Oldalak

2011-03-24

Tizenhat

KDNP-s javaslat a választójog korhatárának 16 évre csökkentése. Azzal a hivatkozással, hogy ha 16 évesen lehet házasodni, jogosítványt szerezni, munkát vállalni, akkor szavazni miért ne lehetne. Na most javítsatok ki, de úgy tudom, 16 évesen csak kivételesen, a szülők meg a gyámügy engedélyével lehet házasodni. Jogosítványt meg 16-tól csak lovaskocsira, meg kismotorra lehet szerezni. Autóra leghamarabb 17, nagymotorra 21 éves kortól. Munkát vállalni meg csak iskolai szünet idejére lehet annak, aki még tanköteles. Ez meg jelenleg 18 év, bár van olyan készülő törvényjavaslat is, hogy le kéne vinni 16-ra. De egyelőre még normális munkaviszonyt nem lehet létesíteni ennyi idősen. Szóval az érvek igencsak ingatagok.
Őszintén szólva, én nem úgy emlékszem magamra, mintha 16 évesen érett lettem volna a választójogra. Véleményem az volt, hogyne. Gyakorlatilag mindenféle regnáló hatalommal szemben álltam. Elfogulatlanul a kormány ellen szavaztam volna, függetlenül attól, melyik oldal adja. Hajrá ellenzék, és lehetőleg minél radikálisabb legyen. Nem azért mert az lenne jó az országnak, az embereknek vagy akár nekem, hanem mert csak. Hogy tiltakozzam, hogy a lehető legtávolabbi pontra helyezkedjek a politikai palettán a pillanatnyi helyzettől. Ha valaki kormányra kerülése esetén az érettségi eltörlését vagy csak a könnyítését ígéri, esetleg a családi pótléknak a szülő helyett a gyermek számára történő folyósítását, az a párt számíthatott volna a szimpátiámra.
Egyébként miért is ne? Ha valaki érett annyira, hogy házasodjon, jogosítványt szerezzen, munkát vállaljon, szavazzon, az miért ne dönthetne a saját pénzügyeiről? Az őutána járó szociális támogatást ne a szülőnek adjuk, aki esetleg elissza, hanem adjuk oda a 16. életévét betöltött fiatalnak. Hát van olyan érett, hogy ne diszkóbelépőre költse, meg vodka-tonikra, hanem ennivalót, ruhát meg tanszert vegyen magának. És ha olyan rohadt érett, miért ne vehetne magának 16 évesen alkoholt meg cigarettát? Hogy ennyi idősen még gyerek? Könnyen befolyásolható, nem tud vigyázni még a saját egészségére sem, nem lehet rábízni a saját pénzügyeit, mert nem tud felelősen dönteni, még másoknak kell segítenie őt?
Ha akarom vemhes, ha nem akarom nem vemhes? Ha nyilvánvalóan többségükben még éretlenek az önálló, felelős döntésekre, akkor nem engedem őket nagykorúként élni, de ha szavazóként az én táborom sorait erősítenék, akkor felnőttnek kiáltom ki őket? És álszent módon az ő érdekeikre hivatkozom? Hogy így közelebb kerülnek a politikai dolgokhoz, gyakorlatot szereznek a demokrácia működésében? És nem beszélek arról, hogy az ennyi idős gyerekek az iskolában függőségi helyzetben vannak, a tanáraik célzottan értékeket és nézeteket sulykolnak beléjük. (Ez nem feltétlen rossz, csak azt jelenti, hogy ezt kívülről kapják, mert még nem nagyon van nekik saját.)
Szóval én nem gondolom, hogy szavazniuk kéne a 16 éveseknek. Sőt, messzebb is megyek. Állampolgári vizsgához kötném a szavazójogot. De mondok még merészebbet. Érett döntést, csak az érettségről szóló iskolai bizonyítvány birtokában tételeznék fel. Aki szakmunkás, az is simán érettségizhet estin, levelezőn. Bár mondjuk itt hajlanék a kompromisszumra. Aki a nyolc általános után még egy iskolát (iskolarendszerűt, nem ókájés állattartó telepi munkás tanfolyamot) elvégez, ha az nem is érettségi, az is szavazhasson. De aki félig analfabéta (érdekes, hogy a szavazáshoz elég ikszet tenni, és a pártok neve mellett ott van a szimbólumuk is, hogy aki nem tud írni-olvasni, az is boldoguljon), szóval a félanalfabéták, akik egy újságcikket nem tudnak elolvasni, vagy ha kibetűzik, azt már nem tudják elmondani, mit is olvastak, hát azok szerintem nincsenek döntési helyzetben.

