Volt valami furcsa a tekintetében. A szája sarka lefelé biggyedt, mintha a látványom is irritálná, és meglenne rólam a véleménye, ugyanakkor a szeme nem szűkült össze, a szokott utálkozó pillantás helyett mintha elismerés csillant volna benne. Sőt, a szeme sarkában ráncok tűntek fel, mintha nevetne. Épp csak nem kacsintott rám. De nem volt időm kielemezni, miért néz rám így, mert Bob villával a kezében, egy pohár oldalát kocogtatva hívta fel magára a figyelmet. Piros mikulássipkát húzott a fejébe, fehér prémszegéllyel és bojttal, mint valami királyi koronát, odasétált a terem végében egy letakart zsúrkocsihoz, és belekezdett a köszöntőjébe.
Waltertől eltérően ő kevesebb gondolatot szentelt az ünnepnek, az emberek szolgálatának, mások megajándékozása ősi rítusának, és meglepetésemre a profitról is csak pár mondatot szólt. Inkább arról beszélt, hogy milyen jó kis társaság vagyunk, mennyire sokszínűek, és itt nem a bőrszínre gondol, intett Davidnek, Mr. Changnak és Miguelnek, hanem arra, mennyire mások vagyunk, a stílusunkat, a modorunkat, a szokásainkat tekintve, mégis nagyjából ugyanazt csináljuk. És ez a munka kiváló lehetőséget nyújt, hogy egymással és a sok kisgyerekkel meg a szüleikkel találkozva megismerjük az embereket, de legfőképpen saját magunkat. Mert ha a többiek nem tudják kit rejt a piros kabát, az nem olyan nagy baj, ha legalább mi magunk tudjuk. Ezzel a mondatával tökéletesen egyet tudtam érteni.
Aztán lehúzta a terítőt a zsúrkocsiról, és immár Walter szokásaihoz hűen, mindenfajta ürüggyel díjakat osztogatott. A legtöbb 4 év alatti ügyfelet szerző, a legnagyobb összegű megrendelés, a legtöbb tételből álló megrendelés, a legfiatalabb, a legidősebb megajándékozott, a legtöbb sportszert, szoftvert, babát, logikai játékot stb. forgalmazó, mindenki dicséretet és jutalmat kapott. Az újoncoknak is jutott valami, Jack például egy kis doboz LEGO játékot vehetett át, mivel ezekből ő adta el a legtöbbet. Clara az óvodás korosztályban és az édességekkel tarolt, Nicole ékszerből volt jó, illatszerből meg ruhából, én pedig könyvből, plüssálatból és dévédéből. Valamint én gyűjtöttem a legtöbb ügyfelet, a legtöbb teljesült megrendelést és a legnagyobb nettó forgalmat. Bruttóban Peter megelőzött, a tömény alkoholok magas jövedéki adója miatt, Janis pedig a tételszámmal előzött le, mivel a kindertojás-figura és baseballkártya gyűjtemények darabonként kerültek számlázásra.
Bob minden díjhoz fűzött egy tréfás megjegyzést, mi jót nevettünk, és tapsoltunk a díjazottaknak. Mire végzett, mindenki kapott valamit, nem volt senki, aki valamilyen szempontból ne lett volna a legjobb. Egy utolsó gratuláció után reményét fejezte ki, hogy ezzel a nyertes csapattal jövőre is együtt dolgozhat, majd berekesztette a rendezvény hivatalos részét, jó étvágyat kívánt és ráeresztett minket a svédasztalra. Udvarias tülekedés kezdődött, kerülgettük egymást tányérral a kézben, és igyekeztünk minden gusztusos dologból csenni pár kanállal. Vékony szelet rozskenyérre avokádókrémet és kaviárt raktam, pálcikára szúrt sajtgolyókat, tavaszi tekercset, garnélát és pár szem koktélparadicsomot.
Elhátráltam az asztaltól, és falatozni kezdtem. Bob körbejárt, italt töltött mindenkinek. Aztán újabb portyára indultunk az asztalhoz, igyekeztünk felderíteni, mi különlegesség van rajta, és szinte mindent meg is kóstoltunk. Egy idő után elteltem, fogtam a borospoharam és körbejárkáltam. Tudtam, hogy egy félóra csevegés után újra tudok majd enni. Közben pedig bizniszeltem. A James Bond dévédém elcseréltem valami katonai, taktikai lövöldözős játékprogramra, David bátyám szereti az ilyesmit. Az új Rowling könyv helyett, amiből volt már két példány a családunkban egy Rubik kockát szereztem az egyik unokaöcsémnek. A plüsskutyust és a nevemre szóló csekkeket úgy döntöttem, megtartom.
