Karácsony - Hagyomány és változás

Elolvastam két régebbi, karácsonyi postot, a 2013-ast és a 2016-ost. Érdekes így visszatekinteni, hogy mi az, ami töretlen hagyomány, és mi az, ami változik. A mamát már hosszú évek óta kímélni kell, de a hasztalan próbálkozás helyett, hogy akkor majd nem megyünk hozzájuk, ne kelljen neki főzni, az lett a bevált módszer, hogy étterembe megy a család. A halászlé is hagyomány maradt, azzal a kitétellel, hogy Fecó nem eszik, mert nem szereti (szerintem csak a szálkát, a hallal nincs igazán baja), és Kata sem eszik, mert kerüli a fűszerpaprikát. Aztán megyünk a mamához, ahol tízféle sütemény vár, mert nem kellett ebédet főzni, így volt ideje ennyit sütni. De már rutinos vagyok, szemrebbenés nélkül hazudom, hogy ettem mind a tízféléből, mikor csak kettőből, egy-egy darabot.

Hogyan nem írtam regényt novemberben

Amint arról november elején írtam is, beneveztem a NaNoWriMo kihívásra, aminek az a lényege, hogy november 1. és 30. közt 50.000 szó terjedelemben összefüggő írásművet kell alkotni. Semmi egyéb megkötés nincs hozzá. Nem kell zseniálisnak lennie, nem baj, ha nyelvileg hagy maga után kívánnivalót, ha kissé fésületlen. A lényeg a mennyiség. Ez így önmagában nem tűnik túl nehéznek, de ha tíz jelentkezőből egynek sikerül, azért az árulkodó. Amint az előre sejthető volt, nekem sem sikerült teljesítenem a célt. Ennek ellenére nem volt haszontalan a próbálkozás, mert pár dolgot megtanultam belőle. És az ember a saját hibáiból tanul a legkönnyebben. A közmondásos okos ember máséból is képes tanulni, de az csak elméleti tudás lesz. Az igazi gyakorlati tapasztalat abból származik, amit mi magunk követünk el.

Alkohol és erkölcs

A kettő jegyében telnek a napjaim. Az úgy kezdődött, hogy tesóm szerzett nekem egy kis munkát. Át kell néznem pár tanulmányt, mielőtt a nyomdába mennének. Végül is miért ne, karácsony előtt jól jön egy kis plusz pénz, és időben se olyan sok. Gondoltam én. Az egyik szöveg a bejegyzett élettársi kapcsolat (a házasság pótléka a melegek számára) kritikája. Természetesen szigorúan jogi alapon. A szöveg önmagában sem könnyű, féloldalnyi bekezdések, melyek két mondatból állnak, és ha az egyik csak egyetlen sor, képzeljük el a másikat. Nem, ne próbáljuk meg. Mert nem lehet elképzelni azokat a labirintusszerűen bonyolult, előre és visszautalásoktól hemzsegő, latin szavakkal, jogi terminusokkal teletűzdelt, három mélységig egymásba ágyazott idézeteket tartalmazó, irgalmatlanul sokszorosan összetett mondatszörnyetegeket, amikkel meg kellett küzdenem.

Az óriási póniló

Ha híreket kerestem, gyakran mentem az indexponthu-ra, főként azért, mert könnyű volt megjegyeznem az URL-t. De az utóbbi időben egyre jobban zavar, hogy nagyon elbulvárosodtak a cikkek címei. "Hatalmas változások jönnek a bolti fizetéseknél." Azért mert már mobillal is lehet fizetni? Biztos lesz változás az arányokban, hosszabb távon át is rendeződhetnek a vásárlói szokások, de nem valószínű, hogy a következő pár hónapban fenekestől felfordulna minden. Márpedig a cím ezt sejteti. Miért kell mindennek hatalmasnak, óriásinak, gigantikusnak meg elképesztőnek lennie? Ez engem irritál.