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon lájk! :)
répa

galathea írta...

Mai élményem egy történelem próbaérettségizőtől: "1830-ban Széchenyi István megírta Hitler című művét." Az atlasz kronológiájából olvasta, és háromszor kértem meg, hogy nézze meg újra. Háromszor olvasta fel ugyanúgy. Szerintetek, mit ért ő a világból? És már elmúlt 18 éves...

AncsaT írta...

Három könyvet is írt, biztos: Hitler, Sztálin, Churchill címen, nem? :) Basszus, ez siralmas, és ez nem csak az, hogy nem emlékszik, nem tud olvasni se, hanem még gondolkodni sem akar. 1830-ban Hitler...

És neki már jogában áll eldönteni, kik irányítsák az országot. jó, én sem tudok normálisan dönteni, mert nincs hozzá elegendő információm, meg a választék is elég siralmas, de a korlátaim valamivel tágabbak.

A.P.M. írta...

Szerintem inkább ez lehetett a könyvek címe, eléggé aktuális: Hitel, Silány, Szánalom.
Nekem a kedvencem az alábbi idézet, egy magyar tanár barátom mesélte el. Így hangzott:

"Móricz Barbárok című műve valamikor a tatárjárás idejében játszódik, úgy 1000 környékén." Nem szeretném jellemezni az illető képességeit. Nem egy szellemi páncélököl az biztos. De az ikszet tuti, hogy be tudja húzni megfelelő mennyiségű hülyítés után.

Névtelen írta...

:))) attyaég! :))))
répa

AncsaT írta...

Azt hisszük, előrelépés történt a 18-19. sz.-hoz képest, mert kevesebb a teljesen írástudatlan ember. Viszont akkoriban aki nem tudott írni-olvasni, az jobbára azért nem tudott, mert nem tanította senki, de attól még volt neki józan paraszti esze. Manapság aki nem boldogul a betűkkel, azt is próbálták megtanítani, csak esze nem volt hozzá. Vagy ha kicsi volt, akkor tud betűzgetni, de egy feliratos film már kifog rajta. Automata mosógépen egy programot tud használni, és ordít a gyerekkel, hogy ne nyúljon hozzá, mert ha eltekeri, elnyomkodja, nem tudja visszaállítani. Könyvet nem vesz a kezébe, a számítógépet meg nagy ívben elkerüli. Nem a digitális szakadék túloldalán rekedt, hanem még a Gutenberg-szakadékon sem tudott átkelni.

Névtelen írta...

Nem lehet hogy lényegében semmi sem változott az eltelt évszázadokhoz képest ezen a téren, csak éppen a különbözőségek most sokkal jobban kiugranak, lévén nagyobb az elvárás az oktatásban, itt van a technika világa stb.?
répa

AncsaT írta...

Szerintem nagyon nagy változás volt. Régen voltak, akik kimaradtak az iskoláztatásból, nem végeztek iskolát, még elemit sem. Ma általános tankötelezettség van. Régen a szegényembernek volt egy Bibliája, meg egy Kalendáriuma, jó esetben. Ma a legszegényebbek is elérhetik az Internetet. Tehát a körülmények sokkal jobbak, a színvonal meg nem követte a körülményeket.

Az elvárás az más mint régen. Régen sokkal több lexikális tudást követeltek. Több volt a memoriter, jobb volt az idegennyelvtudás szintje. Ma a kompetenciákra helyezik a hangsúlyt. Ennek ellenére, ami régen természetes volt, ma nem megy. Pl. nem kitölteni egy nyomtatványt, hanem üres lapra megírni egy kérvényt.

Névtelen írta...

szavazati jogot a tizenhatéveseknek, meg szavazati jogot a szülőknek a vállalt gyerekeik után, szavazati jogot a háziállatoknak, meg szavazati jogot a növényeknek is long as they vote for the government.

Névtelen írta...

Én az emberek intelligenciájára és józan paraszti eszére gondoltam..Lehet hogy akkoriban is sokan voltak az ilyen szerencsétlenek, csak nem volt ennyire kirívó. Mert a kapát mindenki ugyanúgy fogta.
Szerintem az, hogy az embereknek egy részének nincs esze a mai világban alapvető dolgokhoz annak ellenére, hogy tanították /vagy próbálták/ intelligencia függő.
Ahogy a programos mosógép használata, feliratos filmek, számítógép használat stb.
Kiemelve, hogy még ha valaki nem is hajlandó tanulni, egy intelligensebb ember azért elgondolkodik azon, Széchenyi Hitlerről hogy a büdös francba tudott volna írni bármit is a maga korában. És erre a tag nem csak azért nem jött rá, mert nem tanult és buta emiatt, hanem mert primitív.
Ez a primitívsége viszont kapálás közben annak idején nem lett volna annyira szembetűnő, mint századunkban, amikor nem kapálgat hanem az iskolapadban ül és rákérdeznek ilyen dolgokra.
répa

Tyúk írta...

