Apró differencia

Idén a húsvét viszonylag kellemesen telt. Bár bizonyos témákban továbbra is homlokegyenest ellenkező nézeteket vallunk Katával, néha egész jól összejön a kompromisszum. Neki a hagyományról vannak merev elképzelései, nekem meg egyes tisztasági előírásokról. De most nem volt semmi gond, Húsvét napján reggel felkeltünk, megmosakodtunk, asztalhoz ültünk, és a méregerős tormával megettük a keménytojást meg a sonkát. Az apró differencia az volt, hogy a sonka korábban nem egy disznó, hanem egy pulyka lába volt. Nem is értem miért nem jutott ez eszünkbe korábban, hiszen a hotdog (baromfi)virslivel, a (ló)kolbászos szendvics, és a (liba)zsíros kenyér is bevált. Még a (kecske)disznósajtot kéne feltalálni valakinek, és rendben is volnánk.

Persze az is lehet, hogy ez a probléma azért is jelentőségét vesztette, mert sokkal nagyobb feszültséget okoz másvalami. Ugyanis más, súlyos esemény következett be a közelmúltban. Katám belépett a negyedik X-be, betöltötte a kerek negyvenet. Én viszont majd csak a nyáron, majd egy fél év késéssel leszek harminc. Így, ebben a köztes időben én a húszas korosztály tagja vagyok, ő pedig a negyvenesek közé tartozik. Az az apró differencia, hogy én a korosztály tetején, ő pedig az alján foglal helyet, neki nem számít. Az ő interpretációjában, két évtized választ el minket, negyvenesként a húszas barátnője fele annyi idős, mint ő. Ezt lehetetlen kiverni a fejéből, hiába számolom ki neki napra pontosan a születési dátumaink közt eltelt időt, hogy az alig több, mint tíz év, osztok, szorzok, az arány inkább háromnegyed, mint egyketted, az neki mindegy. Csak az vigasztal, ha hamarosan betöltöm a harmincat, utána tíz évig nem fog ezen problémázni.

Fecóval a hétvégén moziztunk. Megnéztük A Hobbit: Váratlan utazás-t. De mégsem szúrtunk el vele sok időt. A film ugyan majdnem három óra, azonban, apró differencia, hogy mi elosztottuk háromba, és csak azután néztük meg, hogy ő megírta, megtanulta, elolvasta, kiszínezte, elkészítette stb. ami az iskolába kell, én pedig végeztem a napi fordítani valómmal.Fogtuk a vacsorát, beköltöztünk a monitor elé, ami így egyébként meglehetős egészségtelen, és illetlen dolog volt, viszont Kata nem morgott velünk.

Egyébként a fordítást nagyon utálja, hogy csinálom. A múltkor már megkérdezte, ugyan mennyit fizetnek érte, és ugyan mit kapnak majd ők ketten Fecóval az árából, amiért hajlandóak voltak elviselni, hogy elvonulok, és nem velük foglalkozom. Ezen meglehetősen kiakadtam, és megkérdeztem, mi ugyan mit kapunk azért, hogy hajlandóak vagyunk elviselni, hogy munka után vagy haza se jön, vagy csak belép és már megy is tovább mindenféle nagyonokos összeesküvéselméletes, nagyonmagyaros előadásra, válogatott kézművesszakkörökre, esetleg a mamájánál vagy a nővérénél tölti az estét. Amikor meg nem, akkor meg a munkahelyén túlórázik. Az apró differencia az, hogy ha a fordítás munka, akkor én itthon dolgozom, ha meg hobbi, akkor én a szórakozásommal pénzt keresek. Egyébként meg kapnak majd néhány tonna tüzifát, mert idén már nyáron megveszem jóelőre, hogy legyen időm a szünidő alatt felhasogatni, megszárogatni, és betárolni a fásszínbe.