Örvényben

Az utóbbi pár napban igazán elkapott az örvény. Már hetek óta úgy érzem, hogy kissé túlságosan is felgyorsult a flow áramlása, és már nem a jelenben élek, hanem próbálok elkapni villanásokat a jelenből, nem az élet rohan el mellettem, hanem én száguldok át fékezés nélkül az életen, és a körülöttem lévő világból szinte csak elmosódott, színes csíkokat látok. Mikor elkezdődött a tanév, elindultak a tanfolyamok is. Szeptemberben csak egyet tartottam, októberben már kettőt, hétfőtől péntekig minden délután négy órát. Aztán péntek esténként újabb tanfolyam indult. Erre mi iratkoztunk be Katával, OKJ képesítést szerzünk egy hiányszakmában, amiért ösztöndíjat is kapunk. Vagy legalább is némi pénzt, mert az összeg akkora, hogy ösztönző hatása nemigen van. De ha ketten összedobjuk, akkor kijön belőle Fecó menzája és zsebpénze.

#metoo

Sem hesstegelni, sem mozgalmakhoz, láncreakcióként terjedő posztolásokhoz csatlakozni nem szokásom. Most is gondolkodtam, hogy akarom-e én ezt, és számít-e egyáltalán. De azt hiszem, mindkettőre igen a válasz. Aztán meg azon is gondolkodtam, való-e postolnom, hogy ér-e nekem is, mert akit csoportosan, többen zaklatnak, összevernek, megerőszakolnak... az egyértelmű, én meg ugye vagy magamnak kerestem, mert minek ittam annyit, vagy azon nyomban elégtételt vettem, és behúztam egyet a tapizónak, szóval ezek nem is számítanak. Aztán elkezdtem olvasgatni mások bejegyzéseit. Sokan kezdték szintén azzal, hogy nem is tudják, kvalifikálja-e őket a velük történt eset a hessteg használatára. De jobban belegondolva, ha már felmerül a kérdés, akkor a válasz biztosan igen.

Selyem

Szerencsés vagyok, van 2-3 olyan ismerősöm, akik ha kipostolnak egy olvasott könyvet, esetleg kimondottan ajánlják (néha még el is küldik elektronikusan, amit nem győzök megköszönni), akkor nem kell gondolkodnom, bátran nekiállhatok elolvasni, mert biztos nem fogok csalódni. Mostanában több könyv is így jutott el hozzám, és az egyikről az új Joël Dicker könyvről akartam írni, de az elég összetett, annak még ülepednie kell. Ezzel viszont most végeztem, és tele vagyok mindenféle érzéssel. Gondolattal kevésbé, és ha ez leülepszik, akkor inkább csak hangulat marad belőle, arról meg nehéz mit írni. Szóval Alessandro Baricco: Selyem. Az elő- utó- akármiszó szerint nem szerelem, csak egy történet, vágyról és fájdalomról, fehér zenére (zajra?) komponálva.

Sikeres élet

Az időnk véges. Ez is egy olyan tény, amit nem tudunk megkerülni; ez így van, és kész. De ha a rendelkezésünkre álló idő véges, akkor célszerű lehet, ha próbálunk nem elvesztegetni egyetlen értékes másodpercet sem. Megfigyelésem szerint azok az emberek érik el a legnagyobb sikereket, akik igyekeznek az utolsó cseppig kifacsarni mindent, amivel az élet szolgálhat nekik. És ezt az itt ismertetett egyszerű szabálynak az alkalmazásával érik el: Annak szentelnek figyelmet az életükben, amire van legalább némi ráhatásuk, a többivel pedig gazdaságossági szempontból, takarékoskodva az idejükkel, egyszerűen nem foglalkoznak.

Arachnidok, ambivalencia, alma

Durva volt ez a nyár, gyakorlatilag végigdolgoztam az egészet. Nem sok időm volt pihenni, rendesen lemerültem, így mikor a tanév kezdete előtt, augusztus végén elkeztünk bejárni az iskolába, akkor volt alkalmam kicsit lazítani, feltöltődni. Magamévá tettem néhány sört, és leültem megnézni pár filmet, ami a "vakáció" alatt elmaradt. Köztük A Mars árulóját is, ami a Csillagközi invázió ikszedik folytatása, amit már persze csak rajzfilm formájában készítettek el. Hát nem azok a tipikus oszkár-díjas alkotások, de az alapul szolgáló történetet Robert Heinlein írta, és aztán olyanok jöttek a nyomában, mint Joe Haldeman: Örök háború, John Scalzi: A vének háborúja, Timothy Zahn: Kobra harcosok, vagy Jay Allan: Crimson Worlds sorozata, amit idehaza kevesen ismernek, mert nem jelent meg magyarul. Szóval az eredeti történet műfajt teremtett, és ezen érdem nem foszlik semmivé a filmek gyengeségei miatt sem.