A kompetencia alapú oktatás szerintem pont arra elég, hogy valaki elvben képes legyen megoldani adott feladatot, és ettől még lehet analfabéta, mert nem korlátozzuk a tanulót az önérdekű törekvéseiben, tehát nem ültetjük le és adunk fel neki memoritert.
A memoriter egy undorító valami, de arra mindig is jó volt, hogy megtanítson értőn olvasni, hangsúlyozni, dolgoztatta az agyat, stb.

Szép dolog, hogy nem lexikális tudást verünk a fejekbe (jó irány az infotársadalomban), hanem teszünk róla, hogy tisztában legyen az illető tanonc a szükséges információ fellelhetőségével. Viszont az már túlzás, hogy az infó az akárki által szerkesztett wikipédián elérhető, és egy ctrl+c - ctrl+v akcióval beilleszthető bárhová, megérteni már nem is kell. Hmm?

Felborul a lelki egyensúlyom, amikor látom, hogy valaki képtelen értőn olvasni - felnőttről beszélek -, mert nem tanították meg rá.

(És azt szavazhasson, aki az aktust megelőzően egy bizottság előtt fel tudja olvasni a kitöltési útmutatót, aztán össze tudja foglalni az olvasottakat.)

AncsaT írta...

Névtelen: A legdurvábbat nem említettük még. Szavazati jogot a külföldön élő kettős állampolgár magyaroknak! Én szeretem a külmagyarokat, és örülök, hogy kaphatnak magyar állampolgárságot, de abba nehogy már beleszóljanak, hogy idehaza ki kormányoz, mikor nem az ő bőrükre megy a vásár! Nagyon kényelmes mondjuk Marosvásárhelyen megszavazni egy pártot, aki nekem Szegeden elcseszi az életemet. Szóval coki! Max. szavazhassanak egy db képviselőt, a kisebbségi képviselők mellé. 1 db német nemzetiségi, 1 db román nemzetiségi, ... + 1 db külmagyar képviselő.

Répa: Tudod a kapa mellett nem mindenki volt ám primitív. Kellett a gógyi, hogy mikor vessen, és hova mit. Meg kapálgatás közben rohadt sok idő van gondolkodni. És akkoriban kapálás után, ha hazamentek, lehet többet olvastak mint páran manapság. Plusz nem hülyítette el őket a tévé.
Ha körülnézel a neten, azt látod, hogy sokan rettentő primitív módon nyilvánulnak meg. Primitív a stílus, és ez szégyen, mert nem a kapanyél mellett szocializálódtak, tehát ennyi erővel megtanulhattak volna normálisnak is lenni. Másrészt primitív hülyeség, amit írnak. Nem vettek annyi fáradtságot sem, hogy megnézzék a Wikipédiában, vagy csak, hogy rákeressenek a guglin. Na ez az igazi primitívség, mikor egy karnyújtásnyira van az okosság, de nem nyúlsz érte, mert minek.

Tyúk: A legalapvetőbb kompetencia lenne, hogy valaki az olvasott szövegből önállóan is tudjon alkalmazható ismereteket szerezni. Ha ez nincs meg, akkor mindenféle önképzés esélytelen, és tanítani csak úgy lehet, ha valaki végig fogja a kezét. A tanítók felelőssége óriási.

Fecóval már ovis kora óta játszottuk, hogy ha mesét olvastam neki, utána kérdezgettem, hogy miről szólt. Megbeszéltük. És, ha volt valami furcsa szó, vagy zavaros dolog, akkor megálltunk, hogy az micsoda. Most meg küldik a kölyköt versenyezni szövegértésből, és veri magát a tanár, hogy ő milyen ügyes, mert lám, micsoda tanítványa van. :)

Az "aktust" megelőzően felolvasni valamit? Ezt elsőre félreértettem. :))

Névtelen írta...

Természetes a kapa mellett is voltak intelligens emberek. Az viszont,hogy mikor kell vetni,hova és mit már nem intelligencia hanem tanulás, tudás, tapasztalás kérdése volt - ma is az.És az intelligencia valamint a tanult tudás, nem egy és ugyanaz és nem is mindig járnak kézenfogva. :)
Változatlanul vallom, hogy régen - a példánál maradva- kapálás közben a primitív jótét lelkek elvegyültek az intelligensek között.
Ma kevésbé sikerül nekik, mert elvárások, tankötelezettség van ahol muszáj megnyilvánulniuk...

