Identitás

Az önmeghatározásával általában háromféle problémája adódhat valakinek. Vagy ő maga nem tudja megemészteni, elfogadni az identitását, azt, aminek tartja magát, vagy pedig mások problémáznak vele, támadják az azonosságát, vagy mert az identitáskategóriát utasítják el, vagy azzal nem értenek egyet, hogy az illető ebbe beletartozik. A második eset az intolerancia, a különböző fóbiák világa, szintén megérhet egy írást, most nem foglalkozunk vele. Az első meg a harmadik pedig összefügg, mivel arról szól, hogy "ki vagyok én", és "milyennek látnak mások", azaz hogyan, milyen kategóriák mentén határozom meg önmagamat, és ehhez képest mások milyen címkékkel látnak el. Amíg a kettő összhangban van, mások nem is törődnek vele, legfeljebb mi gyötrődünk rajta. Ha viszont eltérés van, akkor felmerül a kérdés, kinek van igaza?

Az eltérés kialakulhat lassan, szinte észrevétlenül is. Tesóm mesélte, hogy kiskorában nagyon világos, szőke haja volt. Ahogy felnőtt, fokozatosan sötétedett a színe. A lassú változás neki fel se tűnt a tükörben, csak amikor egyszer azt mondta, hogy szőke a haja, valaki megjegyezte, hogy az hát, igazi csokoládészőke. Ezen jól elcsodálkozott, és nézegette magát egy darabig a tükörben, és elismerte, hogy hát jól van na, legyen sötét szőke, aztán belement, hogy talán barnás szőke, majd idővel szökés barnára módosított, és csak később tudta igazán elfogadni, hogy ő bizony barna hajú. Amikor ennyire szemmel látható dologról van szó, viszonylag egyszerűbb elfogadni, hogy az identitásunkkal kapcsolatban tévedésben vagyunk. (Persze van akinek ez nem egyszerű, lásd a Fekete Lovagot.)

Ha azonban az identitás belső tényezőkön alapul, akkor az azzal kapcsolatos meggyőződés makacsabb lehet. Mindjárt harminc vagyok, és utoljára tizenéves koromban szexeltem pasival, de az identitásomat tekintve biszexuálisnak tartom magam. Mert alapból nem utasítom el a gondolatot, hogy egy pasival dugjak. Persze ezt könnyen tehetem, mert a nőmön kívül mással nem bújok ágyba. Tehát nem fenyeget a veszély, hogy esetleg az elméletet gyakorlatra kéne váltanom. Kata pedig még ennél is cifrább. A tizenkét év alatt, mióta együtt vagyunk, ő lefeküdt a tesómmal is, hogy teherbe essen, és ezen az alapon, szerintem ő meg heteroszexuálisnak tartja magát. Mint a női fogvatartottak, akik a börtönben a többi csajjal dugnak, de amikor kiengedik őket, visszatérnek a pasikhoz. Szerintem, ő úgy van vele, ha szakítanánk, akkor utána biztos egy pasival jönne össze.

Persze ezt az elméletet ő sem igyekszik letesztelni a gyakorlatban. És nem is biztos, hogy így gondolja, csak néha nekem támad ez az érzésem. Megesik, hogy időnként úgy kell elcsábítanom, mint egy vonakodó szüzet. Mondjuk, máskor meg rám veti magát, mint egy domina, épp csak lovaglóostor nincs a kezében. Szóval nem tudom biztosan eldönteni. Tesóm naná, hogy el tudja. Azt mondta, ha én bi vagyok, Kata meg heteró, akkor elvileg nem kéne ellenérzésünk legyen a gondolatra, hogy bevegyünk egy pasit is harmadiknak. Belegondoltam, és nyílt a bicska a zsebemben, és szerintem Kata is sikítófrászt kapna az ötlet hallatán. De ez lehet azért is, mert ez egy kétszemélyes játék. Erre tesóm bedobta, hogy képzeljem el a dolgot egy harmadik csajjal. Kata tutira ettől is sikítozna, de nekem ez a verzió határozottan kevésbé tűnt ellenszenvesnek.

Aztán rátértünk arra, ami problémát is okoz. Tesóm kérdezte, miért nem állok neki komolyan írni, miért hajigálom ki folyton a vázlataimat, törlöm le a félkész szövegeket. Addig szorongatott, míg eljutottunk oda, hogy az a meggyőződésem, az identitásom, hogy én nem vagyok író. Szerkesztő talán, meg műfordító is, mert ha felnézek a polcra, akkor vannak rajta könyvek, melyek miatt ezzel szemben nehéz volna érvelni, de író... író azért nem vagyok. Erre előszedtük az író definícióját. És tényleg, író az, aki ír. Azzal a szándékkal, hogy mások olvassák. A megjelent könyv az nem szükséges (és nem is elégséges) része a meghatározásnak.

Mert akkor, amikor még csak az első könyvét írja valaki, még nem lenne író. Sőt, ha előtte írt már másik négyet is, amiket majd utólag adnak ki, akkor azokat aki írta, az nem volt író? Akit csak a halála után adnak ki, az életében nem volt író? És csak az író, aki vaskos köteteket, nagyregényeket ír? Örkény, ha csak az egyperceseit írja meg, akkor nem író? És akkor kiderült, hová akart kilyukadni. Azt mondta, nézegessem kicsit a blogomat. Nézzem meg, az elmúlt négy évben mennyit írtam. És döntsem el, író vagyok-e vagy sem.