Meggyőződés

Álmomban színházban jártam, a Broadway színpadán a Rocky Horror Picture Show-t játszották, azt néztük. De a hely egyáltalán nem hasonlított a Broadway-re, sőt semmilyen színházra sem, inkább valami vendéglő lehetett, mert asztalok körül ültünk, és még egy pincérnő is körbejárt, hogy felvegye a rendelést. Ezek után nem meglepő, hogy a darab sem hasonlított a Rockyra, valami bírósági tárgyaláson játszódott, egészen más szereplőkkel. Van ennek egy politikai olvasata is, de az álom megfejtése sokkal egyszerűbb, a tegnapi nap történéseit dolgoztam fel magamban. Azt jelenti, hogy bár az ember meg van róla győződve, hogy "A" dolgot csinál, kiderülhet, hogy az valójában "B" dolog. Azt hisszük, hogy a gyermek kedvenc ételét főzzük, aztán kiderül, hogy csak a mosatlan edényt szaporítottuk.

Miben hasonlít? Miben más?

Tesómmal beszéltük, hogy ha bonyolult dolgokról akarunk véleményt alkotni, akkor annak egyik lehetséges módszere, ha párhuzamba állítjuk őket korábbi tapasztalatainkkal, és a címben szereplő két kérdés mentén hasonlítjuk össze azokkal. Az eset: Orbán tusványosi beszéde alatt egy fiatal lányt bántalmaztak. A történtekkel foglalkozók egy része bátor ellenállót csinált a lányból, és személyesen Orbán Viktort tette felelőssé az incidensért. Vonjunk párhuzamot: képzeljük el, hogy a lány kimegy a Groupama Aránába, az FTC egy hazai mérkőzésére, és beáll a szurkolótábor kemény magjának közepébe, majd a meccs alatt egyszer csak elkezd kiabálni, hogy Mocskos Fradi! Mocskos Fradi! Vajon bátor szabadságharcosnak tarjuk, vagy azt monjuk, hogy helybe ment a pofonért? És ha egy futbalhuligán megtépi a haját, akkor azért a Fradi edzője személyesen felelőssé tehető-e?

Beatrix lesújt (4. rész)

Otthon csak az ajtóig kísért, nem jött be, amiért hálás voltam, fura lett volna, ha a jegyesemet behívja magához éjszakára a lakótársam. Zuhanyzás közben, és amíg megfőztem meg elkortyolgattam a teámat, végig ezen gondolkodtam, mármint a csajok és pasik közti kapcsolatokon. Ez nekem eleinte titokzatos misztérium volt, figyeltem a kézenfogva mászkáló, padokon smároló párokat, és úgy éreztem magam, mint egyszer kémián, amikor elkalandoztak a gondolataim, lemaradtam a kizárási elv lényegéről, és utána hiába figyeltem, láttam én, hogyan jön létre az ionos kötés két atom között, de nem tudtam felfogni, miért csinálják, miért jó ez nekik.

Cicás poszt

A fészbukon szóba jött, hogy miket postolnak az emberek, és hogy azért egy szintnek nem kéne alámenni. Mire bedobtam, hogy a múltkor a filozófiáról írtam (igaz némiképp besörözve), de a kutyát nem érdekelte, bezzeg a cicás borítóképemhez rögtön hozzászóltak, meg kaptam rá egy rakás lájkot. Fenyegetőztem is, hogy legközelebb valami tündéri, cuki, cicás posztot írok. Hát tessék, itt van! Nekem sajnos sosem volt cicám, lakásba talán nem is való, ide a házba meg Kata nem akarja, ezért a történet nem saját, tesómtól való.

