mint a vadat, megsebesítik, követik a nyomát, bekerítik, és kis híján el is ejtik. De akkor, na találjátok ki mi történik? Igen, természetesen. Megjelenik Lilith, és megmenti.

Itt most némi lelkizés következik. Mert ugye Selene világa a feje tetejére állt. A fehértrikósok, akikkel egy oldalon harcolt, elárulták a csapatát, és a társai halálát okozták, aztán őt üldözték. A feketetrikósok aduásza, a halálos ellensége meg megmentette. A logika szerint neki most át kéne állnia a másik oldalra. No de az ellentmond mindennek amit idáig szentnek tartott! A jó és a rossz közti éles határvonal semmivé lett. Középen áll, és képtelen dönteni. A patthelyzetből vajon mi mozdítja ki? Úgy van. Végigvonult idáig is a történeten a két nő közti leplezetlen szexuális vonzódás. Legalábbis Lilith nem leplezett semmit. Selene persze saját maga előtt is tagadott mindent. De most megtörténik amire mindannyian vártunk már. Szexelnek. Természetesen nem gigantikus, mesébe illő megaorgazmussal, hisz nem holmi Anita Blake sztoriról van szó. Csak valamiféle ügyetlen kezdő próbálkozás történik, bár az egyikük rutinos, így azért nem lesz katasztrofális az élmény. A lényeg megtörténik, Selene elveszti a szüzességét.

Elveszíti a "tisztaságát", az egyoldalúságát. Kezd másképp gondolkodni, megváltozik. A változás párhuzamosan halad az újabb és újabb szexuális élmények megszerzésével. Nem tudjuk eldönteni, vajon a javuló szex hatására következik be a lelki változás, vagy annak köszönhetően lesz egyre jobb a szex. De nem is kell. Ez ugyanannak a fejlődésnek két megnyilvánulási formája. És ami fontos, nem csak Selene változik. Ha összedörzsölünk két követ, mindkettő kopik, idomul a másikhoz. Lilith is átalakul. Megindul a közeledés, keresik az arany közepet. Amit persze valahogy meg is találnak. Közös erővel kinyírnak egy halom vámpírpasit, akik egy apácakolostort készülnek feldúlni, hogy a nőket megerőszakolják, kiszívják a vérüket, megöljék és megnyúzzák őket. (A sorrend ízléstől függően változhat.) Aztán pasikat nyírnak ki, akik egy vámpírkolónia várandós asszonyait és vámpírcsecsemőit akarják lemészárolni. Majd nőkkel erőszakoskodó pasikat tesznek jégre, végül vámpírokat, akik vámpírnőket raboltak, hogy rabszolgáikká tegyék őket.

Egyszerű filozófia, nem is valami magasztos. A lényege, hogy a nőknek nem egymással kell huzakodniuk, hanem fel kell ismerniük, ki az igazi ellenség. A férfiak! Na jó, ez kicsit vérfeminista. Szelídítünk. A női erényeknek át kell hatniuk, meg kell nemesíteniük a durva, férfiközpontú, rövidlátóan haszonelvű, a holnappal nem gondoló, önfelélő, pokolratartó férfivilágot. Létre kell hozniuk a disztópiából egyfajta utópiát, ahol a nők, nőstény-vámpírok és asszony-emberek közösen, békében élnek. Fiaikat és lányaikat egy újfajta szellemben nevelik, egy jobb és szebb világ gyermekeivé.