"Valódi" emberek

Már megint kiújult a sorozatfüggésem. Tegnap "Private Practice" meg "Raising Hope" epizódokat néztem. A szereplők mindkettőben elcseszett egy figurák. Csak az egyikben így, a másikban meg úgy. Azon törtem az agyam, hogy miért nincsenek "normális" emberek a sorozatokban. Megpróbáltam megfogalmazni magamnak, milyen egy "normális" ember. Rájöttem, hogy a "normalitás" lényege nem az, hogy milyen vagy, hanem csakis az, mit csinálsz. Egy "normális" ember reggelente időben felkel, megmosakszik, megreggelizik, felöltözik és elmegy munkába. Rendesen ledolgozza az unalmas nyolc óráját, hazamegy. Háztartás, család, hobbi, vacsora, tévé, szex, alvás. Ez nem igazán érdekes, és akik a tévé előtt ülnek, maguk is pont ezt csinálják, tehát pont nem erre vágynak.

Valami másra kíváncsiak, ami "nagyon" más. Persze ez a "nagyon" azt jelenti, hogy csak kicsit. Mert ami tényleg nagyon, például a törzs véneinek tanácskozása Ra'awzi M'boga bantu kecskepásztornak a leendő apósával kialakult vitájáról, hogy a menyasszonyváltságként felajánlott kecskék közül a tarka, vajon fehér - fekete foltokkal (ami elfogadható), vagy fekete - fehér foltokkal (ami viszont balszerencsét hoz), és éri-e jamsz gyökér levével fehérre festeni a fekete részeket az istenek örömére, vagy azért megharagszanak, és kelést növesztenek az ara ülepére, ami ezek után, mint a vőlegény hibájából megesett dolog, szolgálhat-e alapul a lánynak szüleihez való visszaküldésére, és ha igen, vajon ez esetben a kecskék visszakövetelhetők-e akkor is, ha már elhálták a házasságot, szóval az ilyen nagyon távoli élethelyzetek nem igazán szórakoztatják a fogyasztói társadalom tömegeit.

Alapvetően két megoldás van. Vagy a szereplők világa ugyan "távoli" és ismeretlen, például egy Los Angeles-i magánklinika menő orvosai, a gyógyítás világának sztárjai, akik azonban pontosan azokkal a magánéleti problémákkal küszködnek, mint a nézők. Magányosak és párt akarnak, vagy van partnerük, de úgy érzik a kapcsolat bezárja, fojtogatja őket. Szexelnek a kollégáikkal, megcsalják a házastársaikat, morális konfliktusokba kerülnek, ahol nincsenek jó döntések, hazudnak, csalnak, aztán megbánják mert lelkiismeret-furdalásuk lesz. Vagy pedig hétköznapi kisemberekről szól a történet, olyanokról, mint akik a szomszédban laknak, akiknek viszont olyasmivel kell szembesülniük, ami a nézőkkel minden bizonnyal soha de soha nem fog megesni.

Ugyanez a recept a karakterekkel szembeni szimpátia megalapozására is. Ha egy szereplő rossz ember, és folyton rosszat tesz, akkor utáljuk, nem fogadjuk el, és nem tudunk vele azonosulni. Ha viszont jó ember, és folyton jót tesz, akkor sem tudunk azonosulni vele, mert vele összehasonlítva, magunkat fogjuk utálni, és az ugyanúgy elfogadhatatlan számunkra. Megint mindkét irányban működik a dolog. Vagy csodálatos embereket veszünk, akik életeket mentenek, gyógyítanak, önfeláldozóan törődnek másokkal, ugyanakkor a magánéletükben tönkreteszik a kapcsolataikat, megbántják a barátaikat, szeretteiket. Vagy pedig veszünk rettentően tapló, felelőtlen, kicsinyes és önző embereket, akik a munkában megbízhatatlanok, tönkreteszik a dolgokat, buták és ügyetlenek, de amikor arra kerül a sor, és dönteniük kell, tekintettel vannak a másikra, vigyáznak rá, segítenek neki, melléállnak, kihúzzák a bajból, megtesznek érte mindent.

Nekem inkább az utóbbi verzió jön be. Nem csak a mintaként mutatott erkölcsi példa miatt, hanem mert kétségtelen, hogy meséről van szó, a hihetőség látszata sem merül fel. Az orvosos sorozatok törekednek a valószerűségre, és ha nagyon elrugaszkodnak a valóságtól, akkor én kiakadok. Aki látta a Dr. Addison 2. évad befejezését, az sejtheti mire gondolok. Az azért már nekem erős volt. Viszont a dilis Chance (esély) családban a Hope (remény) nevű baba érkezésével kezdetüket vevő irreális események elszórakoztatnak. Nyilvánvaló, hogy mindez csak kamu, viszont a felvetett morális problémák valósak. Sokkal inkább mint a doktorok mondvacsinált helyzetei, ahol mindig két pozitív eszmény között kell választani. És nem az bosszant, ha a döntés nem egyezik az értékrendemmel, hanem hogy annyira nyilvánvaló a nézők befolyásolásának szándéka. Kíváncsi lennék, mikor ment az oltásos epizód, amikor a doki az anya akarata ellenére kanyaró elleni vakcinát nyomott egy kisgyerekbe, és valószínűleg megmentette vele az életét, nem-e véletlen a H1N1 járvány idején.