Intellektuális para

Játszadoztunk a fészbukon. Kirakott egy ismerős egy mondatot a könyvből, amiről értékelést kell írnia. Be is söpörhette az együttérzésünket, mivel a névelőket, kötőszavakat nem számítva majd kétszer annyi idegen szó volt benne, mint magyar. De semmi lényegesről nem szólt, csupán közönséges halandók számára lett érthetetlen. Mint amikor azt mondjuk, hogy animalisztikusan monumentális excrementum előállításán fáradozott valaki, mikor az csak annyit jelent, hogy egy állati nagyot sz@rt. Próbáltam viccelődni, dobtam egy értékelő szöveget a mondatról, hasonló stílusban. Megállapítottuk, hogy sok doktori is ilyen módszerrel készül, majd kikerült egy könyvajánló linkje is. Az egyik szerző pár éve közzétett egy tanulmányt az egyik neves szaklapban, ami merő halandzsa volt. Aztán írt egy másikat, amiben ezt leleplezte. Ezt viszont már nem volt hajlandó leközölni a lap. Ezért megszületett ez a könyv, amiben azt mutatják be/ki a szerzők, hogy a fent említett "tréfa" nem előzmények nélkül való, a francia posztmodern filozófusok gyakorta éltek vele. Persze a könyv nem kevés vitát kavart, mivel tiszta sor, hogy a megfogalmazás eufemisztikus, és nem arról van szó, hogy a jelen kor politikai- és társadalomfilozófiáját megalapozó nagy nevek intellektuális játékokat űztek, hanem arról, hogy napjaink ideológiája kőszikla helyett trágyadombra épült.

Beatrix lesújt (3. rész)

Sose bírtam, ha irányítani akartak. A főnökeimmel általában nincs bajom, az nem zavar, ha feladatot kapok, különösen, ha célt tűznek ki elém, és rám bízzák, hogyan érem el. Az zavar, ha befolyásolni akarnak, ha manipulálnak. Egy főnök utasítást adhat, megmondhatja, hogy mit csináljak. Stílus kérdése, hogy ezt milyen udvariasan vagy gorombán teszi. Én meg eldönthetem, hogy akarom-e csinálni, vagy felmondok. Mindenki más csak kérhet, ha szeretné, hogy tegyek meg neki valamit. Stílus kérdése, hogy ezt milyen udvariasan vagy gorombán teszi. Én meg eldönthetem, hogy hajlandó vagyok rá, vagy sem. Van, aki nem a főnököm, és kérni sem akar. Mert az méltóságán aluli, vagy tudja, hogy hiába, úgysem tenném meg, vagy csak így szórakoztatóbbnak találja a dolgot.

Kitschen - giccs az irodalomban

Az irodalmi giccs egyik jellemzője, hogy gyakorta alkalmazza a véletlent, mint dramaturgiai elemet. Nem erőlködik a logikus magyarázatokkal, ok-okozati viszonyokkal, lélektani, jellembeli alapozással, így a történet valószerűtlenné, hihetetlenné válik. Kata egy jókora, három-négy literes teafőzőben szokott teát főzni, ami egész napra elegendő hármónknak, és ha beesik egy vendég, akár még annak is jut. Az én karácsonyra kapott teáskannám csak két-három bögrére való teát tud egyszerre főzni, így ritkábban használjuk. De most gondoltam egyet, és csináltam magamnak egy adagot, frissen szedett citromfűből. Miközben vártam, hogy kihüljön, nekiálltam rendet rakni az ebukolvasómon, törölgettem róla, amit már elolvastam, és amibe beleolvastam, de tudtam, hogy soha nem fogom befejezni, mert élvezhetetlen, giccses és/vagy fércmű. Közben megtaláltam a könyvet, aminek a borítóján legelőször megpillantottam a különleges formájú kannát. A könyv magyar kiadásának a címe: Kitchen. Teázás közben elkezdtem olvasni. Másnap, a postaládában találtam egy borítékot. Benne egy, az irodalmi giccsről szóló, apró kis könyvecskét. Beleolvastam az elejébe, és megtudtam, hogy a giccs szavunk a németből jön. (Kitschen, mint összekaparni az utca mocskát, vagy a 19. sz. végének müncheni piacán a nélkülöző festőművészek által árult kép neve Kitsch [skizze, sketch = skicc, vázlat]). Aztán befejeztem a japán, kannás borítójú könyvet, és a végén lévő tanulmányt is elolvastam, amiből kiderül, hogy a történet irodalmi előzményei közt ott található egy speciálisan japán műfaj, a lányoknak íródott, plátói szerelmet ábrázoló, giccses képregény is.

