Az irodalmi giccs egyik jellemzője, hogy gyakorta alkalmazza a véletlent, mint dramaturgiai elemet. Nem erőlködik a logikus magyarázatokkal, ok-okozati viszonyokkal, lélektani, jellembeli alapozással, így a történet valószerűtlenné, hihetetlenné válik. Kata egy jókora, három-négy literes teafőzőben szokott teát főzni, ami egész napra elegendő hármónknak, és ha beesik egy vendég, akár még annak is jut. Az én
karácsonyra kapott teáskannám csak két-három bögrére való teát tud egyszerre főzni, így ritkábban használjuk. De most gondoltam egyet, és csináltam magamnak egy adagot, frissen szedett citromfűből. Miközben vártam, hogy kihüljön, nekiálltam rendet rakni az ebukolvasómon, törölgettem róla, amit már elolvastam, és amibe beleolvastam, de tudtam, hogy soha nem fogom befejezni, mert élvezhetetlen,
giccses és/vagy fércmű. Közben megtaláltam
a könyvet, aminek a borítóján legelőször megpillantottam a különleges formájú kannát. A könyv magyar kiadásának a címe:
Kitchen. Teázás közben elkezdtem olvasni. Másnap, a postaládában találtam egy borítékot. Benne egy, az irodalmi giccsről szóló,
apró kis könyvecskét. Beleolvastam az elejébe, és megtudtam, hogy a giccs szavunk a németből jön. (
Kitschen, mint összekaparni az utca mocskát, vagy a 19. sz. végének müncheni piacán a nélkülöző festőművészek által árult kép neve
Kitsch [skizze, sketch = skicc, vázlat]). Aztán befejeztem a japán, kannás borítójú könyvet, és a végén lévő tanulmányt is elolvastam, amiből kiderül, hogy a történet irodalmi előzményei közt ott található egy speciálisan japán műfaj, a lányoknak íródott, plátói szerelmet ábrázoló,
giccses képregény is.