Úgy éreztem pár falat ismét lemenne, ezért fogtam egy tiszta tányért, és megcéloztam az asztal túlsó felét, ahol az édességek voltak. Mindenféle formájú és színű sütit láttam, nem győztem válogatni. Csak mikor tele volt a tányérom, vettem észre, hogy Janis néni, Clara és Nicole mellett állok. Zavaromban bekaptam pár falatot. Tobzódtam az ízorgiában. Csak rágtam, hümmögtem, forgattam a szemem. Nevettek rajtam, de mondtam, ezt meg kell kóstolniuk, és valami rózsaszín puncsos háromszöget tömtem a szájukba. Ízlett nekik de ajánlottak más finomságot is, és az lett a vége, hogy körben etettük egymást, Janis apró diós süteménnyel, Clara mogyoróvajas karikával, Nicole pedig kókuszgolyóval.
Peter lépett hozzánk, poharat nyomot a kezünkbe, és töltött. Pár korty vörösbor után vihogtunk, mint az ovisok. Történetekkel szórakoztattuk egymást, milyen kínos dolgokban volt részünk, miközben mikulást játszottunk. Többen csatlakoztak hozzánk, elmondtak egy-egy sztorit. Közben akinek kiürült a tányérja vagy pohara, az ment és szedett, töltött magának. Néhányan leszakadtak és külön beszélgetésbe kezdtek. Körbejártam az asztal, nézelődtem, mit nem kóstoltam még, de el voltam telve, nem kívántam többet, sőt éreztem, jót tenne egy kis friss levegő. A terem végéből egy kis folyosóra lehetett jutni, a mosdók és a konyha nyílt innen, meg egy kis zárt udvarra lehetett kilépni. Ide jártak füstölni a dohányosok, Janis, Miguel és régen Walter.
6 megjegyzés:
Meglepő, de nem a kaját és a nasit irigylem tőlük leginkább, hanem ezt a jutalmazós munkahelyi légkört és a főnöküket.
Legalább akkor had álmodozhasson kedvére az ember, amikor képzelt világot hoz létre. :)
Nagyjából így képzelnék egy iskolai évzárót. Biztos minden osztályban, még a leggyengébb képességű gyerekek esetében is lehet találni valami területet, ahol az illető gyerek osztályának a legjobbja volt. Ha a félig szellemi fogyatékos Ubulka is hazavihet egy oklevelet, hogy mondjuk ő gyűjtötte a legtöbb csigát a kiránduláson, akkor nem úgy fog visszaemlékezni az iskolára, mint ahol kudarcélmények sorozatában volt csak része, és semmi jó nem történt vele. Az egész hozzáállása más lesz, aminek következtében az oktatómunka is eredményesebb lehet nála.
Végre vitázhatok: De miért csak egy iskolai évzáró lehet ilyen? - az már engem hidegen hagy. Egy munkahelyi év vagy projekt záró bankettnek is ilyennek kéne lennie.
Hát, ez a válasz egyszerű, nekem a kettő ugyanaz. :)
Réééééééétes...
:)
A következő részben elalszik, és álmában jön a télapó, aki levetkőzteti, de mielőtt bármi is történne, felébresztik, és körben mindenki pohárköszöntőt mond. A főszereplő mindenki mondanivalóját hosszas kommentárokkal illeti magában.
Aztán kimegy a mosdóba, ahol a padló mintázatáról eszébe jut egy történet, ami még gimis korában esett meg vele, beszorult egy mosdóba az egyik osztálytársával, és egy fél napig barkópáztak, mire kiszabadították őket. Amíg ezen mélázik, bejön valaki. Nagyon kíváncsi, ki az, kiles a fülkéből, de csak Janis, aki kezet mos és vissza kimegy. Aztán további két fejezeten keresztül utazik haza a buszon, miközben találkozik a Narancssárga Hajú Lánnyal, a Részeg Villanyóra-leolvasóval és a Rókalánnyal. Szerencsére nem hányja le.
Otthon a Dallas megy a tévében, amit nem néz meg, épp csak addig, hogy tudja, mit nem akar megnézni benne, aztán fürdik, és nem tud elaludni későig, így kimegy az erkélyre csillagnézni, de közben a szülei szexelnek a szomszédban, amiről eszébe jut egy kalandja egy fiúval, aki...
:)
Megjegyzés küldése