Mit köszönhet a nő a férfinak?

Szintén egy fészbukos postban olvastam a gimiseknek etika tárgyból házi feladatként kitűzött esszéről. Hogy a női nem miket köszönhet a férfiaknak. Ezen elsőre jól meglepődtem. Férfiakra és nőkre eddig úgy gondoltam, mint a homo sapiens eltérő biológiai nemű példányaira. Vagyis ami jó a nőknek, az jó a fajnak, tehát a férfiaknak is. De ez a kérdés úgy vetődik fel, mintha a nők és a férfiak két külön faj lennének. Szimbiózisban. Vagy az egyik a másik élősködője lenne. De lehet, hogy csak a nézőpontom rossz, nem a faj egésszére, csak egy adott kultúrára, közösségre kéne vizsgálni? De ha így szétválasztom, és egymással szembe helyezem a nőket és a férfiakat, akkor miért is adna az egyik bármit is a másiknak? Hacsak nem valamiért cserébe. Akkor viszont miért kéne köszönetet mondani? Legfeljebb áldomást lehet inni. A jól sikerült üzletre.

Nemzeti genderideológia

A fészbukon belefutottam a Kurucinfo és a Genderfészek konfliktusába. Az egész egy népesedési konferenciával kezdődött. Ráguglizva, az első oldal találatai alapján, a HVG-től eltekintve, olyan mértékadó források tájékoztatnak az eseményről, mint a Kurucinfó, az Alfahír, a Betyársereg, Althír, Boldogság.net. A rendezvény plakátján szereplő első előadó Budaházy Edda, akinek van egy György nevű bátyja, így nagyjából el tudjuk helyezni őt is a politikai palettán. A botrány abból kerekedett, hogy a Genderfészek zárt fészbukcsoportban a tagok ekézték a plakátot. Szerepel rajta az "élettér" kifejezés, ami nem annyira nemzeti, mint inkább nemzetiszocialista ideológiai talajon született. Erre valaki azt kommentelte, hogy hánynia kell. Mások meg más, hasonló érzelmű dolgokat. Az egyik tag pedig az egészet szépen kikopizta, és elküldte valakinek, míg végül a képernyőkép a Kurucinfó szerkesztőségében landolt. Azok pedig, úgy ahogy volt, a kommentelők nevével és profilképével együtt közzétették.

Beatrix lesújt (2. rész)

Figyelj Trixi cica, csak annyit kérek, hogy hallgass meg! Ne szólj közbe, hadd mondjam végig, aztán ha szerinted marhaság, akkor megisszuk a bort, megdugom a lakótársadat, reggel elmegyek, és erről nem beszélünk többet. Tudom, ez meredeknek fog tűnni, de ha logikusan végiggondolod, akkor meglátod benne te is a lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy eleged van abból, amit az igazgatók csinálnak veled. Ez viszont egy tuti hely. Kiemelt bérezéssel, és nem csak hogy végleges kinevezés, de már júliustól felvesznek. Persze be kell menni, felmérni a szertárat, ha szükséged van valamire, megrendelhessék időben.

Számolj el tízig!

