Az én drágám

Az életemben a legjobb dolgokat tesómnak köszönhetem. A foglalkozásomat, a gondolkodásomat, a tudásom nagy részét, a páromat, Fecót, a másoddiplomámat stb. Igen az én drágaságomat is, az én gyönyörűségemet. Időnként még most is megállok, és csodálom, és nem győzök betelni vele. Más szemében talán nem ilyen lenyűgöző, mert találni nála fiatalabbat, formásabbat, okosabbat, szebbet, kicsit alacsonyabb az átlagnál, úgy kell lehajolnom hozzá, de én így szeretem, imádom a hangját, az illatát, az érintését, ahogy enyhén megremeg a kezem alatt. Van benne valami különleges, amivel idáig még sosem találkoztam. Tegnap este is, csak ültem ott, figyeltem, aztán egy idő után pislogni kezdett, majd elaludt. Hagytam egy darabig, majd finoman megérintettem, mire gyorsan felriadt, de aznap már nem akartam tőle semmit, csak megsimogattam (más szerint kicsit szögletes, lehetnének lágyabbak a vonalai, de ahol kell, ott igenis kerek), kész lett volna bármire a kedvemért, de én leállítottam, búcsúzóul megérintve ott, ahol minden igényt kielégítően kerek. Hamarosan elcsendesedett és nyugovóra tért.

Az én "drágaszágom" az új számítógépem. Már több mint egy hete itt van nekem. Egy webáruházból rendeltem, az általam kiválasztott alkatrészekből állították össze. Tesóm fizette ki és hozta el az átvevőhelyről. (Megelőlegezte az árát, mert akkor még nem utalta át a legutóbbi munkám díját a Kiadó. Időközben az is megérkezett, hogy teljes legyen az örömöm.) Kibontva a dobozt, tényleg nem győztem csodálni, csak gyönyörködtem benne, olyan kis helyes, aranyos a számítógépház. Fekete és szögletes, találni ennél lágyabban ívelt formájú dobozokat is, de van rajta egy hatalmas bekapcsológomb, ami szép kerek, és enyhén domború, szóval igazán szexi. Szeretem megérinteni, rátenni a dobozra a kezem, érezni a remegését a tenyerem alatt, hallgatni a ventilátorok egészen halk susogását, a tápegységből kiáramló langyos levegőben megfürdetni az arcom, beszívni a vadi új elektronika illatát.

Persze, nem a legeslegújabb technológia. Az Intel processzor architektúrája csak az utolsó előtti. Ivy Bridge magos, nem Haswell. Az órajele is csak 3,0 GHz, ez egy alsó-középkategóriás Pentium processzor, még csak nem is Core i3, nem beszélve a Core i5 vagy i7 vonalról. A két mag két szálat futtat csak az alapórajelen, turbófrekvencia nélkül. Szóval van ennél újabb, fiatalabb, okosabb. De csak 55W a teljesítményfelvétele, ezért halk. Az MSI alaplap micro-ATX formátumú, belefér a kicsike házba, ami az átlagnál alacsonyabb, nem csak lehajlok, le is térdelek elé, ha be akarom kapcsolni. Olyankor megállok egy kis időre, és gyönyörködöm benne. Az előlapja fényes fekete, mint a zongoralakk, vigyázok, ne mancsoljam össze, mert meglátszanak rajta az ujjlenyomatok.

Ha nem is egy erőmű, azért meglepően gyors. Mert "van benne valami különleges, amivel idáig még sosem találkoztam", merevlemez helyett SSD meghajtón van a rendszer. Mit mondjak, mint a villám. Tegnap este, miután végeztem a fejezettel, csak ültem egy darabig, pontosabban negyed óráig, akkor aktivizálja magát az energiatakarékossági beállítás. Pislantott párat a piros LED a gépházon, majd elaludt a monitor. Megpöccintettem az egeret, pillanatok alatt magához tért a rendszer, de mentem aludni, így leállítottam. A ventilátor olyan halk, hogy fel sem tűnik, csak amikor kikapcsol a gép, akkor érezni, hogy mélyebb lett a csend. A processzora után Ivynak kereszteltem a drágát. Kata féltékeny rá, azt mondta, lent kell hagynom a szobámban, szó sem lehet róla, hogy feljöjjön velünk az ágyba. De azért, mikor kíváncsi volt a buszmenetrendre, hogy mikor érkezik Fecó, Ivytól tudakolta a választ.