Tyúk írta...

Jaaajmáááár, mert az "aktus" szóról neked is a 'szás jut eszedbe!

Bár abban is van valami, ha mondjuk előjátékként felolvasunk Giacomo Casanova emlékirataiból.
De megfelelő hangulatban a római jog is oké.

AncsaT írta...

Igaz, az intelligenciát nem a szótári értelemben kezeltem. De, ahogy írod, régen a primitív ember "jótét lélek" volt, manapság meg a primitív ember kapitális nagy barom. Régen bement a templomba, és áhítattal hallgatta a papot, mert az tanult ember. Ma kiröhögik a tanárt, hogy a francot dumál, az hülyeség és nincs semmi értelme, mert a primitív ember ma már nem gondolja, hogy ő tudatlan. Azt gondolja, hogy ő tud. mindent, és mindent jobban.

Tyúk, tudod én mint Móricka: nekem mindenről "AZ" jut eszembe. :) Shakespeare szonettel már próbálkoztam, egyszer talán kipróbálom a római jogot is. :)

suzy q írta...

a főoskola első évében a neveléstörténet vizsgán az egyik lány ezt bírta mondani: és megírta a marxhergers című művet. MIT? olvassa fel mit írt a jegyzetébe! marxhergers. jó. mikor volt az első világháború, akkor erre válaszoljon: 1940? nem. akkor azt mondja mikor kezdődött? ööö 1940?.

szóval ez a láby már elműúlt 18, de neki sem adnék szavazójogot.

AncsaT írta...

Hát, én diplomát se szívesen adnék neki. :(
Ha ő tanítja a gyerekeket, mit várhatunk azoktól?

Elena37 írta...

Géppuskát kézigránáttal ne adjunk nekik egészen véletlenül? A mai 16 éveseknek sokkal fontosabb saját maguk, mint az ország. A politikáról nagyon keveset tudnak mivel amit általánosban tanulnak az eléggé leegyszerűsített. Emellett egyre több mindent próbálnak beletuszkolni a fejünkbe így az alapokat kevésbé lehet elsajátítani.
Amit a wikipédia kiad az inkább tényszerű. Attól nem lesz saját véleménye az embernek.
A mai tanárjelöltek meg valami siralmasak. Sok se beszélni, se írni nem tud. Saját maga se érti a leadott anyagot, és mi a padokból javítgatjuk ki.
Rossz tanároknál nincs fegyelem, sőt a jóknál is kezd ritka lenni. Vannak akik részegen járnak be iskolába, feleselnek a tanárokkal, ha a tanár beír nekik akkor meg még nekik áll feljebb. És ők is szülők lesznek egyszer. Az ő gyerekeik milyenek lesznek?
Inkább egy kis tiszteletet kéne beléjük nyomni nem jogokat adni nekik.

AncsaT írta...

Én nem cikizem a 16 éveseket, mert mikor én voltam ennyi idős, tojtam a politikára, bulizni jártam, piáltam, utáltam a tanáraimat, az iskolát, az embereket, az egész világot.

Gyakorlótanárként sem voltam egy zseni, mondjuk amit tanítottam, legalább abban nem tévedtem el. A kölyköket meg direkt szívattam. Aki zavarta az órám, jött kifelé a táblához, hogy ott mutathassa meg, mit tud. Ha közben a másik nem figyelt, jött az is. Volt, hogy négyen voltak kint a táblánál, viszont a többiek akkor már nagyon figyeltek, mert ilyen cirkusz nem minden nap volt. :))

Abban reménykedem, a mai 16 éves korosztály egy része néhány éven belül beérik, megkomolyodik. Sajnos lesznek olyanok is, akik életük végéig kretének maradnak. De ez az én korosztályomban is így van. :(

Szabi írta...

Ha a fiam szavazna, biztos azt jelölné, akit én :P

AncsaT írta...

Egy összetartó család vagytok. Én vigyorgok, ha Kata, az apukája, az anyukája, a nővére, annak a férje elmennek szavazni, akkor szinte biztos, hogy öten ötfelé szavaznak. Mondjuk én meg a hatodikra. :)

Szabi írta...

Talán csak még befolyásolható. Mondjuk tudja, hogy, ha jobbra csúszunk, akkor három ok is lenne, hogy az anyját a Dunába lőjék - nála csak kettő.

AncsaT írta...

Hm, ez most nem teljesen világos. A +1 okot értem :), a két közöset nem. Valamiről lemaradtam?

Megjegyzés küldése