Időnként mindannyiunkkal megesik, hogy valami vagy valaki irtóra kiakaszt minket. De ha már rutinosan játszol ezek szerint a szabályok szerint, akkor nem fog elszakadni nálad a cérna, és nem teszel olyat, amit magad is megbánsz. Hogy ezt hogyan lehet elérni? A válasz egy gyöngyszem nagyapáink bölcsességei közül. Alakítsd ki magadban azt a szokást, hogy ilyenkor, mielőtt bármit is reagálnál, némán számolj el magadban tízig, és közben reménykedj benne, hogy mire a végére érsz, elillan belőled a tomboló, gyilkos düh. A módszer az esetek meglepően nagy százalékában működik, biztosítja azt a néhány létfontosságú másodpercet, ami ahhoz szükséges, hogy lehiggadj, és tudatára ébredj, hol is vagy, és ki is vagy. Ha elszáll belőled az indulat, visszanyered a józan gondolkodás képességét, és meg fogod találni a megfelelő, a helyzethez leginkább illő választ.

Fantastic Breasts and Where to Find Them

Kicsit félreolvastam a címet, de ha nem teszem, úgy is túlzónak bizonyulnak a várakozásaim a filmmel szemben. Egyrészt szörnyekkel sem voltam elkényeztetve, valahogy mindegyik túl cuki volt, még a veszedelmesebbek is, másrészt a Harry Potterek után kicsit több csavart reméltem a történetben. Azon kívül, hogy a H.P. rajongóknak vallási előírás, nem sok érvet tudok felhozni amellett, hogy miért is kéne ezt megnézni. Valahogy nem sikerült izgulnom a szereplőkért, így egy kicsit unalmas volt. Egész végig az foglakoztatott a leginkább, hogy az amerikai varázslóknál miért magnix a muglik neve. Miközben a kvibli náluk is kvibli. Vajon mikor, hogyan és legfőképp miért vált el a két földrész varázslóinak a nyelvfejlődése? A mágia segítségével folyamatos a kapcsolattartás, semmi sem indokolja, hogy más szót használjanak ugyanarra a fogalomra. Persze, az sem világos, hogy egy varázslónak miért kell gőzhajóval utaznia a két kontinens közt. Árulkodó, hogy számomra ezek voltak a film során felmerülő legizgalmasabb kérdések.

Csilibab

A hétvégén Katának programja volt, Fecóval ketten voltunk otthon. És ha már így magunkra maradtunk, gyorsan főztünk egy durván csípős csilibabot. Ezt ilyenkor célszerű, mert Kata egy csomó dolgot nem bír. Nem bírja a csípőset, a pirospaprikát, a hagymaszagot, Muszorgszkijt és ha zokniban mászkálunk a konyhában. Van még pár dolog, de most ezeket sikerült egy időbe, egy helyre összehoznunk. Élveztük a zenét, a főzést, és aztán az ebédet is. Fecó dupla adag vizet, én dupla adag kölest fogyasztottam. (Nálunk a csilibab fura étel, soha nem készül kétszer egyformán, most volt benne reszelt sárgarépa, cékla is, és kölessel tálaltuk.) Hogy tényleg csípős legyen, tettem bele gyömbért, csiliport és valami körömnyi hosszú, pici, szárított paprikaszerűséget, amiről nem tudjuk, hogy micsoda, fogalmunk sincs, hogyan került a házba, de gyilkos egy dolog, ezért csilinek becézzük.

Illuminált állapotban

Rendesen elvesztem az utóbbi két hónapban, de okom volt rá. (Nem) kicsit elmaradtam a fordítással, és nagyon bele kellett húzzak. Így aztán a szexuális életem, meg a blogolás megszenvedte a munkát. Leköltöztem a nappaliba, hogy ne zavarjam fel Katát a késő éjszakai fekvéssel, és nem postoltam. Ha felébredt az éjszaka, Kata lejött hozzám, őt nem furdalta a lelkiismeret, simán felébresztett, amiért persze nem panaszkodtam. Viszont a blog nem bújt be mellém a paplan alá, hogy írjak már bele egy kicsit. Pedig arra is támadt ingerem. Egyszer majdnem írtam Donald Trumpról, hogy még be se iktatták, de már tüntetnek ellene. Még egyetlen intézkedést se hozott, de már lemondatnák. Ami azért vicces, mert a választások hajrájában azon aggódott mindenki, hogy mi lesz, ha a demokraták nyernek, és a republikánusok nem fogadják el az eredményt.